Vendégségben Kemény Dénesnél

Legrand | 2008. Május 29.
Kemény Dénes - a többszörös olimpiai- és világbajnok magyar vízilabda válogatott szövetségi kapitánya - ahogy a munkájában, úgy otthonában is szereti kézben tartani az irányítást.

Épülő házának tervezésekor a megbízhatóság és a kényelem fontos szempont volt számára, ezért a villamos hálózat kiépítésekor az In One by Legrand épületautomatizálási rendszert választotta. Az intelligens rendszer által nyújtott előnyöket, praktikus megoldásokat kérdeztük Tőle.

Kemény Dénes elmondta, hogy a tavaly júniusban kialakult elképzelések miként valósultak meg és váltak életük részévé:

„A korábban egyeztetett kényelmi megoldások mellett, mint pl. a központi redőnyvezérlés vagy a világítás kapcsolása távirányítóról, olyan problémákat is sikerült az In One by Legrand segítségével megoldanunk, melyek a mindennapi élet során merültek fel.”

Dénes megerősítette: a rendszer rugalmasságának és magas szintű technológiájának köszönhetően a legkisebb kényelmetlenséggel a lehető legmagasabb kényelmi szint valósult meg nála:

„Barátaink gyakran meglátogatnak és eltöltenek nálunk egy kellemes estét. Természetesen idetartoznak a csapatmegbeszélések is, amelyek egy-egy mérkőzés előtt akár hajnalig is elhúzódhatnak.

Búcsúzáskor azonban kellemetlen lenne, ha a fáradt vendégeknek várakozniuk kellene, ha a kültéri lámpákat csak az emeletről lehetne felkapcsolni, mert a bejáratnál nincs kapcsoló.”

És mi adja a megoldást? Az In One by Legrand rugalmassága és magas szintű technológiája: az intelligens kapcsolók tudnak egymással kommunikálni, egymástól utasításokat fogadni és egymásnak utasításokat küldeni. Felszerelésük nem igényelt falbontást; egyszerűen tudtunk intelligens kapcsolót adni egy már meglévő kapcsolósorhoz csupán a keret egy mérettel nagyobbra cserélésével, hisz a rádiós technológia nem igényel kábelezést és „lyukat a falba”. Az okozott felfordulás? Szinte észrevétlen, csak amennyi a kapcsolók cseréjével keletkezett.

„A hálószobában nagyon praktikus, hogy a gyengébben világító falikarokat az ajtó mellől is tudjuk kapcsolni, így éjjel nem zavarjuk meg párunk álmát a csillár felkapcsolásával vagy a sötétben való botorkálással. A megoldást ismét az In One by Legrand rendszernek köszönhetjük. Mennyi ideig tartott mindezt felszerelni? Nos, a logikus tervezés után szinte csak percekről beszélhetünk.”

„A nappali a ház központi helyisége, ahol a legtöbb időt töltjük. Itt általában több lámpa adja a fényt, melyeket szeretnénk fényerőszabályozni, vagy szeretnénk egy gombnyomással az alkalomhoz illő világítási beállítást kapcsolni. A megoldás nagyon egyszerű: egy távirányító, mely lehetővé teszi számunkra, hogy egy gombnyomásra felkapcsoljuk a falikarokat és leengedjük a terasz redőnyt. Egy másik gombnyomásra egyszerre tudunk lekapcsolni minden világítást mikor nyugovóra térünk este vagy elindulunk otthonról.”


„A fentiekben sok kérdésről esett szó, amelyekre mind-mind találtunk megoldást az In One by Legrand rendszerrel. A telepítés és a programozás nem vett igénybe hosszabb időt, mint egy teljes nap. Aki nem hiszi, járjon utána és tapasztalja meg saját otthonában!”

Ezúton is sok sikert kívánunk a Kemény-csapatnak a 2008-as pekingi Olimpián!

Az In One by Legrand rendszerrel kapcsolatban további információkat a www.legrand.hu oldalon találhatsz, vagy hívd ingyenesen zöldszámunkat: 06-80/204-186.

Exit mobile version