“Az asszertivitás során ki tudunk állni magunkért úgy, hogy közben másokra is tekintettel vagyunk.
Amikor egy ismerősöm elhívott asszertivitás- tréningre, először is végiggondoltam, szükségem van-e rá, és ha igen, miért. Simulékony természetű vagyok – de nem behízelgő –, mindenkihez igyekszem pozitívan közelíteni, és cserébe el is várom ugyanezt. Az esetek majdnem 100 százalékában ez teljesül is, viszont engem sem kerülnek el a konfliktusok – bármennyire is próbálok menekülni előlük. Ha valaki bántó stílusban kritizál, azzal nem tudok mit kezdeni. Abban a pillanatban, ahogy a bántó szavak felém záporoznak, bénító lövedékként lemerevítenek. Utólag aztán, amikor elmúlt a “lövedékek” hatása, nagyon jól érvelek az igazam mellett. De ilyenkor már késő. Marad az önmarcangolás: miért nem tudtam ott, akkor kiállni magamért?
Többek között erre is fény derült a rövidke, egynapos, de annál intenzívebb asszertivitás-tréningen, ahol tíz másik társammal vergődtem át magam újból ezeken a nehéz helyzeteken, és tanultam meg a hatékony önérvényesítés legfontosabb trükkjeit.
Neked mit jelent az asszertivitás?
Bár az asszertivitásnak megvan a jól körülírható meghatározása, trénerünk, dr. Marik Ágnes pszichiáter mégsem a definiálással kezd. Azt szeretné, hogy mi magunk fogalmazzuk meg, számunkra mit jelent a hatékony önérvényesítés, mi a legfontosabb vetülete az életünkre nézve.
A kör közepére Dixit kártyákat tesz, mindegyiken van egy sokatmondó kép. Egyet kell választanunk, mégpedig azt, amelyik a legjobban kifejezi az asszertivitással kapcsolatos gondolatainkat. Az enyémen felhők vannak és angyalszárnyak.
Számomra a hatékony önérvényesítés szabadságot és könnyedséget jelent, azaz hogy nem görcsölök rá a kellemetlen szituációkra, de nem is kerülöm el őket félelmemben, hanem ugyanolyan lazán kezelem őket, mint a kellemes helyzeteket.
Hogy egy kicsit jobban megismerjük egymást, Ági játékra hív bennünket. “Álljon a jobb oldalamra az, aki nehezen mond nemet, a bal oldalamra pedig az, akinek ez könnyen megy”, majd: “Jobb oldalra azok álljanak, akik meggondolatlanul szoktak reagálni, és ezt később megbánják, balra azok, akikre ez nem jellemző” – hangzanak az instrukciók egymás után, mi meg felbolydult méhkasként váltogatjuk a pozíciónkat. Közben jókat mosolygunk, oldódnak a gátlások, és egyre jobban körvonalazódik, ki miért jött ide, anélkül hogy ezt pontosan szavakba kellett volna öntenünk.
Engedj be a házadba!
A játék végén párokba rendeződünk, ahol az egyik félnek az a feladata, hogy bejusson egy idegen lakásába, a másiknak az, hogy ne engedje be, majd szerepet cserélünk. A cél érdekében bármit be lehet vetni, a fizikai erőszakon kívül. Tiszta helyzet: két ellentétes érdek ütközik, tökéletes terep az önérvényesítés gyakorlásához.
Menet közben hamar kiderül, hogy egyik félnek sem könnyű. Amikor be akarok jutni, azt találom ki, hogy a kislányomnak azonnal vécére kell mennie, és szinte esedezek, hogy a velem szemben álló engedjen be a házába. Próbálok sajnálatot kelteni benne, kijátszom a “nőiszolidaritás-kártyát”, bűntudatot keltek (nincs szíve?), de még pénzt is ajánlok, csak hogy bejussak végre. Partneremet viszont semmi nem hatja meg. Amikor szerepet cserélünk, ő a férje rosszullétére hivatkozva akar bejutni, de én sem engedem be, hiába próbál a lelkemre hatni. Persze valós szituációban egyikünk sem így viselkedett volna, ám most feladatot teljesítettünk.
Végül, miután a csoporton belül senkinek sem sikerült bejutnia a házba, összegyűjtjük a felhasznált “eszközöket”. Volt köztük hízelgés, agresszió, számonkérés, vesztegetés, hazugság, érzelmi zsarolás, melyek közül egyik sem túl asszertív, szóval van mit tanulnunk.
Nem tudjuk, mihez van jogunk
Miután megtapasztalhattuk, olykor mennyire nehéz érvényesíteni az érdekeinket, Ági beavat minket az asszertivitás elméleti hátterébe. Elmondja, hogy az önérvényesítés szempontjából három jellemző viselkedésmód létezik.
“Aki nem tud, nem mer vagy nem akar kiállni magáért, de másokra tekintettel van, az alárendelődik. Aki kiáll magáért, de közben másokra nem figyel, az agresszíven áll a helyzethez. Az asszertivitás pedig olyan önérvényesítő viselkedés, amikor ki tudunk állni magunkért úgy, hogy közben másokra is tekintettel vagyunk, és azt is elérjük, hogy ők is figyeljenek ránk vagy kimondják az igényeiket” – mondja trénerünk.
Csak az képes asszertív lenni, aki tudja, hogy joga van elmondani a véleményét, eldönteni, mit akar, és tisztában van vele, hogy tévedhet, hibázhat vagy nemet is mondhat. Nem mellesleg ő is tiszteletben tartja mások jogait. Az egészséges jogérzékelésünket általában már nagyon pici gyerekként, kétéves korunk előtt elveszítjük. Például akkor, amikor a szüleink bűntudatkeltéssel próbálnak hatni ránk: “kihoztál a sodromból”, “a sírba viszed anyádat”, “egész éjjel nem aludtam miattad” stb.
“Azt tanuljuk meg, hogy ne a vágyaink szerint viselkedjünk, hanem aszerint, ahogy egy indulatos ember szabályoz minket” – mondja Ági. Később, hasonló szituációban, ugyanez a gyerekkorunkban berögződött viselkedésmód kapcsol be. A jogérzékelésünk elvesztése alapvetően félelemből fakad: vagy attól rettegünk, hogy elveszítünk egy kapcsolatot (gyerekként a szüleink szeretetét), vagy attól, hogy negatívan értékelik a teljesítményünket. Ahhoz, hogy rájöjjünk, mi a legsebezhetőbb pontunk, sokszor elég abba belegondolnunk, hogy a szüleink milyen érvekkel tudtak ránk hatni, és a jelenlegi élethelyzetünkben ki hat ránk ugyanígy.
Szerepjáték
Egyre világosabban körvonalazódik mindenki előtt az asszertivitás fogalma, ezért Ági azt kéri, írjuk fel jól láthatóan egy papírra, hogy mi az, amivel nekünk feladatunk van az önérvényesítés terén. Az én papíromon ez áll nagy, piros betűkkel: “bántó stílus kezelése”. Pillanatok alatt kiderül, kiknek azonosak a problémáik. Azonnal csoportokat alkotunk, és kitalálunk egy elképzelt helyzetet, amit saját, megtörtént szituációinkból gyúrunk össze. Nálunk egy tanító néni és egy szülő a történet főszereplője. A konfliktus forrása pedig egy jutalmazás, vagyis annak elmulasztása. A nevelő nem adott jutalomsütit az egyik gyereknek, aki nem viselkedett jól az órán. A kisfiú erre keservesen sírni kezdett, az anyuka pedig felháborodva számon kérte a pedagógust, hogy miért csak az ő csemetéje nem kapott sütit. A tanító néni próbált védekezni, mire az anyuka még dühösebb lett, végül előbbi megadta magát, és inkább nem vitatkozott tovább. Az anyuka mérgében még az igazgatót is felhívta, aki megvédte az alkalmazottját.
Technikák konfliktus esetén
Miután minden csoport eljátszotta a maga jelenetét, Ági megismerteti velünk az asszertív eszköztár legfontosabb elemeit: az értő figyelmet, a kérdezést és az én-üzeneteket, majd ezeket konkrét szituációban begyakoroljuk. Ismét két csoportra osztódunk aszerint, hogy ki ellenzi az abortuszt, és ki ért egyet vele. Az a feladatunk, hogy értő figyelemmel reagáljunk a párunk véleményére. Miután a másik mond egy érvet, nem egy ellenérvvel kell visszavágnunk, hanem röviden, tömören össze kell foglalnunk a mondanivalója lényegét.
“Ha jól értem, azt mondod, hogy…” Ezt a technikát lehet alkalmazni bármilyen vitás, konfliktusos szituációban. Egyrészt hogy megértsük a másik nézőpontját, másrészt hogy időt nyerjünk: csillapodjanak a kedélyek, és meg tudjuk fogalmazni az ellenérveinket. Azért fontos, hogy ne azonnal, csípőből, indulatból reagáljunk, mert ilyenkor rendszerint olyasmit teszünk/mondunk, amit később megbánunk. Ági ennek az élettani hátterét is elmagyarázza: amikor valamilyen veszélyt észlelünk (például bántó stílusban lehordanak bennünket), akkor azonnal működésbe lép a limbikus rendszerünkben található amigdala. Ez egy apró, mandula alakú agyi terület, ami evolúciós szempontból az életben maradásunkat segíti: azonnali reakcióra, támadásra vagy menekülésre késztet bennünket. Ha asszertívak akarunk lenni, az is célunk, hogy letiltsuk ezt a gyors választ, időt nyerjünk, és engedjük, hogy a bal agyféltekénk higgadtabb, átgondoltabb reakciót adjon a helyzetre.
“A hatékony önérvényesítés arról is szól, hogy befolyásolni tudjuk vitapartnerünk viselkedését.
Szabályozhatod mások reakcióját
Az asszertivitás persze nemcsak abból áll, hogy megpróbáljuk megérteni a másik nézőpontját. A hatékony önérvényesítés arról is szól, hogy befolyásolni tudjuk vitapartnerünk viselkedését. Például a mi csoportunk szituációjában szereplő tajtékzó anyukát könnyedén le lehet szerelni, ha tudjuk hozzá a kulcsot.
Miután megismertünk néhány asszertív eszközt, Ági azt kéri, játsszuk el újra a jelenetet. Majd kérdéseket tesz fel: Mit üzent azzal a tanítónő, hogy védekezett? Azt, hogy a szülőnek nincs igaza, netán még hazudik is – válaszolta a csoport. Mit mondott azzal az igazgatónő, hogy a mi tanáraink a lehető legjobban nevelik a gyereket? Azt, hogy a szülő nem jól neveli a kislányát. Csupa olyan üzenet, amely mind tovább súlyosbítja a konfliktust. Ehelyett egy-egy jól irányzott kérdéssel (Pontosan mivel elégedetlen?), értő figyelemmel (Ha jól értem, azt mondja, nem bánunk elég jól a kislányával) közelebb kerülhettünk volna a valódi problémához.
A csoport arra is rájött, az anyuka igazi fájdalma nem az volt, hogy a gyereke nem kapott sütit, hanem hogy nem tudta őt megvigasztalni. Ha erre a tanítónő ráérez, és megfogalmazza a kimondatlan érzelmeket, megtalálja a kulcsot az anyukához. Innen már csak egy lépés, hogy a saját nevelési módszerei mellett kiálljon. Ilyenkor lehet bevetni az én-üzenet nevű eszközt: amikor egyes szám első személyben, a saját érzéseinkről, gondolatainkról beszélve megfogalmazzuk, mi a problémánk, milyen érzéseket kelt bennünk a másik viselkedése, miért szeretnénk, hogy ezen változtasson, esetleg megoldási javaslatokat is tehetünk.
A tréning végén, egy záró körben mindenki elmondja, miért volt hasznos neki ez a rendkívül intenzív nap. Van, aki az anyósával való konfliktusa rendezéséhez kapott ötleteket, mások a főnökük vagy kollégájuk kezeléséhez kerültek közelebb. Már csak azt kell elérnünk, hogy éles helyzetekben ki tudjuk kapcsolni az amigdalát, és eszünkbe jussanak ezek az eszközök. Ez sem lesz könnyű feladat!
Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:
- “Nem kötelező szeretni” – interjú Feldmár Andrással
- “Kezdetben csak a migrén volt közös bennünk” – interjú Máté Krisztinával és Bárdos Andrással
- A lélek eszmélése – Tolvaly Ferenc írása Indiáról
- Irányítsd a konfliktusaidat! – Asszertivitás-tréning
- Ha hatot mutat az óra – Mitől lankad a férfiasság?
- Küszködő kamaszok – Ranschburg Jenő írása
Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!