Háromszoros jubileum a New Orleans Swingen

MÜPA | 2009. Június 30.
New Orleans a tradicionális jazz, a ragtime és persze a szving otthona. A New Orleans Swing fesztivál programját évről évre úgy állítja össze a Művészetek Palotája, hogy a népszerű műfaj hazai és regionális képviselőit sorakoztatja fel. Mellettük többször megjelentek már a tradicionális jazz autentikus előadóművészei, akik kifejezetten a fesztivál megívására érkeztek a tengerentúlról. Idén sem lesz ez másként: ismét több meglepetéssel várja a fesztivál a közönséget, amelynek reflektorfényébe ezúttal a Molnár Dixieland Band kerül. A szegedi együttes három jeles évfordulót is ünnepel a Fesztivál Színház pódiumán.

Auguszus 28-án Magyarország legrégebben fennálló és legismertebb nem fővárosi jazz-együttese, az idén háromszoros jubileumot ünneplő Molnár Dixieland Band fellépésével kezdődik a rendezvénysorozat. Az együttes idén ünnepli fennállásának 45. évfordulóját, alapító vezetője, Dr. Molnár Gyula épp idén 65 esztendős, de 2009-re esik zenei pályafutásának ötvenéves, aranyévfordulója is.

A zenekar amatőr zenészekből állt össze 1964-ben, két évvel később már elindult az akkoriban legnagyobbnak számító hazai könnyűzenei rendezvényen, a Salgótarjáni Jazz- és Tánczenekarok Fesztiválján. Ez meghozta számukra az első országos sikereket. 1967-ben és 1969-ben újra részt vettek a versenyen, összesen egy ezüst- és két aranydiplomát nyertek, melyet a Magyar Rádió és a Magyar Televízió felvételei és műsorai követtek.

1972-ben a hazai sikerek határon túliakkal folytatódtak. Először a csehszlovákiai Prerovban jártak, ahol „Európa Klasszis” díjat nyertek, majd sorra szerepeltek külföldön. Az összes keleti országban felléptek, beleértve egy szovjet turnét is, de Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban, Norvégiában, Svédországban, a Kanári-szigeteken, az Egyesült Államokban is vendégszerepeltek. Eddig több, mint ötven alkalommal képviselték hazánkat külföldi jazz-fesztiválokon.

A Müpában sorra kerülő program minden tekintetben rendhagyó kínálattal várja a közönséget. Az elmaradhatatlan örökzöldeken túl a zenekar közös produkciót ad elő a Fool Moon énekegyüttessel,de elfogadta a meghívást a világhírű cimbalomvirtuóz, Balogh Kálmán is aki ezúttal ragtime, swing és boogie-woogie ritmusokat szólaltat meg hangszerén.

Exit mobile version