„Mindig is a vonzott a nagyvilág. Felpezsdíti az életemet, ha szembenézhetek az ismeretlennel, és felülhetek olyan »hullámokra«, amelyekről nem tudom, melyik parton tesznek le végül. Szeretem a város nyüzsgését, az utca forgatagát is, de újra és újra elfog a vágy, hogy hosszabb útra induljak, és élményeket, érzéseket gyűjtsek távoli tájak látványából, idegen embereket szeméből, kézfogásából. Szeretem, ha átutazóként része lehetek egy rövid időre az életüknek.
Festő vagyok és grafikus. Hat éve alapítottam meg a saját grafikai stúdiómat, ami különféle vállalatok arculati elemeinek tervezésére szakosodott. A vállalkozás jól pörög, ügyei kitöltik a mindennapjaimat, a munkám a városhoz köt. Festőként azonban fontos, hogy el tudjak időnként szakadni a megszokott környezetemtől, hiszen a műveim egészen más élményekből táplálkoznak. Élő, igazi képeket csak úgy tudok készíteni, ha átitatódom, feltöltődöm újdonságokkal, és váratlan, szokatlan impulzusokat kaphatok. Az utazás tehát nekem ezért is létszükséglet, az út az alkotás része.
Ha csak tehettem, mindig egyedül utaztam ezekre az élménygyűjtő körutakra. Repülővel, busszal, de legtöbbször vonattal mentem, mert autóm nem volt. Egyik kezem születésemtől fogva sérült, a jogosítvány megszerzéséről csak álmodoztam, a környezetem pedig igyekezett lebeszélni erről az álomról, de sosem hallgattam azokra, akik meg akartak győzni, törődjek bele a helyzetembe. Már kislány korom óta arról álmodtam, hogy egy autóval egyedül szelem át a kontinenst és az út végén leparkolok valahol Spanyolországban, egy város főterén, kiülök egy teraszra, és onnan nézem az embereket, képeket festek róluk, beszédbe elegyedem velük. Valamiért ennek a népnek a kultúrája, az ország tájai, színei, fényei közel állnak hozzám.
A másik nagy szerelmem a szecessziós művészet, így nem csoda, hogy szerintem a csúcsok csúcsa a Sagrada Familia székesegyház Barcelonában. Van abban valami elképesztő vitalitás, életkedv, könnyedség minden nehézséggel szemben, ahogy ezt a monumentális épületet kőről kőre magasodik és burjánzik, akár egy élő szervezet. Számomra az ember alkotóerejének, legyőzhetetlen teremtőkedvének a megnyilatkozása ez a bazilika. Minden szeglete, részlete vibrál és él, fodrozódik, mégis szilárd az alkotás. Régóta tudom, hogy ezt saját szememmel is látnom kell, be kell járnom, meg kell tapogatnom. Bár lett volna rá lehetőségem, mégis húztam, halasztottam ezt az utat.
29 évesen életemnek ez a nagy álma is beteljesült. Amióta először munkába álltam grafikusként, és elkezdtem saját stúdióm építgetését, minden hónapban tettem félre, hogy egy nap kifizessem az autós tanfolyamot és megvegyem a saját kocsimat. Évek óta járok utána, miként oldhatom meg az autóvezetői tanfolyamot, és tavaly ősszel sikerült legyártatnom egy egy olyan eszközt is, amellyel már biztonságosan meg tudtam fogni a kormányt. Nem volt többé akadálya, hogy elkezdjek vezetni tanulni.
Még aznap, amikor kézhez vettem a jogosítványom, a félretett pénzemből egy kis autót vásároltam. Ez május elején történt. Július 3-án hajnalban a nap már a hátam mögött kelt: nyugat felé autóztam. Az utazás minden pillanata csodálatos volt, mélyen bevésődött az emlékezetembe. Érdekes viszont, hogy festményt szinte alig készítettem, pedig közel három hetet töltöttem Spanyolországban. Csak szívtam magamba a napot, a látványt, és csak itthon, több hónappal később engedtem mindezt ki magamból és vittem fel a vászonra. Ezeket az élményeket láthatod most ezen a kiállításon.”