Csatlakozz! Fogadjuk együtt: csak a jót zabáljuk!

nlc | 2007. November 16.




A Reklámzabálók Éjszakája, amely 27 éve egy francia fiatalember (reklám) filmtekercsek iránti szenvedélyéből született, ma már 50 ország számára célt és missziót jelent a nemzeti reklámkultúra megteremtésére és kiteljesítésére a nagyközönség körében.

Magyarországon az év legfergetegesebb reklám – habzsolása, a Reklámzabálók Éjszakája Turné 2007, az idén a Budapest Kongresszusi Központban, összesen 2 alkalommal kápráztatja el közönségét a reklámfilm-történet legeredetibb és legemlékezetesebb alkotásaival. November 24. szombaton délután majd az ezt követő, díjkiosztóval egybekötött Éjszakán zabálhatjuk magunkat pukkadásig.

A Reklámzabálók Éjszakája immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon. Az eddigi zabálások hatalmas sikerrel zajlottak, a hatórás programot minden alkalommal telt házak előtt vetítették.

A nemzetközi reklámfilmek mellett, itthon magyar blokkok is helyet kapnak az összeállításokban. A közönség így az elmúlt években, többek között megismerkedhetett Macskássy Gyula 30-as években született alkotásaival, és feleleveníthette Sas István és Szabó “Lóci” és Kaminszki Jurek legendás hatvanas és hetvenes évekbeli reklámfilmjeit.










REKLÁMZABÁLÓK ÉJSZAKÁJA PROGRAM*
2007. NOVEMBER 24.
Budapest Kongresszusi Központ – H-1123 Budapest, Jagelló út 1-3.


Reklámzabálók délutánja
14:00 Kapunyitás, reklámfilm kreatív sarok nyitás, megnyitó
14:10 Külföldi Reklámblokk
14:50 Retro magyar reklámok – EVM Zrt. válogatás
15:00 Popsztárok a reklámban – VIVA válogatás
15:10 Külföldi Reklámblokk
15:50 Retro magyar reklámok – AEGON válogatás
16:00 Külföldi Reklámblokk
17:50 Vetítés vége, zárás

Reklámzabálók éjszakája
19:00 Kapunyitás, köszönet a szponzoroknak
20:00 Program kezdés
20:10 Megnyitó beszéd
20:20 WUKI show
20:25 EVM válogatás
20:35 Külföldi Reklámblokk
21:15 Popsztárok a reklámban – VIVA válogatás
21:25 Retro magyar reklámok – AEGON válogatás
21:35 Külföldi Reklámblokk
22:15 Jamie Winchester és Hrutka Róbert Unplugged
22:35 “Tavaly ezt zabáltátok!” – ízelítő az előző évek kedvenceiből
22:45 Politikusok a reklámban – 168 óra válogatás




22:55 Külföldi Reklámblokk
23:40 Magyar hírességek anno – HOT válogatás
23:50 “Best of Pengezabálók” vetítés
0:00 Díjátadó
0:15 Szünet – Koncert
0:35 Clio Awards vetítés a MAKSZ jóvoltából
1:15 Külföldi Reklámblokk
1:55 Külföldi reklámfilm csemegék
4:00 Esemény vége

* A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!  
Exit mobile version