Azért írom le a történetemet, azt, hogy mennyire hülye voltam, és hagytam, hogy két éven keresztül alázzanak, mert ordítani tudnék, amikor látom, hogy más nők vagy férfiak hagyják, hogy szarként bánjanak velük. Én fiatal voltam, ezt hoztam fel mentségemnek, meg azt, hogy nulla önbizalmam volt, így könnyen elbánt velem. Annyit köszönhetek neki, hogy abszolút tudom, és ez olyan biztos, mint a beton, mit nem akarok, tudom, mire kell nemet mondani, és tudom, mikor kell szakítani, mint a pinty, ha hasonló pasiba botlok.
Emlékszem, több évvel később összefutottam vele és az új csajával, aki éppen olyan fiatal volt, mint akkor én. Szerettem volna odamenni a csajhoz, és megrázni, hogy fuss, menekülj, erre neked semmi szükséged, de persze nem tettem. Én sem hallgattam másra, pedig körülöttem mindenki tudta, hogy a pasim, Balázs egy vadbarom.
Először csak az tűnt fel, hogy mindig azt csináltuk, amit ő akart. Szóval sose kérdezte meg, hogy melyik filmet nézném meg a moziban, egyáltalán akarok-e menni. Mindig mentem kussban. Aztán jöttek az apró kritikák, idővel egyre keményebben.
Ne vegyél fel szoknyát, szar a lábad!
És addig néztem a lábam a tükörben, amíg elhittem, hogy szar a lábam, és folyamatosan hosszú gatyában meg szoknyában mászkáltam, nehogy lássák, mennyire szar a lábam. Még szakítás után sok évvel is rosszul éreztem magam rövid gatyában, aztán rájöttem, hogy bocs, de baromi jó lábam van. Pont ez volt a baj, csak Balázs nem akarta, hogy más is lássa.
Ültünk a kettes buszon, és az arcunk visszatükröződött az ablaküvegben. “Látod, milyen szép lennél, ha nem lennének pattanásaid?” – jelentette ki tök hangosan, én pedig szerettem volna a föld alá süllyedni. “Hogy mosogatsz, béna szar vagy, majd én megmutatom, hogyan kell!” – hangzott el ezerszer tőle. Tőle, aki egyébként egy igénytelen fasz volt. Értsd: egy idő után nem lehetett megmozdulni a lakásban a szeméttől és a rengeteg kajamaradéktól, szennyes ruhától. És a legrosszabb, amikor arra értem haza, hogy az ágyunkból nem kelt ki valószínű napok óta, és lusta volt kimenni vécére, ezért üvegekbe pisilt!!! És basszus, ő tolta nekem, hogyan kell mosogatni.
Szuper ügyesen elintézte azt is, hogy alig maradjanak barátaim. Persze ehhez kellettem én is… Mindig muszáj volt két lakáskulccsal elindulnunk otthonról, mert képes volt arra, hogy kizárjon a lakásból, ha éppen kiborult valamin. Valami eszméletlen kis apróságon, de a lényeg, hogy én okoztam. Kiborult azon, ha nem olvastam el rögtön azt a cikket, amit az orrom alá dugott. Kiborult, ha nem ettem meg, amit főzött. (Tök szarul főzött.) Kiborult azon, ha szerinte túl “kurvásan” öltöztem fel, pedig jézusom, egy ártatlan bölcsészlány voltam, a kurvás cuccokat nem kedveltem egyébként sem. (És olyan ruhában megy mindenki utcára, amilyenben csak akar, nem? De!) Kiborult, ha valakire szerinte ÚGY néztem, kiborult, ha szerinte valakivel TÚL kedves voltam.
“Mint a kurvám körme alatt a piszok, annyit sem érsz”
– üvöltötte egyszer, amikor szintén valami óriási bűnt követtem el. Akkor azt hittem, hogy ez csak olyan jelképes, mármint a kurva. Viszont amikor összeszedtem tőle valami undok nemi betegséget, és a nőgyógyászati székben széttárt lábakkal lett egyértelmű számomra (és a nőgyógyászom számára is), hogy tényleg megcsalt valami luvnyával (legalábbis nem túl tiszta nőszeméllyel), kifordult a gyomrom, és továbbra is kussoltam. Egyszerűen nem mertem rákérdezni. Soha.
A szex amúgy se ment sose valami jól. Inkább verte a szétmállott, ragadós pornóújságjaira (még nem volt internet, olyan régen esett meg ez velem, legalábbis baromi lassú volt, már az internet), mint hogy engem megdugjon. Két éven keresztül képes voltam szinte szex nélkül élni – én nem is értem. Amikor vettem a bátorságot, és szexet kezdeményeztem, akkor többnyire határozott elutasításban volt részem, ami a totálisan padlón lévő önbizalmamnak pláne nem tett jót.
Havonta szakítottunk, és végül mindig kibékültünk, mert egy barom voltam. A klasszikus “minden szép és jó lesz” szöveget mindig elhittem, fogalmam sincs, miért. Megkérte a kezemet, és igent mondtam, de csak azért, mert nem mertem nemet mondani. Tűrtem a verbális alázást, és azt is, amikor belökött a kádba, de egyszer meg is pofozott. Mindezt a tiszteletre méltó budai család egy szem fiaként tette velem, értelmiségi szülőkkel a háta mögött, akik csak pumpálták neki a pénzt…
Szóval gyáva voltam, de kár volt. A vége egyébként elég klasszikus: egy másik pasi, történetesen a szembeszomszéd miatt léptem le, aki kedves volt, nagyon.