NLC 18

Helyezkedjetek el a fotelben, mert most visszareppenünk a régmúltba. Kicsivel a dinoszauruszok kihalása után vagyunk, amikor Vágási Feri már beszállt az internetbe. Mi is beszálltunk ugyanis. Nők lapjás újságírók voltunk, és Bus István kollégámban (ma a Playboy főszerkesztője) felvetődött: mi lenne, ha csinálnák egy Nők Lapja site-ot. Iszonyatosan jól hangzott - bármi is az - persze, fogalmunk sem volt, hogy kell létrehozni. Akkoriban egyetlen gépen volt csak net, de a jó fej rendszergazdánk segített, és valahogy összekalapáltunk egy oldalt. Akkoriban az újságírók leginkább szövegszerkesztésre használták a gépeket, így megmutatni sem tudtuk igazán senkinek, hogy mivel is foglalkozunk a cikkek írása mellett. De mi ketten eléggé szerettük ez az új műfajt, irányt, sokévnyi nyomtatott sajtó után izgalmas és újszerű volt.

Aztán új tulajdonosa lett a Nők lapjának, és a haladó szellemű hollandok felismerték: ebben az internet dologban van a jövő. Így mi is professzionális alapokra helyeztük a kis gyerekjátékunkat, már külön marketingkeretet is kaptunk rá. Megbeszélésekre jártunk, külsős cég tervezett arculatot számunkra. Pezsdítően izgalmas időszak volt, tele új fogalmakkal, kifejezésekkel és átment a rostán az is: pink oldalt szeretnék! Profi felület lett a mi kis játékunkból. Aztán egy szép napon Istvánnal elindítottuk a megújult site-ot. Ez egész pontosan egy péntek délutánra esett. Gyönyörű volt! Hazamentünk utána szépen, eltelt a hétvége, és hétfőn újra felvettük a munkát a szerkesztőség napsárga falai között. Ekkor döbbentünk meg csak igazán. Ugyanis a világhálón szabad szemmel is jól láthatóan olvasni kezdték az új oldalt, sőt, az olvasók kommenteltek a feltett kérdésekre. Hihetetlen siker lett, mi ketten meg csodálkozva néztük, milyen sokan nyitottak már erre, és még számítógépük is van... Nekünk még nem volt otthon, nem azokat az időket éltük.

Aztán néhány hét vagy hónap után szóltak, hogy a kiadóban indul valami óriási projekt, ez is internetes újság lesz, de jóval nagyobb formátumú dologról van szó. Szívesen vennének a csapatba engem is - mondták. Nyilván érdekelt a dolog. Az első megbeszélésen egy ovális asztalnál ültünk, ekkor ismerkedtem meg Szakály Andival. Csíkos pulóver volt rajta. Lenyűgöztek a pulcsi színei, és Andi csendes és okos megjegyzései. Ő volt az új projekt főnöke. A vezetők elmondták, ez valami óriási felület lesz, igazi közösséggel, csak még neve nincs. Mondtam, legyen Vanília, a hangzása lágy és nőies, de picit "szpájszi" is. És egy alakuló csapattal dolgozni kezdtünk a boszorkánykonyhában. Még az akkori nagyfőnök is eljött Hollandiából, és mi Andival kiterítettük a kártyáinkat - vagyis az addig beérkezett arculati terveket - az asztalra, szó szerint. Nézegettük, milyen is legyen ez a Vanília. Édes, vagy csípős? Pasztell vagy drapp? Sokat dolgoztunk, de örömmunka volt minden pillanat.

Andi mindig okos volt, megfontolt és úgy csattant fel, ha felcsattant, hogy még abban is valami különös méltóság volt. A finisben jártunk már, kitűzött indulási időponttal, amikor egy délelőtt Vékási Andi (akkor a Nők Lapja marketingese, most főszerkesztő-lapigazgató), megbeszélésre hívott bennünket. Azt mondta, szóltak Hollandiából, ez a Nők Lapja site olyan jól megy, hogy az induló portál is kezdjen a Nők Lapja brand alatt. Mi elfehéredtünk, hisz nagyon más célcsoportot lőttünk be. Én ventilláltam, de Andi megint okosabb volt. Javasolta, találjunk azért ki valami megkülönböztető kifejezést, hogy elkülönítsük egymástól az írott lapot és az induló felületet. Beszélgetni kezdtünk arról, hogyan is képzeljük ezt az egészet. Milyen is lesz a közönség, akiket remélünk? Úgy képzeltük el lelki szemeinkkel, hogy itt az olvasók majd beszélgetnek egymással. Barátnőkként. Csacsognak, de nem felszínesen. Mivel és hol zajlanak az ilyen bizalmas és lélekemelő dumálások? Egy kávézóban! Jó, mit isznak? Legyen Capuccino? Á, az nem hangzik jól – sommáztuk. Café - mondta Andi csillogó szemmel. És aznap megszületett a név: Nők Lapja Café. Mindannyian rábólintottunk.

Andi ma már sajnos nincs közöttünk. De őszinteségére, intelligens világnézetére, érzékenységére, segítőkészségére és végtelenül finom, szinte angyali energiáira mindenki emlékezik. Aki pedig nem, az most olvassa ezt a felületet, és tagja annak a közösségnek, amit Szakály Andi megálmodott.

2003 novemberében lettem a Nők Lapja Café főszerkesztője, két és fél évet voltam távol mikor az első gyerekem született, majd 2015 tavaszán búcsúztam el végleg a portáltól és a csapattól.

És hogy mi minden történt a közben eltelt több mint tíz év alatt? Szinte képtelenség még gondolatban is végigpörgetni.

Amikor átvettem az NLC vezetését, adott volt egy weboldal, évszakonként változó színekkel, ami a Nők Lapja nevét viselte, vagyis ehhez méltó tartalmat és cikkeket vártak tőle az olvasók. Online magazinként azonban ezer új elvárásnak is meg kellett felelnie – a folyamatosan növekvő számú, minőségi olvasnivaló mellé népszerű szolgáltatásokra állandó akciókra, újdonságokra volt szükség.

Épphogy megérkeztem, máris az volt a kérés, hogy váltsunk dizájnt. Legyen „csajos”! Léptünk egy bátrat, ez lett az NLC „rózsaszín korszaka”, virágokkal, iparművész által tervezett kávésbögrével. Kockázatos lépés volt, de bejött. Az olvasók szerették – igazi virtuális kávézó volt, online női találkahely. Ennek megfelelően pörgött a fórum - az akkori legnagyobb site-ok fórumaival versengtünk -, nem győztük moderálni.

A folyamatos újítások, fejlesztések, próbálkozások, akciók a mindennapjainkhoz tartoztak.

Elsőként lett az NLC-n szakértői szolgáltatás, blogokkal, kérdezési lehetőséggel. Fejlesztettük a képeslapküldőt, Valentin napkor képeslapküldő akciót húztunk fel rá. Az Adventre minden évben nagy durranással készültünk. Ma már mosolygok, de akkor, az internet őskorában mindez újdonságnak számított.

Új hobbim lett: a látogatói adatok bogarászása, és ebből különböző akciótervek kigondolása. Kezdetben még élveztem is, később a folyamatos adatanalizálás kőkemény napi rutinná vált a szerkesztőség tagjaival közösen. Bújtuk a számokat, kutattuk a nemzetközi trendeket, de rengetegszer hallgattam a megérzéseimre is. Szerencsére az akkori lapigazgatótól rengeteg bizalmat és támogatást kaptam, kaptunk. Tudta, hogy mi ismerjük a legjobban az olvasóinkat.

A számok pedig minket igazoltak. Az NLC piacvezető volt és maradt az évek során. Nehéz szerep elsőnek lenni: nekünk nem volt kit másolni, mentünk előre a bozótvágó késsel az internetdzsungelben, és tapostuk a többieknek az utat.

Az NLCafét női site-hoz méltó módon állandóan csinosítottuk. Dizájnt váltottunk újra és újra. Rózsaszínből kávészín lett, majd visszaváltozott egy kifinomultabb mályvává. Sok lépésben eltűntek a virágok, az indák, lett helyettük buborék, majd a minimál és a letisztultság lett a cél.

A külcsínnel együtt folyamatosan változott a tartalom is. Egyre több anyag készült naponta, képek és videók térhódítottak a betűk helyén, újabb és újabb felületek kerültek képbe, forgalomgeneráló és közösségi oldalak, mobilapplikációk. Elindítottunk a Café Tv-t, majd a bloggerínáknak a Caféblogot.

Az ipari méretű tartalomgyártás mellett nehéz visszatalálni a minőségi tartalomkészítéshez. Szerencsére az NLC-nél mindig is fanatikusok dolgoztak. Remek csapatban könnyebb volt a nehéz időszakokban is.

Nagylány lett hát a csajos kis pink site. Érett, komoly, letisztult női portál. Bár webes viszonylatban inkább ne firtassuk a korát...

2010 és 2012 között voltam a Nők Lapja Café főszerkesztője. A feladat az volt, hogy egy képernyőn olvasható életmódmagazinból alakítsunk ki egy elsősorban nőknek szóló, széles spektrumú, modern site-ot, ami sikerült, igaz, a stáb útközben teljesen lecserélődött. Mozgalmas, izgalmas időszak volt, amit meghatároztak az online média máig megoldatlan problémái, de az új csapattal legalább naiv lelkesedéssel hittük, hogy a munkánkban napról napra találhatunk szépséget és értelmet, ami átadható. Rengeteg új embert ismertem meg - például három év alatt három lapigazgatómat - és sok-sok új munkatársat, akiket volt szerencsém nekem felvenni az NLC-hajóra, és akik közül sokan a mai napig jó helyeken dolgoznak szerkesztőként, főszerkesztőként (például a Nők Lapja Caféban). A látogatószám 200.000-ről 400.000-re nőtt, megnyertünk híres, elismert nőket állandó szerzőnek - Für Anikót, Winkler Nórát, Karafiáth Orsolyát, Peller Mariannt -, majd egy nagy kampány során teleplakátoltuk velük a fővárost. Megjelentek a site-on a hírek, a közéleti és sztár tartalmak, véleményünk lett mindenről - egyszer még az X-Faktor is velünk kezdődött (mert merészeltük nem annyira tetszikelni az új szériájukat)... A szívemnek legkedvesebb emlék pedig a 33 kívánság akciónk, melyben 33 nehéz sorsú gyerek kívánságát teljesítettük a site látogatóinak segítségével - ha az ezekről készült videókat visszanézem, hajlamos vagyok arra a gondolatra ragadtatni magam, hogy az a három év nem is volt hiábavaló.