Karácsony a SONY BMG hazai sztárjaival

nlc | 2006. November 27.
Nem tudod mi kerüljön a fa alá? Lepd meg szeretteidet a kedvenc elõadójuk új lemezével!







Princess – Mediterrán
3 év után szenzációs új lemez a Princess-től!
A Princess együttes 2001-ben indult hódító útjára. Azóta több, mint 150 ezer
eladott lemezzel, több kontinenst átölelő koncertturnéval a hátuk mögött
elmondhatjuk, hogy hazánk legsikeresebb crossover formációjává nőtték ki
magukat. Rajongóik nemcsak Magyarországon, de Németországban is türelmetlenül várták az új lemez megjelenését. A Mediterrán című új album, mint ahogy azt a címe is jelzi az összes jól ismert és közkedvelt mediterrán slágert tartalmazza, többek között a La Donna é Mobile, az Azzurro, az O Sole Mio, a Quando quando, a Brasil, a Besame Mucho a Viva Espana és még sok sok jól ismert klasszikus átiratát a már jól ismert Princess-stílusban!






Szulák Andrea – Cinema
Filmslágerek luxuskivitelben!
A hosszú várakozásnak vége! Októberben végre megjelent Szulák Andrea
vadonatúj Cinema című lemeze, amelyen a fantasztikusan sokoldalú díva
kedvenc filmslágereit énekli el! A CD-n hallható többek között a Túl a szivárványon, a New York, New York, a Casablanca című film főcímdala, a
Miniszter félrelép nagysikerű betétdala és még sok más halhatatlan filmsláger, mindegyik más és más, ám ízig-vérig Szulák Andreás értelmezésben.
A lemez különlegessége, hogy a dívát nem csak magyarul, hanem angolul is
hallhatjuk énekelni!






Minisztár-Minidiszkó
A háromtagú Minisztár együttes pillanatok alatt belopta magát a gyerekek szívébe. Márk, Gina és Vivi felnőtteket megszégyenítő profizmussal állnak a színpadon. Első lemezük hatalmas sikert aratott a gyerekek körében, ezt bizonyítja az is, hogy fiatal koruk ellenére aranylemezes előadók lettek. A második album legalább olyan vidám és jól táncolható, mint az előző, nem véletlen hát, hogy a CD a Minidiszkó címet viseli. A lemezen ismét magyar és külföldi slágerek csendülnek fel a Minisztárok tolmácsolásában, többek között: Barbie Girl, Hips Don’t Lie, La Camisa Negra, Gyere és álmodj, Nyár van stb. Természetesen a nekik íródott saját dalok sem hiányozhatnak, ilyen például a Mit tudsz te a szerelemről, az Angyalka repül, Ábránd, Tűz a vízzel.
Mosolygós tinik, vidám zenék, hatalmas buli: MINIDISZKÓ! 







Zserbó – Dalok az Orfeumból
A Zserbó együttes tavaly debütált. Három fiatal énekes, három egyéniség, különleges zenei világ. Nagyszüleink kedvenc slágerei vadonatúj hangszereléssel, fiatalosan, vidáman. A szlogenjük: Régi zenék – új ízben. Bemutatkozó nagylemezük sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy aranylemezzé vált, hosszú heteken keresztül a lemezeladási lista élmezőnyében szerepelt. Második CD-jük a napokban került a boltokba, és olyan örökérvényű operett klasszikusok hallhatók rajta, mint a „Te rongyos élet”, a „A lányok, a lányok angyalok”, a „Szerelemhez nem kell szépség” vagy a „My Golden Baby”. Ezeken kívül két, mindenki által ismert musical betétdal is felcsendül az új lemezen: A Szépség és a Szörnyeteg, valamint a Hírnév (Fame). Zserbó – ahogy mi szeretjük…







Babicsek Bernát – Tangó-harmonika
A ’Szeress most’ című sorozat rosszfiúja végre felfedi, kicsoda is valójában. A jóképű sztár azon a hangszeren mutatja meg tehetségét, melybe több, mint 15 éve „szerelmes”: a harmonikán. Debütáló lemezén minden idők legszebb tangó slágereit gyűjti egy csokorba és nyújtja át a hallgatóknak. A CD hangulatát jellemzi a túlfűtött érzékiség, a latin ritmusok és szenvedélyes harmóniák, mindez elegáns és igényes stílusban. Bernát így sokak számára meglepetést fog okozni és hamarosan a hölgyek kedvencévé válik! Az albumon többek között felcsendül az Egy asszony illata című film betétdala, a Besame Mucho, a Tico-tico és a La Paloma…







Póka Angéla érdekes és nagyon izgalmas színfoltja volt a Megasztárnak. Szélsőséges, könyörtelenül őszinte, zárkózott és nem utolsó sorban: szédületesen tehetséges. Rögös út vezette őt a versenybe. Bárhogy is, ez a zseniális énekesnő megborzongatja a közönséget hangjával éppúgy, mint temperamentumával és kisugárzásával. Most végre megjelenik az első CD-je, amelyen a döntőkben elhangzott dalok mellett még extraként a 3 legnépszerűbb dalának videofelvétele is megtalálható, ezzel is gazdagítva a lemezt. Szomorú vasárnap, Adjon az ég, No Woman,No Cry, Ha az életben és még sok-sok ismert sláger: Póka Angéla a Megasztáros őstehetség döntős dalait felsorakoztató lemeze már a boltokban!







Adagio – Gold
A tavalyi év legnagyobb zenei szenzációja kétség kívül az ADAGIO együttes bemutatkozása volt! A rajongóknak köszönhetően a bemutatkozó korong platinalemez lett. Az új, Gold címet viselő album számtalan zenei meglepetést tartogat: a hangszerelés, a szövegek, az érzelemvilág mind-mind együtt teszi tökéletessé a dalokat. A CD-n felcsendül többek között Demjén Ferenc Gyertyák, Balázs Fecó Érints meg című dala, vagy akár az Always (Bon Jovi), a Power of Love (Celine Dion), vagy a Delilah, természetesen új, Adagio-s hangszereléssel és klasszikus énekstílusban. Külön érdekesség az Andrew Lloyd Webber által komponált Any Dream Will Do című musical betétdal, mely most különleges, karácsonyi szöveget kapott.






ZeneOvi-Téli Ünnep
Ki ne ismerné gyermekkorából a boldog izgatottságot, amikor az ablakon kinézve megpillantja az első csillogó hópelyheket. A gyermekek ilyenkor alig várják, hogy szaladhassanak a hóba hógolyót gyúrni, hóembert építeni, s persze hogy eljöjjön hozzájuk a Mikulás. A hosszú, téli estéken izgatottan találgatják, hogy vajon mit találnak hamarosan a karácsonyfa alatt. A december a téli örömei mellett a vágyakozás, és a jóleső várakozás időszaka. Ez a tiszta, őszinte élményvilág ihlette a platinalemezes Zeneovi sorozat 2. Zeneovi Téli ünnepek címmel megjelenő albumát, melyre nem kell tovább várniuk az apróságoknak. A lemez időrendben nyomon követve csillantja meg ezt a sok-sok egymás mellett megférő érzést, mely a kisgyermekek, és a felnőttek lelkében fogalmazódik meg, miközben legszebb ünnepünkre készülődünk. A tatabányai Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda csengő hangú ovisaitól a legszebb téli, mikulásváró és karácsonyi dalokat, verseket kaphatja ajándékba az, aki megvásárolja a lemezt. Olyan ismerős dalocskákat hallhatunk tőlük, mint a Télapó itt van, Suttog a fenyves, Hull a hó, Szálljatok le karácsonyi angyalok, A zöld fenyőfán, Kiskarácsony, nagykarácsony. A lemez igazi gyöngyszeme az egyedülálló népi betlehemes játék (benne: Mennyből az angyal, Pásztorok keljünk fel!, Karácsonynak éjszakáján… stb.), amely meghitt bájával elkerülhetetlenül szívünkbe lopja az ünnepre vágyakozás szépségét, áhítatát.

 






Megatánc
A TV2 szeptember 26-án elindított táncos tehetségkutató műsorának középpontjában a tánc meg a zene áll. A műsor indulásával egyidőben látott napvilágot az a káprázatos válogatáslemez, melyen a műsor-sorozat folyamán legnagyobb hangsúlyt kapó táncokhoz kapcsolódó egy-egy örökzöld felvétel
kapott helyet.
A fantasztikus tánczenék mellett a lemezen természetesen megtalálható a műsor főcímdala és Chelo, napjaink legnagyobb táncos-énekes sztárjának slágere, a Cha Cha is.






Desperado – Táncolj
Úgy tűnik, a vérpezsdítő nyárvégi latin hangulat meghozta a várt és jól megérdemelt sikert Betti, Zsolti és Zoy! számára. “Táncolj!” című slágerüktől hangosak a rádiók, a magyar zenetévé és persze a klubok világa.
Az új lemezzel jelentkező DESPERADO újra a csúcsra tört! Negyedik korongjuk még a rajongók számára is tartogat meglepetéseket! Betti, Zsolti és Zoy gőzerővel dolgoztak ezen a kiadványon, mely TÁNCOLJ címmel novemberben került a boltok polcaira.
Az albumon helyet kap egy magyar örökzöld is, Desperado-s felfogásban, valamint egy nagyon ismert külföldi dal feldolgozása duettben Pál Tamással!


 






Nagy szerelmes lemez
A legszebb szerelmes slágerek végre egy lemezen!
A szerelem a legszebb érzés a világon. Ezt a fantasztikus érzését rengeteg énekes próbálta már dalba foglalni. Mi most összegyűjtöttük minden idők legszebb, legismertebb és legnagyobb szerelmes dalait! A lemezen minden korosztály megtalálja a maga kedvencét!
Rúzsa Magdolna, Presser Gábor, Demjén Ferenc, Zsédenyi Adrienn, Zorán, Caramel, Cserháti Zsuzsa, Republic, Ákos és még sokan mások!








Vivaldi babáknak
A nagysikerű babamuzsika-sorozat 2. része már a boltokban!
Antonio Vivaldi az egyike azon zeneszerzőknek, akik szinte nem írtak olyan
művet, amelyik ne lenne dallamos és kellemes csengésű. Talán ez az oka
annak, hogy Wolfgang Amadeus Mozart alkotásai mellett az ő kompozíciói
hatnak igazán nyugtató hatással az emberekre. Hosszú éveken át tartó
vizsgálatok bizonyították, hogy Antonio Vivaldi bizonyos darabjai csendesebbé, kiegyensúlyozottabbá teszik a kisbabákat, legyen szó kislányokról, vagy kisfiúkról. Ezen a lemezen megfelelő arányban képviseltetik magukat a lassú, bő melódiájú és a gyors, vidám ritmusú darabok. Elsősorban versenyművek
tételeit hallhatja tehát a hallgató, aki bizton számíthat arra, hogy a CD nemcsak gyermekére, hanem rá is nyugtató hatással lesz.


 



 


 
Exit mobile version