A fiatalság forrása: Hévíz

Czvitkovits Judit | 2013. Május 11.
Nem kell sok ezer kilométert utaznia annak, aki a testi-lelki újjászületésre vágyik: a fiatalság elixírje Hévízen van.

Hévíz hallatán mindig apai nagyapám jut eszembe: harminc éven át minden évben kétszer összecsomagolta csatos kis bőröndjét, vonatra szállt, és egymagában, mindig kizárólag nagyanyám nélkül, elvonult Hévízre – üdülni. Úgy gondolta, évente kétszer kijár a két hét szabadság a családtól, meg különben is, a reuma, a gerincsérv kellőképpen erős jogalapot biztosítanak arra, hogy utazzon, pihenjen, egyedül! Egyszer mertük venni a bátorságot, hogy meglátogassuk, ez azonban végzetes hibának bizonyult, azt a szidást, amit jó apám ezért a vizitért kapott, nem kívántuk többször átélni. Soha többé nem merészkedtünk Hévíz 50 kilométeres körzetébe, amikor a jó öreg lazult. Ez annyira jól sikerült, hogy idén először, 30 évesen jutottam el újra a városkába.

 
Ezekkel a gyermekkori emlékekkel – pontosabban elvárásokkal – szálltam fel a buszra, ám amikor átléptük a bájos település határát, leesett az állam. A régi pókhálós képek élénk színeket kaptak: tiszta utcák, takaros, színes épületek, kellemes boltocskák sorakoztak egymás mellett, és ami még jobban meglepett, hogy a város telis-tele fiatal párokkal, kisgyerekes családokkal… Reumás nagyapámhoz hasonló megfáradt, idős arcok helyett bringás fiatalokat, szerelmespárokat, energiától duzzadó veteránokat láttam. Élettől és vidámságtól pulzált a város, mintha nem is Magyarországon lennénk; egy mediterrán hangulatú, civilizált településre érkeztem, ahol sajnos csak egy nap jutott arra, hogy képet, ízeket és benyomásokat gyűjtsek erről a lenyűgözően fejlődő városkáról.

Első megálló: Hévízi-gyógytó

Gyógyulás a mélyből

A világ legnagyobb – vulkanikus eredetű, tőzegiszapos, biológiailag aktív – termáltava 38 méter mély és 4,4 hektár területen helyezkedik el. A víz ásványianyag-összetétele egyedülálló, oldott és gáznemű anyagokban gazdag, nemcsak a testi bajokra, de enyhébb lelki problémákra is gyógyírt kínál. A gyulladásgátló kalcium, a nyugtató hatású magnézium, az értágító szénsav, a bőrt bársonyossá tévő karbonát és az értékes nemesgázok csodát tesznek a testtel és a lélekkel egyaránt.

Nagypapámon kívül Hévízről persze, mint mindenkinek, így nekem is a Hévízi-gyógytó jut eszembe, a tó, amely mágnesként vonzza a bel- és külföldi turistákat, gyógyulni vágyókat. S bár a fürdőben nap mint nap rengeteg ember fordul meg, az óriás fürdőkomplexumban nincs tömeg, nyugalomban, elcsendesülve lehet élvezni a tó melegségét, pezsgését, izgalmas áramlását, jellegzetes illatát, a tavat körülölelő zöld környezetet, az eget, a felhőket – hosszan tudnám sorolni azt a sok varázslatos részletet, amibe belekapaszkodnak az érzékek. A tó közepén lebegve érzem: úgy töltődöm fel, akár egy lemerült akkumulátor, misztikus erővel érint meg és bódít el a természet. A kijáratnál várakozva elmosolyodom, nem misztifikálom túl az érzést: innen csupa kipihent, mosolygós, békés ember távozik…

Mivel a tóban naponta 1,5 óránál többet eltölteni nem szabad, bőven jut idő arra is, hogy az ember olyan izgalmas szolgáltatásokba is belekóstoljon, mint az iszappakolás, a legkülönfélébb masszázsok, a fizio- és elektroterápia – csak hogy néhány kezelést említsek. 

Gyógyító ételek

A hévízi konyhák kínálata óriási, utazás előtt éppen ezért nem árt tudatosítani, hogy tradicionális magyar ízek, kulináris nemzetközi ínyencségek és az igazán kímélő wellnessmenük közül akarunk-e választani. Egy biztos, itt senki nem marad éhesen, mindenki rátalálhat a maga konyhájára. Aki liszt-és/vagy laktózérzékeny, diabéteszes, vagy egy irányított méregtelenítést, böjtöt tervez, az a Hunguest Hotel Helios felé vegye az irányt: a hotel alternatív terápiás centrumában ugyanis speciális étrendet is biztosítanak az arra rászorulók számára. A minőség garanciája Meiszer Katalin gasztronómiai és étkezési tanácsadó személye, az ő lelkes munkájának köszönhetően az is kedvet kap az egészséges és változatos étkezéshez, akit idáig még nem érintett meg a műfaji kísérletezgetés.


Nézz be a termelői piacra!

A kulináris élvezetek után – a szieszta előtt –, ha nem vagyunk túl fáradtak, érdemes egy kitérőt tenni a város bio- és bolhapiacára, ahol mindenféle vásárlási szándék nélkül is igazi vizuális izgalmakat találunk: házi készítésű sajtok, csábító aszalt gyümölcsök, kézművesédességek, ékszerek, játékok és az izgalmas antik emlék között úgy érzem magam, mint egy kincseskamrában, legszívesebb mindent magammal vinnék.

Biciklire fel!

Velem együtt sokaknak a pihenés akkor az igazi, ha aktív időtöltésre van lehetőség; például lehet biciklizni, túrázni, lovagolni – márpedig Hévízen mindez megtalálható. A Zalai-dombság vagy a Keszthelyi-hegység erdei kiváló túraútvonalakat kínálnak, de a Hévízről induló kiépített kerékpárút is jó választás lehet: ez csatlakozik a balatoni bringakörúthoz, melyen keresztül könnyen elérhető akár a Kis-Balaton is. A sem baj, ha az ember a helyszínen kap kedvet egy kis kerékpározásra; a településen számtalan kerékpárkölcsönző vár, szinte minden igényt kielégítő választékkal. És a programkínálatnak itt messze nincs vége, a hévízi programfüzetben mindenki talál magának valamit… 

Exit mobile version