18+: Erotikus olvasmány: Szex az autós oktatómmal

cafeblog/szexfantaziak | 2014. Augusztus 22.
Félálomban eszembe jutott egy évekkel ezelőtti élményem az egyik tanáromról, aztán elindult valami a fejemben. 19 évesen volt szerencsém olyan autóvezetés-oktatót kapni, aki nem egy hatvanas bácsika, ráadásul jól kijöttünk, könnyen megtanította az alapokat, sőt még többet is...

Bevallom, a legelső nap nagyon megkönnyebbültem, még egész helyes is volt, pont elegendő parfüm, markáns óra, erős kar, középkorú férfi (kb. 34), egy-egy bók, de nem az esetem. Mindig többen gyakoroltunk egy időpontban, felváltva vezettünk és tanultunk a másik hibájából is, míg egy tavaszi nap csak egyedül kellett mennem. Kicsit feszült volt a helyzet: mindketten jókedvűek voltunk, de sokáig kellett gyakorolni a vizsga előtti héten. Délutántól már egész sötétedésig tartott az óra, menet közben többször megjegyezte, mennyire szép vagyok ma, aztán a sötétedésbe húzódó vezetés közben hirtelen olyan lágyan csókolta meg a nyakam, mint addig még senki. Nagyon meglepődtem, hisz barátnője volt, ő bocsánatot is kért, de azt mondta, hogy “Nem bírom ki, már az elejétől kívánlak!”.

Nem mondtam semmit, csak ránéztem és elmosolyodtam. Megsimította a combom belső felét, éreztem még a legkisebb nyomást is, mivel egy vékony leggings volt rajtam, és alig bírtam arra koncentrálni, hogy az autót az úton tartsam a megfelelő tempóban. Beleremegett szinte az egész testem, pedig csak épphogy hozzám ért. Rögtön észrevette, és a fülembe suttogta, hogy “gyönyörű vagy, akarlak”, majd ugyanolyan érzéki csókot kaptam a nyakamba, utána pedig a vállamra, és kért, hogy keressünk egy félreeső helyet. Tovább folytatta a simogatást, közben újra csókolta a nyakam, és egyre közelebb került, de mindig megállt a combhajlatnál, és hol egészen gyöngéden, hol erősen izgatott, úgy, hogy ismét beleremegett az egész testem, éreztem, hogy elönt a vágy, nem figyeltem már a kocsira és a gázra tapostam, mire azt mondta “Te vezetsz, de én iránytok”…

Olvass tovább a Szexfantáziák blogon!

Exit mobile version