Kistehén Tánczenekar

nlc | 2006. November 27.
A Kistehén tánczenekar a Szájbergyerek fergeteges sikere nyomán országos népszerûségnek örvend!




2006 november 20-án az EMI gondozásában jelenik meg a nem mindennapi, teljesen egyéni látásmóddal rendelkező zenekar Szerelmes vagyok minden nőbe című nagylemeze, mely óriási meglepetést fog okozni a magyar zenei életben!

Annak ellenére, hogy megőrzi a „szájbergyerekes“ derűt, abszurdot és humort, zeneileg érdekes és kiforrott; helyenként fergetegesen vicces, máshol pedig elmélyült és költői mondanivalót képvisel!

A különböző stílusok között lavírozó dalok ugyanúgy megidézik a rock and roll és a punk klubok hangulatát, mint a sramlis vurstliét vagy egy Brecht előadást.

A meghívott vendégzenészek között szerepel az Újhartyáni Sváb Party fúvósegyüttes, egy vonósnégyes és a Romano Drom zenekar, sőt a Kistermelők Tánczenekar is. A lemez borítójához festmények készültek, amelyeket egy bukaresti vándorcirkusz világa valamint a dalok szövege ihletett. Lesz rajta kettéfürészelt nő, levitáló bűvészkisasszony, pörgő nyulak, repülőn érkező szerelem és bográcsban fővő Kistehén tánczenekar. Az utóbbit a CD vásárlói poszter formájában ajándékba kapják a lemezhez.






A címadó Szerelmes vagyok minden nőbe című videoklipet már leforgatták: a zenekar tagjai mellett számos hölgy, valamint néhány cirkuszos kocsi, lovak és kecskék is szerepelnek benne.

Milyen zenét játszik a Kistehén tánczenekar? Nevezhetjük kulturlakodalmas popnak, de a „crazy listening“ sincs messze a nem létező műfaji meghatározástól. Különböző stílusok keverednek benne a legjobb arányban: ska, rock, pop, underground, cigányzene, reggae, balkáni zene, afrikai ritmusok és modern tánczene. A szövegek viccesek, meglepőek, egyszerűek és költőiek egyszerre!


www.kistehentanczenekar.hu
www.emimusic.hu








Exit mobile version