– Kívülről annyit látni a te szakmádból, hogy a karmester sötét ruhában dirigálja a zenekart, amely hűségesen követi őt, a végén pedig szépen meghajolva learatja a tapsot. Látszólag csupa öröm ez a foglalkozás, de biztosan vannak nehéz pillanatai is.
– Igen, nem is kevés. Akad például olyan alkalom, hogy beálló karmesterként veszek részt egy produkcióban. Ez azt jelenti, hogy a darab már repertoáron van, amikor csatlakozom hozzá, így a betanulásnál nem vagyok ott, hanem DVD és kotta alapján kell megtanulni a művet. Ez nagy feszültséggel járó feladat, hiszen ilyenkor már mindenki tudja a dolgát, alkotóként nekem már leginkább a darab összefogása és jó tempók megadása a feladatom. Ez nagyon nehéz és koncentrált dolog, ilyenkor a karmesternek beilleszkedni kell. Tavaly a Vígszínházban vettem át a Hegedűs a háztetőn című darabot, egy hónapja pedig az Operettszínházban az Abigél című produkció vezénylésébe álltam be két próbát követően. Mindkét esetben jól sikerültek az előadások.
– Milyen felfogással kell az ilyen helyzetben a feladathoz hozzáállni, hogy elnyerd a zenekar és a színészek bizalmát, és gyümölcsözően működjetek együtt?
– Az első öt perc sokat számít. Ha magabiztosan állsz oda, azzal a fellépéssel, hogy tudod a dolgod – és valóban felkészült vagy –, akkor bizalmába fogad a társulat. Ez egy elég erőteljes pszichés állapot, amit ha jól kezel az ember, akkor nagy támogatást kap a színészektől és a zenekartól. A zenekar különösen „érzékeny műszer”, előttük a legkisebb bizonytalanság is szembetűnő, és könnyen el lehet bukni. Egy legenda szerint ha a zenekar nem kedveli a karmestert, és a karmester ront, akkor a zenekar azt fogja játszani. Ha vele vannak és segíteni akarják, akkor viszont kijavítják a hibát, és nem fognak belépni például egy rossz beintésre.
– Mi a színházi karmester felelőssége?
Az első bemutató után a rendező kilép a történetből, és attól kezdve a darab első számú vezetője a karmester. A valódi felelősség általában szólva egy előadás kapcsán az, hogy ott van az árokban a zenekar, aki nem lát semmit a színpadból, és a karmester az összekötő elem a színpad és az árok között. A karmesternek két dimenziót kell összefognia. Én színpadcentrikus vagyok, igyekszem szem előtt tartani az énekeseket, hogyha esetleg valamilyen zenei hiba becsúszna, azonnal tudjak korrigálni a zenekarral. Azt tartom legfontosabbnak, hogy összehangoljam a színpad és zenekar munkáját, és egy zenei egységet halljon a közönség.
– Milyen munkáid vannak?
– Régebben sokat dolgoztam vidéki színházakban, Kaposváron, Tatabányán, tavaly Miskolcon. Jelenleg budapesti színházakban karmesterkedem, az Operettszínházban az Abigélt, majd a februárban bemutatásra kerülő Cirkuszhercegnőt vezénylem. A Vígszínházban a Hegedűs a háztetőn című musicalt és Varró Dániel – Presser Gábor szerzőpárostól a Túl a maszathegyen című előadást dirigálom. A színművészeti egyetemen kórust vezetek és korrepetitori feladatokat látok el, ami mindennapos elfoglaltságot jelent. Emellett az egyetemi doktori képzésében veszek részt, és még van egy nagyon meghatározó feladatom is: a Pesterzsébeti Református Gyülekezetnek vagyok a főkántora és a kórus másodkarnagya. Mindezen túl még magántanítványokat is tanítok.
– Hogyan vagy képes ellátni ennyi feladatot és megfelelni ennyi helyen egyszerre?
– Folyamatos logisztikával, szervezéssel. Szerencsére azzal foglalkozhatom, amit nagyon szeretek, így ezek a feladatok inkább feltöltenek, frissen tartanak annak ellenére is, hogy fizikailag kimerítőek tudnak lenni. A családommal is igyekszem minél több időt tölteni és ez szintén támogatóan hat a munkámra, ahogyan a baráti köröm is sok energiát ad.
– Meg sem merem kérdezni, hogy a van-e szabadidőd… Ha mégis van, mire fordítod?
– Szeretek sportolni, és emellett fontos nekem az is, hogy képezzem magam. Angol nyelvre járok és énekórákat is veszek mostanában. Szeretek utazni is, legutóbb Franciaországban egyik barátnőmet látogattam meg.
– A karriereddel kapcsolatban milyen terveket szövögetsz?
– Szeretem a munkámat, elégedett vagyok a lehetőségeimmel, de nagy álmom, hogy szimfonikus zenekart is vezényelhessek, ahol semmi másra nem kell figyelni, csak a zenére. Egyelőre erre nem nyílt még lehetőség, de várom és keresem az alkalmat.