Egy hang azonban sehogyan sem illett ide: pang, reccs, pang, reccs. A ház felől jött.
Reggel négy órakor általában minden rendes ember alszik. Pettson szobájában viszont nem mindenki volt olyan, mint minden rendes ember. Ez a valaki Findusz volt.
A kandúr ugyanis kapott egy saját ágyat, egy jó rugózású, igazi kis ágyat, amiben kedvére ugrándozhatott. Mihelyst felébredt, azonnal nekifogott. Pang, reccs, pang, reccs.
Pettson a fejére húzta a párnát.
– Kibírhatatlan ez a lárma! – kiáltotta végül szitkozódva és felült. – Miért nem maradsz csendben, Findusz? Már elfelejtetted, hogy mit ígértél tegnap?
A kandúr abbahagyta az ugrálást és gondolkozni kezdett.
– Mit? Azt, hogy nem ülök többé a kéményre? – kérdezte.
– Nem arra gondoltam, hanem arra, amit már tegnapelőtt meg azelőtt is megígértél – válaszolt Pettson.
– Hogy… nem ugratom a tyúkokat?
– Nem!
– Hogy neeeem… – törte a fejét a kandúr, miközben óvatosan ugrott egyet.
– Azt ígérted, hogy nem állsz neki minden reggel négy órakor ugrálni!
– Miért, már négy óra van? – csodálkozott Findusz. – Azt hittem, csak fél öt.
– Teljesen mindegy – hagyta rá az öreg. – Az a lényeg, hogy korán van az ugráláshoz. Minden reggel felébresztesz, amióta megvan az az ágy. Ha nem fejezed be, ki kell vinnünk.
– Ha nem fejezem be… kivisszük az ágyat? – rettent meg a kandúr.
– Úgy bizony – felelte Pettson.
Findusz töprengett egy darabig, majd így felelt:
– Akkor inkább elköltözöm.
Pettson nagy szemet meresztett rá.
– Micsoda? De hát nem költözhetsz el csak úgy!
– Dehogynem! – vágta rá Findusz. – Ha nem ugrálhatok az ágyamban, akkor elköltözöm.
– Nem lenne jobb, ha inkább megvárnád, amíg felébredek?
– Nem, azt nem lehet! Egy macskának azonnal el kell kezdenie tornázni, ahogy felébred. Különben úgy elmerevedik, mint egy öregember, és csak csetlik-botlik jobbra-balra.
– Értem, értem, de azért mégis… csak úgy elköltözni itthonról! Hogy juthat eszedbe ilyesmi? Hol akarsz majd lakni?
– Hát… azt még nem tudom, talán valami házban – mondta Findusz. – Nincs valahol egy régi házad? Egy kicsi, egész nagy? Olyan, mint egy magas hétvégi ház, csak kisebb? Elég, hogyha csak ILYEN nagy – mutatta, és akkorát ugrott, amekkorát csak tudott.
– A régi kerti vécénk pont ilyen – jutott eszébe Pettsonnak.
– De hát az egy ócska vécé! – kiáltott fel a kandúr és hirtelen abbahagyta az ugrálást.
– Vécében nem lehet lakni! Mi van, ha ugrálás közben véletlenül belepottyanok a lyukba, a kaki közepébe? És egyébként is túl messze van.
– Az nem gond. Idehozom, felállítom a kertben és rendbe teszem.
Pettson teljesen felélénkült a gondolattól, hogy újra szegecselhet meg pepecselhet.
– Majd még meglátom – felelte Findusz. – Ha eltünteted a lyukat, akkor esetleg…
Pettson reggeli után elment a kerti vécéért. Nem volt különösebben nehéz, csak fel kellett raknia egy talicskára és eltolni a kertig. Az öreg ott aztán felállította, kiszedett belőle néhány deszkát, és addig fűrészelt meg szegecselt, hogy délutánra el is készült a ház.
Eljött az ideje, hogy az öreg és a kandúr átvigye az ágyat. Miután beállították, Findusz kipróbálta az ugrálási magasságot. A ház mérete pont megfelelt az ugráláshoz. A kandúr sehol sem verhette be a fejét a plafonba, és a vécét rejtő lyuk is eltűnt.
– Jó kis ház lett belőle – örült Findusz. – Nagyon kedves ember vagy, Pettson.
– Nem ezen múlt – motyogott az öreg –, csak szeretek reggel tovább aludni, mint te.
Megjelent a General Press gondozásában, illusztrálta: Sven Nordqvist
További mesékért KLIKK IDE
Gyere és jász velünk értékes ajándékokért! Töltsd fel képedet és nyerj!