Kerényi Kata megpróbált beállni a sorba, teljesíteni akarta az elvárásokat, követni a hagyományokat. Jogászcsaládban nőtt fel, jogásznak tanult, az egyetem után bankban helyezkedett el. Folyton azt hallgatta mindenkitől, hogyan lehet boldog és sikeres. Beleszóltak a karrierjébe, sürgették a családalapítást, pedig mások se ismerték az elégedett, örömteli mindennapok titkát. Aztán egyszer Kata besokallt: összecsomagolt, és elutazott Indiába.
Hét év Tibet mellett
“Tele voltam kérdésekkel az élet értelméről, amelyek folyamatosan kavarogtak bennem – meséli a mosolygós, rövid hajú nő. – Csak azt éreztem, hogy a szívem mélyén nem vagyok igazán boldog. Ez Ázsiában tudatosult bennem, amikor kizökkentem a nyugati kultúrából. Óriási hatással volt rám az indiaiak szokatlanul intenzív lelki élete. Lenyűgözött, ahogy nap mint nap a transzcendens felé fordulnak.”
Kata más emberként jött haza, csak azt számolgatta, mikor mehetne vissza.
Egy év múlva – huszonhét éves korában – elő akarták léptetni a munkahelyén. Megköszönte és felmondott. Senki sem értette.
“Nem volt semmilyen tervem, csak annyit tudtam, hogy Indiába repülök – mondja Kata. – Adtam magamnak egy évet, hogy elmúljon a belső nyugtalanságom, és megtaláljam a választ a kérdéseimre. A lelki békét és a tartós boldogságot kerestem, meg akartam tapasztalni a feltétel nélküli szeretetet. Bebarangoltam Délkelet-Ázsiát, hét évig éltem a világ másik felén. A legnagyobb csoda az volt, hogy sohasem kellett nélkülöznöm. Mindig sikerült a közelben könnyen, játékosan pénzt keresni. Angolt tanítottam Tajvanon, kivit szedtem Új-Zélandon. Próbáltam egyedül boldogulni, de azért apámra is számíthattam. Hiába ellenezte az egész utat, ha megcsúsztam, segített.”
A dzsungel titka
Kata megismerkedett a tibeti buddhizmussal és a jóga különböző ágaival. Azokat a mestereket kereste, akik nemcsak tanítják, hanem élik is a bölcsességüket. Rengeteg irányzatot és életformát kipróbált. Lakott kolostorban, tornázott a hajnali dzsungelben. Végül Thaiföldön talált rá a tantrikus jógairányzatra, amit el tudott fogadni. Ám továbbra is elégedetlen volt, hiányolta azt az egyensúlyt és békét, amit leolvasott a Buddha-szobrok arcáról. És a megérzése hazaparancsolta.
“Adtam magamnak egy évet, hogy elmúljon a belső nyugtalanság, és megtaláljam a választ a kérdéseimre.
“Tudtam, hogy piszok nehéz lesz itthon, mert kiszakadtam ebből a közegből, a barátok is lemorzsolódtak a hosszú idő alatt. Kint teljesen szabadon éltem, egy szigeten laktam, az erdő friss gyümölcseit szedtem, sokkal közelebb voltam a természethez.
Aztán visszaérkeztem a magyar valóságba. Hónapokig csak otthon ültem, nem tudtam, hogyan illeszkedjek vissza. Aztán egy barátnőmmel, aki szintén Thaiföldön tanult, közösen indítottunk egy jógaiskolát. Ez segített visszatérni az életbe – folytatja Kata. – Élveztem, de néhány év után rájöttem, hogy még ez sem elég. Megint Indiában kötöttem ki, akkor találkoztam Ajiittal, a Dániában élő perzsa mesterrel. Villámütésszerű élmény volt, hetekig eltartott, ameddig feldolgoztam. Megkérdeztem tőle, az-e, akinek érzem: szabad ember. Csöndesen rám mosolygott, és azt mondta: mi értelme ezt szavakba önteni? Járjam vele az utat, és megkapom a válaszokat.
Sokan úgy képzelik, hogy a szabad ember szent, feddhetetlen, ha kalapáccsal vered a lábujját, akkor is csak békésen mosolyog – folytatja Kata. – Pedig ő is érez, kiabál, és haragra gerjed, ha kell. A titka az, hogy mindig a pillanatban él. Nem játszmázik, nem dédelgeti a múltbeli sérelmeit. Őszinte, és minden tette szeretetből fakad. Ettől olyan erős a kisugárzása, hogy bármilyen zaklatottan érkezel is hozzá, mellette lenyugszol.”
A szeretet mámora
Kata másfél hónapot töltött Ajiit mellett, de a kapcsolat később is megmaradt. A férfi még perzsa nevet is adott a lánynak: Sheyda, azaz “belemámorosodik a szeretetbe”. Ajiit szerint a mai világban kevés, ha a mester csak prédikál, kevés az intellektuális megértés, ha nem párosul gyakorlattal.
A tanítványnak a fejlődéshez meg kell látnia, tapasztalnia a megengedő, megbocsátó szeretetet, ahelyett hogy csak azt hallgatja: Szeresd magad! Ezt a szemléletet összekötötte a karate mozgásformájával – a japán harcművészetet huszonöt éve űzte –, és kidolgozta a jiaidót. (A szó japánul azt jelenti: az Igaz szeretet útja, az Önmegismerés ösvénye.)
“Az új rendszer a mozdulatokat, a légzést és az érintést kombinálva vezet vissza létünk természetes természetes állapotához. Aktív meditáció – fogalmazza meg Kata. –
Minden benne van ahhoz, hogy kapcsolódj önmagadhoz, a világhoz, hogy elcsendesedj, és képes legyél kezelni az érzelmeidet. Teljesebb életélményt ad.”
Kata segítette Ajiitot a munkában, ő volt a kísérleti nyúl, éjjeleken át jegyzetelt és gyakorolt.
Kínai és japán belső harcművészeteken alapul, de sokkal több, mint küzdelem: testtel végzett önvizsgálódás, amely a mozgásra, a légzésre és a figyelemre épül. A karatéból ismert, különböző dinamikával – gyorsan, lassan, lazán, feszítve – ismételt mozdulatok a négy őselem közötti egyensúlyt segítenek megtalálni. A különböző meditációs, páros és formagyakorlatok célja az, hogy a gyakorló a jelenre összpontosítson, és megtapasztalja, megfigyelje az edzés közben felbukkanó belső valóságát.
Az intézményes jiaidooktatás Magyarországon indult először. A mester rendszeresen meglátogatja a magyar csoportot, hétvégi elvonulásokat, workshopokat tart, amelyeknek
a célja, hogy az érdeklődők – mozgáson, légzőgyakorlatokon, zenélésen, táncon, kreatív alkotómunkán keresztül – találkozzanak önmagukkal.
Kata megtalálta, amit keresett. Már nincs benne hiányérzet, kétely, már nem hajtja semmi az ismeretlen felé.
“A közös munka elején egyszer önsajnálós hangulatban nyűglődtem. Ajiit kedvesen megjegyezte, hogy fél év múlva ezek a hisztik már sehol sem lesznek. Igaza volt. A jiaido teljesen kiradírozta ezeket a kellemetlenségeket a hétköznapjaimból – mondja Kata. – Az egész kommunikációm, válaszrendszerem megváltozott.
Stabil jelenlét, elégedettség, sőt boldogság járja át a hétköznapjaimat. Leszámoltam a félelmeimmel, az aggodalmaimmal, az előítéleteimmel, a korlátaimmal. Szerintem az emberek legnagyobb problémája, hogy tudatosan vagy tudat alatt félnek a változástól. Vágynak a szabadságra, de nem mernek cselekedni. Az a kép él bennük, hogy a lelki gazdagságért mindent ott kell hagyniuk, és el kell vonulniuk szerzetesnek. Pedig a boldogságért nem kell lemondaniuk a világról, megmaradhat a munkájuk és a párkapcsolatuk is. A jiaido abban segít, hogy másképpen álljanak a dolgokhoz. És ha szabadok lesznek, bármit megtehetnek.”
A fotókat köszönjük a Jiaido Nemzetközi Egyesületnek, ahol Te is kipróbálhatod ezt a mozgásformát.
Cikkünk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.
Már kapható a magazin legfrissebb száma!
A tartalomból:
- Mi számít megcsalásnak?
- A jelen pillanatról nem lehet lekésni – Test és lélek
- Viktimológia – Kiből lesz áldozat
- Párbeszédek – Müller Péter, Hevesi Krisztina, Havas Henrik, Szendi Gábor
Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!