Hallgassa õket rongyosra!

nlc | 2007. December 18.
„Az élet az egy olyan izé, ami nem való mindenkinek.”
„Szeretnék szerelmes szenni.”

Az idén csupa kultregényt találunk a Parlando Hangoskönyvek karácsonyi újdonságai között, így hát a terep elsősorban az újrahallgatóké lesz, akár saját gyönyörűségükre vették a cédét, akár ajándékba kapták – ami nem lenne nagy csoda, lévén a hangoskönyv az idén is slágercikk a fa alatt.

Émile Ajar Előttem az élet című regényét például minden könyvmoly alaposan megrágta a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején. A Párizs egyik szegénynegyedében élő tizenéves arab kurvagyerek (elnézést, de ő maga határozza meg ilyen vulgárisan az identitását) egy zsidó öregasszonynál tengeti mindennapjait, aki éppen a hozzá hasonló baleset-gyerekek bérnevelésére szakosodott.







Momo és Rosa mama között egészen különleges, meghatóan szoros kapcsolat alakul ki, amelynek egy váratlannak nem nevezhető, de tragikus fordulat vethet csak véget. A regény a kisfiú monológja, amelyet Rudolf Péter előadásában hallgathatunk, és amely minduntalan könnyeket csal a szemünkbe: a világirodalom legzseniálisabb, gyerekszájba adott aranyköpései a nevetés könnyeit, az öregasszonyt még holtában is ápoló árvafiú ragaszkodása pedig a meghatottságéit. Álljon itt most csak egy, mottóértékű aranyköpés a felejthetetlen monológból: „Az élet az egy olyan izé, ami nem való mindenkinek.”





Regényes életű regényről van szó egyébként: kultuszához az is nagyban hozzájárul, hogy valójában a Goncourt-díjas Romain Gary írta Émile Ajar álnéven. Megjelenésekor óriási sikere volt, és a turpisságot rögtön sejteni kezdték a kor irodalmi potentátjai. Hiába találgatták azonban, hogy ki rejlik az álnév mögött.




Gary ugyanis még unokatestvére fotóját és személyiségét is „odahamisította” a kitalált alak mögé, és csak 1980-as öngyilkossága után lebbent fel a fátyol. A Goncourt-díjat pedig, amit a nemléteztő Émile Ajar kapott a regényért, annak ellenére nem vették vissza, hogy a díjat a szabályzat szerint egy szerző csak egyszer kaphatja meg.

Szintén a hetvenes években rongyolódott el számos példány Boris Vian világhírű regényéből, a Tajtékos napokból. A mű nemcsak a szürrealista próza iskolapéldája, hanem – ennek némileg ellentmondóan – sokak szerint a világ egyik legszebb szerelmes regénye is. Főhőse, Colin ugyanis – őt idézzük – nagyon „szeretne szerelmes szenni”. Sikerül is neki, de egy halálos tüdőlótusz elragadja tőle kedvesét, és nem segíthet sem Frászpirin professzor, sem a Bádogbános – igaz, nem is nagyon akarnak. Ráadásul a duplárja is elfogy, így a koktélzongoráját is kénytelen eladni.











Ebbe a szövegbe is Rudolf Péter lehel új életet, de betársul hozzá Nagy-Kálózy Eszter is. Nem csoda: a színészházaspár kedvenc regényéről van szó, még cégecskéiket is Boris Vianról nevezték el.


A hangoskönyv különlegessége, hogy Colin és Chloé legfontosabb párbeszédei hangjátékszerű betéteket képeznek, és azt se hallgassuk el, hogy a regényben sokat emlegetett Duke Ellington által szerzett muzsika is megszólal ebben a nem mindennapi hangoskönyvben.

E regény szerzője Ajarral ellentétben létező figura, de élete nem volt kevésbé regényes, mint az előbbié. Nem csupán íróként, hanem dzsesszmuzsikusként és festőként is tehetséges volt. „Köpök a sírotokra” c. botrányregényét az erkölcscsőszök betiltatták, szerzőjét 100 000 frank pénzbírságra ítélték.


Mindössze 39 éves volt, amikor meghalt: a betiltott regényéből akarata ellenére készült film vetítése közben felállt, dühös megjegyzést tett a filmre, majd összeesett. Szívrohamot kapott, mely a szívritmuszavarral küszködő Vian számára végzetesnek bizonyult: útban a kórház felé a mentőautóban vesztette életét. Meggyőződésünk, hogy ha még élne, és tudna magyarul, a hangoskönyv hallgatására nem rándulnának végzetes görcsbe szívizmai…

További Parlando Hangoskönyvek itt.



Médiatámogatóink:











Exit mobile version