A legjobb barátokból válhatnak családtagok. Ezt a családi kapcsolatot pedig akár hivatalossá is emelhetjük. A család és a barátság fogalma az évezredek során folyamatosan változott, alakult. Ma például egyre gyakrabban válnak családtaggá a barátaink, mert a biológiai családunktól sokszor távol vagyunk. Akkor tudhatjuk, hogy a barátaink a családtagjainknak számítanak, ha már nem úgy viselkedünk egymással, mint egy idős házaspár. „Gyanús” lehet, ha idegennek úgy mutatjuk be a legjobb barátunkat/barátnőnket, mint aki „pont olyan, mintha a testvérem lenne”. Ha észrevesszük, hogy a legjobb barátunk szülei is ránk csetelnek, velük is jóban vagyunk, a „gyereküknek” tartanak. Ha nemcsak ajándékot vesztek egymásnak szülinapra, karácsonyra, hanem komoly meglepetéspartikat szerveztek, elhívjátok egymást vacsorázni, bruncholni, rendszeres közös programjaitok vannak. És az is sokat elmond, ha a családi fotók között megjelenik közös kép a barátaitokkal is.
De mi van akkor, ha szintet lépünk, és a családtaggá vált barátból hivatalosan is a család része – keresztapa, keresztanya, férj, feleség stb. – lesz?
„A mi családunkban a keresztszülőknek mindig fontos feladatai voltak. A keresztszülők anyagilag és szellemileg is támogatták a keresztgyerekeket. Szerencsére eddig nem volt rá példa, de ha mindkét szülővel történne valami, a keresztszülő lenne a gyámja” – meséli Péter, akinek nemrég született az első gyermeke. „Robival ugyanabban a városban születtünk, de egy másik városban, a főiskolán találkoztunk először egymással. Egészen pontosan a buszmegállóban, mert mindketten épp hazafele tartottunk. Beszélgetni kezdtünk, és onnantól valahogy teljesen természetes volt, hogy együtt megyünk edzeni, együtt szervezzük a bulikat, a nyaralást, együtt gürizünk valami lehetetlen éjszakai diákmunkán. Hol én, hol ő bénázott a csajokkal, aztán együtt éltük meg a hosszú távú kapcsolatokat, a komoly szakítások mélypontjait, a szerelmek magaslatait. Amikor Zsuzsi belépett a képbe, maximálisan elfogadta, hogy Robi tulajdonképpen nem a barátom, hanem a választott testvérem, aki mindenben mellettem állt. Emlékszem, még akkor is támogatott és drukkolt, amikor horgászboltot akartam nyitni. Mindenki óva intett tőle, de Robi azt mondta, ha ehhez van kedvem, csináljam. Ő volt az egyetlen, de nagyon jólesett, hogy nem kérdőjelezett meg! Persze a bolt csak egy fellángolás volt, nem lett belőle semmi. Azóta az élet nagyot fordult, Zsuzsival megszületett a fiunk, és szerettük volna, ha Robi hivatalosan is a családunk részévé válik, így őt kértük fel, hogy legyen a keresztapja. Soha nem láttam azelőtt könnyekig hatódni. Megtisztelő, hogy ilyen ember van mellettem és a fiam mellett.”
„Mi valójában nem is haverok vagyunk, hanem egy vén házaspár”
Van, amikor teljesen más fordulatot vesz az élet, mint ahogyan azt korábban gondoltuk. Virág és Zsigmond hosszú éveken keresztül haverok voltak, együtt gördeszkáztak, együtt dédelgették az álmaikat, hogy majd a szüleiktől függetlenedve megváltják a világot. Arra a fordulatra azonban nem számítottak, amit rajtuk kívül már mindenki tudott.
„Anya folyamatosan azzal cukkolt, hogy mi valójában nem is haverok vagyunk, hanem egy vén házaspár. Mindent tudunk a másikról, ki sem kell mondania, mit gondol. Folyamatosan együtt lógunk, miért is nem járunk már együtt. Nekem egyrészt eszembe sem jutott ez, másrészt sokáig úgy voltam vele, nehogy már anyának legyen igaza! Aztán valami átkattant, és nagyon örülök, hogy ez Zsigmondnál is körülbelül ugyanakkor következett be, így nem kellett végigszenvedni az »én már szerelmes vagyok, de ő még mindig a barátjának tekint« időszakot. Szinte ugyanakkor éreztük azt, hogy ez TÉNYLEG több, és anyának TÉNYLEG igaza van. Na meg nemcsak neki, hanem nagyjából mindenkinek a környezetünkben. Szerelmesek lettünk egymásba, és összeházasodtunk. És bár tényleg úgy működtünk már, mint egy öreg házaspár, szerencsére képesek voltunk visszafiatalodni önmagunkhoz.”
Az életünkben a kapcsolataink folyamatosan változnak, alakulnak, ahogy a család fogalma sem egy szigorú, egyenes vonalakkal határolt fogalom, hanem inkább egy amorf alakzat, amely az évek során alakul, változik, formálódik – ahogyan mi, a személyiségünk és a világra való nyitottságunk is. A lényeg, hogy ha felismerjük, hogy van, akire támaszkodhatunk, aki mellettünk van jóban, rosszban, akkor fogadjuk el, és tegyünk azért, hogy ez így is maradjon.