Mikortól adhatok a lányom kezébe epilátort?

hirdetés | 2018. Június 05.
Tinédzser voltam, nagyjából 16 éves lehettem, amikor megkaptam életem első epilátorát. Bevallom, kicsit megijedtem, nem akartam, hogy fájjon, meg amúgy is kényelmesebb a borotva, gondoltam akkor. Azóta eltelt 25 év, és nem is tudom elképzelni magam az epilátorom nélkül.


A születésnapomra kaptam az első epilátoromat a nagymamámtól, aki úgy gondolta, most már felnőtt nő vagyok, tessék rendesen szőrteleníteni. Addig eszembe sem jutott, de ha már ott volt, muszáj volt kipróbálnom. Hetekig szemeztem vele, mire végre elővettem a dobozból, és ki mertem próbálni a lábamon. És valóban kiderült, hogy egyáltalán nem vészes a fájdalom – pár alkalom után meg sem kottyant.

Megkérdeztem dr. Tamási Béla bőrgyógyász szakorvost, hogy például van-e alsó korhatára az epilátorhasználatnak: „Az epilátor gyakorlatilag egy automatizált csipesz: kihúzza a szőrt a szőrtüszőből, semmi több. Tehát a kérdést úgy is fel lehetne tenni, mikortól szabad a kislány kezébe csipeszt adni, a válasz pedig szerintem egyértelmű: nincs alsó vagy felső korhatár. Egyébként nem az epilálás a legrizikósabb szőrtelenítési eljárás: egy 2014-es vizsgálatban az intim szőrtelenítés mellékhatásait vizsgálták, és a mellékhatások 90%-át a pengés kézi borotva okozta, második helyen a szőrtelenítő krémek álltak.”

Van néhány szabály, amit érdemes betartani epilálás közben. „Száraz epiláláshoz a bőrnek tisztának és száraznak kell lennie, tehát előtte mosakodás javasolt, ami egyébként a bőrt és a szőrszálakat is felpuhítja. Az epilátort derékszögben kell tartani a bőr felszínére, és a szőr növekedési irányával ellentétesen kell mozgatni, így a leghatékonyabb” – mondja dr. Tamási Béla.


Az epilálás utáni bőrápolásról azt mondja a bőrgyógyász szakértő, hogy egy közönséges, lehetőleg illatanyagmentes testápoló megteszi, vagy akár patikában kapható hűsítő-gyulladáscsökkentő krém is. Nagyon fontos, ha a kezelendő területen bármi jele van bőrgyulladásnak vagy fertőzésnek (pl. szemölcs), nem szabad epilálni, mert előbbit tovább ronthatjuk az irritációval, utóbbit pedig tovább lehet terjeszteni.

Exit mobile version