És íme, a ridikül és a sporttáska hibridje, a már dicsért selyemfényű matériából. Csak örülhetünk, hogy a polgári divatba egyre több olyan darab kerül, ami egyszerre jól kezelhető és nagyon csinos. A táska természetesen mosható, ugyanúgy, mint bármely efféle alapanyagból készült cucc.
A felsőket a korábban szinte kötelező T-alak és kerek nyak helyett változatos, gyakran testkövető szabás jellemzi. A pozitívumok, a kitűnő anyagminőség, a strapabírás és a rugalmasság azonban megmaradtak. Hát, ezért kerül többször annyiba a brandjel
| A klasszikus olimpiát az ókorban, az i. e. 8. századtól négyévente megrendezték, de ezt a szokást túlságosan is pogány jellege miatt Theodosius bizánci császár i. sz. 393-ban egy rendelettel megszüntette. Pierre de Coubertin báró volt az, aki az újkori olimpiai játékokat elindította. Munkája gyümölcseként 1894-ben megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, 1896-ban pedig megrendezték az első újkori olimpiát Athénban. |
A kék-fehér csíkos, kapucnis felső anyaga vékony és puha. Úgynevezett multifunkcionális darab, mely épp annyira alkalmas bármely szabadtéri sporthoz, mint az unalmas kardigán helyettesítőjéül.
A sportruhát a férfiak sokkal korábban kezdték hordani utcára vagy szabadidős tevékenységekhez, mint a nők, mégis, tartván az erősebbik nem állítólagos konzervativizmusától, a tervezők meglehetős óvatossággal kezelték a férfi sportruházatot. Az utóbbi években azonban változatos, érdekes és vidám darabokat dobtak piacra. Ez a satyek ugyan meglepne egy 70-es évekből idetévedt hippit, de ő se tagadhatná, hogy a motívum bizony ismerős.
Amiből mindig új kell, az a kiegészítő. A katalógusokban ‘accessoires’ fedőnéven ezerféle mellékdarabot találunk. A homlokpánt és a csuklószorító, elvesztve eredeti funkcióját, gyakorlatilag ékszerként szerepel.