10 királyi palota kertje tavasszal – fotó

nlc | 2013. Április 20.
Az Egyesült Királyság legpompásabb királyi kertjeit már évszázadok óta gondozzák. Közülük némelyikben bárki gyönyörködhet, de az Erzsébet királynő kastélyait övező kertekbe alattvaló és fotós is csak elvétve juthat be.

Sandringham

A kastély az uralkodó magántulajdona, 24 hektárnyi erdő, rét veszi körül, na és egy pompás kert, tavakkal, vízeséssel. Sandringhamet 1865-ben vásárolta a későbbi VII. Edward, s bár 1972-ben a királynő a fél kastélyt elbontotta, ma is hatalmas épületnek számít.

Buckingham-palota

A fő királyi székhely körül is rengeteg virág pompázik tavasztól őszig, de a palotához tartozó kert a benne lévő tóval lenyűgöző. Sajnos civilek csak évente három alkalommal, a királynő kerti fogadásain – melyekre 8-8 ezer főt hívnak meg – tehetnek benne egy rövid sétát.

Royal Pavilion

Az 1800-as évek elején IV. György által Brightonban építtetett indiai stílusú palota nem mindennapi látvány, de a körülötte lévő, Indiából származó, de az Egyesült Királyságban is megélő növények teszik igazán izgalmassá a helyet.

Eltham-palota

A Londonban található palota szobáiban és kertjében sétálva visszautazhatunk a legendás VIII. Henrik idejébe, a hat feleséget elfogyasztó uralkodó ugyanis itt töltötte gyermekkorát.

Hampton Court

A Temze partján álló épület egykor VIII. Henrik legfényesebb palotája volt, uralkodása óta a mindenkori király magánkertje, melybe a XVIII. századig csak igen kevesen léphettek be. A mai kinézetét az 1702-es, III. Vilmos korabeli állapotnak megfelelően aprólékos gonddal állították helyre.

Clarence House

Károly herceg otthona csak nyáron látogatható. A Buckingham-palotától egy kőhajításnyira lévő királyi rezidencia kertje nem nagy, de még így is megéri leperkálni a borsos belépő árát.  

Osborne House

Az Anglia déli partjánál lévő Wight-szigeten álló palota Viktória királynő kedvenc kastélya volt, 1901-ben itt hunyt el. Utóda, VII. Edward nem sokkal később az államnak adományozta, így az épület és a kert azóta bárki által látogatható.

Balmoral

A kastélyt Viktória királynő és férje, Albert herceg építtették az 1850-es években, azóta a királyi család valamennyi nyarat itt tölti. A 40 hektáros birtok egy része látogatható, így a királyi park is, de természetesen csak akkor, ha az uralkodócsalád távol van.

Leeds-kastély

A Kent grófságbeli, 13. században épült kastély arról híres, hogy itt élt VIII. Henrik első felesége, Aragóniai Katalin, miután a király száműzte őt Boleyn Anna kedvéért az udvarból. De nem csak a kastélyt, a körülötte lévő csodálatos, középkori kertet is érdemes bejárni.

Holyroodhouse

Skócia fővárosában, Edinburghban lévő kastély a királynő hivatalos skót otthona. A kastély körüli kert nem nagy, ám annál szebb, különösen a tavaly Erzsébet gyémántjubileumára épített jubileumi kertet érdemes megnézni.

Exit mobile version