– Egy vidéki városban, 29 évesen a saját vállalkozásod irányítod, a bátyáddal raliversenyeken indulsz, és szombatonként lemezlovas vagy a város felkapott salsaklubjában. Hogyan indult ez a színes karrier?
– Már kislányként is elég önálló, öntörvényű voltam, és felnőve igyekeztem hamar függetlenedni. Erre biztatott mindig a raliversenyző bátyám is, aki megtanított autót vezetni, navigálni, és egyáltalán megmutatta azt, hogy milyen, ha valaki önállóan, magában bízva él és dönt a sorsa felől. Sokszor gyakoroltam vele, amikor versenyre készült, és egyszer a navigátora betegsége miatt éles versenyen is mentünk együtt. Ebből később rendszer is lett, én lettem a beugrós navigátora. A rali számomra az élet esszenciája abból a szempontból, hogy itt tényleg magadra vagy utalva, a bátorságodon, rátermettségeden múlik, hogy győzöl-e, vagy hogy egyáltalán célba érsz. A saját karrieremben ezek az élmények adják még ma is a muníciót.
– Mivel indult el az edzői pályafutásod, hogyan merült fel benned, hogy fitnesztermet alapíts?
– Szerettem volna mielőbb a saját lábamra állni, és erre jó alkalmat kínált a továbbtanulás. Mivel a sport mindig is az életem fontos része volt – 9 és 17 éves korom között dzsúdóztam –, jó ötletnek tűnt, hogy a Testnevelési Főiskolára jelentkezzek. Az első elképzelésem az volt, hogy testnevelőtanár leszek, ezért a torna tanszéket választottam. A főiskola alatt kezdődött el kicsiben az az edzői pálya, amit ma is folytatok: a nyári szünetekben a Balatonon vállaltam tréneri munkát és a siófoki strandon tartottam aerobikedzéseket a nyaralóknak. Ezek persze inkább csak egy kis mozgással egybekötött kellemes kikapcsolódásról szóltak, a komoly edzésekhez nem volt közük. De itt láttam meg először az üzleti fantáziát ebben a tevékenységben, és rádöbbentem, az embereknek milyen nagy igényük van nemcsak a testedzésre, de arra is, hogy empatikus, de kemény, jól felkészült edző irányítsa őket. Valamikor itt döntöttem el, hogy saját fitnesztermet alapítok, és ettől kezdve tudatosan kerestem a lehetőséget erre, és tettem félre az induláshoz.
– Mi hajtott, mi motivált ezen az úton?
– Ha így visszatekintek, azt látom, hogy az életem egy nagy raliverseny, mindig teljes gázzal mentem a nehéz terepen is. Például amikor úgy adódott, hogy először beülhettem a bátyám mellé navigálni egy éles versenyen, egy percig sem hezitáltam. Az életem döntő pillanataiban, amikor lehetőség nyílt valamilyen változásra – például amikor teljesen váratlanul felkínálták a mostani edzőtermet kibérlésre –, mindig gondolkodás nélkül ugrottam fejest, nem mérlegelve, hogy a feladat nehéz vagy sem. Csak az számított, tetszik-e, akarom-e? A terembérhez és a felszereléshez például gyakorlatilag közel sem volt meg a pénzem, de ennek ellenére igent mondtam, és bíztam benne, hogy elő tudok teremteni mindent hozzá. Sikerült, de persze bukhattam is volna. Mivel mindig a szívem után mentem, ezért nincs mit megbánnom, még a kudarcaimat sem. Sőt. Azokból tanultam a legtöbbet, nagyon is fontos és hasznos élmények voltak.
– Sportos nőnek ismernek téged, aki a legtöbb időt az edzőteremben tölti. Hogyan illik ebbe a képbe az, hogy rendszeresen DJ-ként lépsz fel egy salsaklubban?
– Szerintem egészen jól… Többen mondták már, hogy én acélból gyúrt nő vagyok, és nem tudtam, hogy ez bók-e, vagy inkább úgy kell érteni, hogy túlzottan kemény, maszkulin nőnek tűnök. Mindenesetre eltöprengtem, és úgy gondoltam, valóban kellene olyan dolgokkal is foglalkoznom, amik nem a teljesítményről, a sportról szólnak, hanem inkább könnyedebb, nőiesebb, kötetlenebb elfoglaltságok. Úgyhogy táncot kezdtem tanulni, mégpedig a temperamentumomhoz leginkább találó latin salsát. A klub, ahova járunk, nagyon divatos és népszerű hely, a tulajdonosa ráadásul hozzám jár edzésre, évek óta klubtag. Tulajdonképpen ő hívta fel a figyelmem a salsára mint lehetőségre. Nagyon megszerettem a táncot, az egész klubnak a hangulatát, és a 28. születésnapomat itt tartottam meg. A főnök születésnapi ajándéka volt, hogy megengedte, 15 percig én legyek a DJ, és az én zenéimre táncoljanak az emberek. A dolog annyira jól sikerült, hogy rendszeressé váltak ezek az alkalmak, de némi változtatással: szombat esténként természetesen nem állhattok be egy profi DJ helyére, viszont csütörtökönként este 7-től spéci salsa aerobic partikat tartunk. Itt a táncon van a hangsúly, az aerobikelemek csak járulékosak. Az én dolgom, hogy összeválogassam a zenét a programhoz és mintegy „előtáncoljak” az embereknek. Aki akarja, követi a mozdulataim. A tapasztalatom az, hogy a többség akarja.
– Milyen terveid vannak a közeli jövőre nézve?
– Tele vagyok tervekkel, mint mindig. Egyrészt szeretném tovább építeni a termet, épp tárgyalásban vagyok az ingatlan tulajdonosával a bővítésről. A hely adottságai miatt le kellett mondanom néhány álmomról – például medencét ebben a komplexumban nem fogunk tudni létrehozni –, de szeretném, ha a szolgáltatásaink köre szélesedne, és új edzési és relaxációs lehetőségek nyílnának meg. Itthon még nem megszokott újításokat vezetek be: szerintem az országban például az első között leszünk, akik nemcsak különféle edzőgépeket, szaunát, szoláriumot és hasonló szolgáltatásokat nyújtanak, hanem szakértő sportorvosi és sportpszichológiai tanácsadást is adnak a vendégeinknek. A következő lépcső, hogy más városokban is edzőtermet nyissunk, de ez még tényleg a jövő zenéje.
– Ezek szerint a jövődet teljesen az üzlet szervezése, irányítása körül képzeled?
– Dehogy is, de fontos része az életemnek ez is. Emellett folyton keresem az új lehetőségeket. Februártól beiratkoztam vitorlásrepülő-tanfolyamra, ami már régi vágyam volt, és már alig várom, hogy jöjjön a tavasz, és a repülőtéren legyünk és elkezdjük a gyakorlati kiképzést. Persze az autóversenyzést sem hagynám ki az életemből, de ez a dolog inkább a bátyám kezében van. Ameddig hív, én beülök mellé.