Még mindig nem lehet úszni a Szajnában, elhalasztották a férfi triatlont – frissítve!

F.C. | 2024. Július 30.
Továbbra is nagyon szennyezett a folyó.

A Szajna vízminősége miatt egy nappal elhalasztották a férfi triatlonosok ma reggel 8 órára kiírt versenyét a párizsi olimpián – számolt be az MTI. A nemzetközi sportági szövetség (WT) kora reggel kiadott közleménye szerint hajnalban, 3:30-kor tartottak megbeszélést a szövetség, a párizsi szervezők, a Nemzetközi Olimpia Bizottság, illetve Párizs, Párizs meteorológiai szolgálata, valamint az Ile-de-France prefektúra képviselői a folyó minőségéről és ezt követően született az a döntés, hogy a viadalt ma nem lehet megrendezni.

“A legfrissebb időjárási előrejelzések alapján az a döntés született, hogy a férfi triatlon versenyszámot július 31-én (szerdán) 10 óra 45 perckor rendezik meg” – áll a közleményben, mely jelzi, hogy a nők versenye az eredeti tervek szerint szerdán 8 órakor rajtol, ugyanakkor mindkét viadalt csak akkor rendezik meg, ha a víz minősége megfelelő lesz, szennyezettsége a határérték alá süllyed. Az eredetileg kijelölt vészhelyzeti nap változatlanul augusztus 2. (péntek) marad.

A magyar színeket a férfiak egyéni viadalán Bicsák Bence és Lehmann Csongor, a nőknél pedig Kuttor-Bragmayer Zsanett képviseli. 

Ugyan a múlt héten már kedvező hírek érkeztek a Szajna vízminőségével kapcsolatban, a pénteki és szombati – a nyitóünnepséget és az első hivatalos versenynap szabadtéri számait is megzavaró – eső jelentős mennyiségű szennyező anyagot mosott a folyóba, így a triatlonosok vasárnap és hétfőn sem úszhattak a versenyhelyszínen, a helyzet pedig mostanra sem javult annyit, hogy a vízbe ugorhassanak.

Az úszható Szajnát amúgy a szervezők az olimpia egyik jelképének és kulcsfontosságú örökségnek szánták. Párizs térségében több mint 1,4 milliárd eurót fordítottak arra a szervezők, hogy tisztító- és vízelvezető rendszereket telepítsenek a folyóra azért, hogy a nyílt vízi úszóversenyeket a Szajnában, a metropolisz nevezetességei mentén rendezhessék meg. A megnyitó előtti napokban a francia főváros főpolgármestere megfürdött benne: rövid ideig úszkált is a Szajnában, bizonyítva hogy a folyó alkalmas az úszóversenyek megrendezésére. Anne Hidalgo akkor az akciójával azokat a hangokat akarta elhallgattatni, amelyek szerint a szennyezettség miatt a Szajnában nem lehet megrendezni olimpiai eseményeket, így a 10 kilométeres nyíltvízi úszóversenyeknek és a triatlonosok úszóviadalainak is más helyszínt kell keresni.

UPDATE (09:02):

“Újratervezünk, nem tehetünk mást. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Bence és Csongor még nem indult el a pályára, amikor megszületett a döntés hajnalban, így vissza tudtak aludni. Át kell terveznünk a napot, valahol edzeniük kell, de ez nem olyan egyszerű és magától értetődő dolog egy olimpia helyszínén. (…) A legfontosabb, hogy nyugodtak maradjanak a fiúk. A triatlon arról is szól, hogy ki tud leginkább alkalmazkodni a körülményekhez, próbálunk ebben is a legjobbak lenni, és ha valóban megtartják szerdán a versenyt, akkor tökéletes állapotban rajthoz állni” – nyilatkozta az MTI-nek Lipták Tamás, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója. 

Kiemelt fotó: Telmo Pinto/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Exit mobile version