Kevés a pénz, ezért kevés a szakember is…

nlc | 2013. December 11.
Sokan vannak tisztában azzal, hogy a magyar egészségügy komoly problémákkal küzd. A K&H gyógyvarázs program készített egy felmérést, hogy kiderítse, melyek a legnagyobb problémák, amelyekre segítséget várnak gyermek-egészségügyi intézmények.

A K&H csoport gyógyvarázs programja keretében segíti a gyermek-egészségügyi intézményeket. Ahhoz, hogy a program valóban olyan segítséget tudjon nyújtani, ami segíti a kórházak, szakrendelők munkáját, fontos, hogy pontosan tisztában legyenek a problémákkal.

 

A kérdőíves felmérésben 37 intézmény vett részt, és kiderült, hogy a legnagyobb gondot a szakemberhiány okozza. Szinte állandósult probléma a szakorvosok és a szakápolók hiánya is, de a meglévő szakembereket is nehéz megtartani.

Ez összefüggésben áll a másik két alapproblémával, hiszen a legtöbb intézmény alulfinanszírozott, az eszközparkja pedig elavult. Az eszközök lecseréléséhez pénzre lenne szükségük, de sajnos saját forrásból nem tudják fedezni az új eszközök beszerzését. Néhány intézmény állami forrásból próbálja meg korszerűsíteni a műszereit, de a legtöbben valamilyen más támogatásra is szorulnak. Pályázatok révén, esetleg alapítványok segítségével küzdenek a szakemberekért és az eszközparkok fiatalításáért.

„A K&H immár 10 éve támogatja a gyermek-egészségügyi intézményeket különböző eszközökkel és berendezésekkel, hogy ezzel is hozzájáruljon a jelen és jövő társadalmának teljesebb életéhez – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. – Az elmúlt 10 évben összesen 257 intézmény működéséhez járultunk hozzá, több mint 476 millió forint értékű műszertámogatással, ezzel is hozzásegítve az orvosokat és az ápolókat, hogy pontos diagnosztika segítségével hozzák meg okos döntéseiket.”

 További információk! 

Exit mobile version