Szakítás után lett olimpiai bajnok a teniszező vegyes páros

R. V. | 2024. Augusztus 06.
Szakítottak, mégis együtt vágott neki az olimpiának a cseh vegyes páros, sikeresen. A kérdés már csak az: az arany vajon újra összehozta őket?

Ha azt hitted, hogy a Challengersnél nincs jobb teniszezős szerelmi sztori, akkor most az olimpia nagyon erősen rád cáfolt! Ennek a történetnek a cseh vegyes teniszpáros, Kateřina Siniaková és Tomáš Macháč a főszereplői, akik Párizsban a versenyszámukban megnyerték az aranyérmet. Örömükben megölelték, megcsókolták egymást.

A győzelem után Kateřina Siniaková és Tomáš Macháč megölelték, megcsókolták egymást. (Fotó: Profimedia)

Egy olyan párnál, mint Kateřina és Tomáš ez teljesen természetes reakció, hiszen az ötkarikás játékokra való felkészülést szerelmespárként kezdték. Csakhogy a csehek mégsem hitték el, amit láttak: a teniszezők ugyanis négy év után, idén júliusban szakítottak. Hogy mi volt a szétválásuk oka, és miért pont az olimpia előttre időzítették, nem derült ki.

A páros azonban láthatóan sikeresen maga mögött hagyta a kapcsolatuk fájdalmas végét, és összeszokott, harmonikus játékkal legyőzték a kínai Wang Xinyu és Zhang Zhizhen duóját. A bravúros küzdelem után az aranyérmet szerzett Kateřina és Tomáš természetesen sajtótájékoztatót adtak. A média munkatársai pedig nem bírták nem feltenni a kérdést: vajon összehozta-e őket az olimpiai bajnoki cím?

Kateřina Siniaková és Tomáš Macháč így vették át az aranyérmüket. (Fotó: Tnani Badreddine/DeFodi Images via Getty Images)

A 23 éves Tomáš erre azonban csak a szemét forgatta, míg a 28 éves Kateřina viccelődve azt felelte: „A magánéletünkről van szó, erről nem kell tudnotok semmit. Élvezzük, hogy össze vagytok zavarodva.” Tomáš hozzátette, hogy a kapcsolati státuszuk jelenleg „hétpecsétes titok”.

A sportolók emellett ironikusan azt állították, hogy kizárólag azért mentek szét, hogy az első hely megszerzésére koncentrálhassanak.

Annyira profik vagyunk, hogy direkt szakítottunk, csak hogy az aranyéremre fókuszálhassunk. Ez sikerült, most meglátjuk, mi lesz   

–  mondta a nő. Volt barátja hozzátette, hogy „nagyon jó érzés képviselni a hazámat. Az pedig, hogy ilyesmit elérjek… egyelőre nem fogtam fel. Igazán különleges, hogy ezt Kate-tel együtt élhettem át, mert ez valóban kivételes dolog.” 

Ha minket kérdezel, mi már látjuk magunk előtt a következő romantikus sikerfilmet. A mi fejünkben pedig a sztorinak egyértelműen az a vége, hogy Kateřina és Tomáš a diadaltól megrészegülve újra összejöttek. Már csak azt reméljük, hogy esetleg Luca Guadagninót is megihleti a történet, és egy újabb szexi teniszes mesterművet készít belőle.

via

Exit mobile version