Lovasi András nem fél a nõuralomtól

NLC: – Három nővel élsz együtt, kié az irányító szerep a családban?

Lovasi András: – Az okos nők mindig úgy irányítják a férfiakat, hogy azt ők ne vegyék észre. Nem is veszek észre semmit. A két lányom közül az egyik még élvezi a gyermekkor örömeit, még nem érti a nagyobbik lázadozását a szüleivel szemben. De ezzel nincs is semmi baj, én is elítéltem emiatt egy időben a bátyámat, aztán néhány év múlva megértettem. Minden gyereknek vannak ilyen időszakai, amikor jön a rossz- és jógyerek-effektus, és ebbe a két kategóriába sorol be mindenkit, azután lassan megváltozik a kép.

NLC: – Rovatunkban leginkább a divatról esik szó. Te hogy viszonyulsz a divathoz?

L. A.: – Valamennyire érdekel a divat, de nem viszem túlzásba. Inkább a praktikum, a használhatóság és az ár dominál egy-egy darab megvásárlásánál, hogy jól érezzem magam benne, és hogy minél kevésbé legyen feltűnő. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ha nem lettem volna rockzenész, akkor biztosan sokkal vadabbul, extravagánsan öltöznék. Még a tizenéves fotóimon jókat szoktak röhögni azok, akiknek esetleg megmutatom, és bár lehet, hogy nem ez a kép él a zenészekről a köztudatban, de mi sosem a kinézetünkkel akartunk kitűnni. Igyekszem kerülni a feltűnést, se menő cuccaim, se kabrióm, se tetkóim nincsenek.

NLC: – A lányaid mennyire tartják fontosnak a divatot?

L. A.: – A nagyobbik lányom az igazi divatdiktátor, vagy legalábbis az szeretne lenni. Gyakran kísérjük el vásárolni, bár igazából egyedül szeretne menni – de akkor nem mindig a megfelelő ruhadarabokat választja –, ő éppen ellenkezőleg vásárol, mint én. A praktikum még csak szóba sem kerül nála, ellenben jó néhány számomra teljesen haszontalannak tűnő darabot tud összeválogatni, és ráadásul ezzel hosszú órákat eltölt. Mi a kisebbik lányommal nem szeretünk vásárolni, erre büszkék vagyunk, és fintorgunk, amikor plázákba kényszerít bennünket a nagyobbik. Ilyenkor felveszem azt az apaszerepet, amit én is az apámtól láttam, amikor farmert vettünk a Mecsek áruházban hajdanán.

NLC: – Akkor feltételezem, a zenekar megjelenését sem befolyásolja túlzottan az aktuális divat?

L. A.: – A menedzserünk néhányszor megpróbált minket felöltöztetni… Jó műfajt találtunk, így nem kell minden koncertünkre külön fellépőruhát készíttetnünk, egymást szoktuk öltöztetni, hogy ezt inkább ne vedd fel, mert ez már tényleg ronda, de semmi több.

NLC: – A héten került a boltba az új dupla lemezetek, az elmúlt húsz év válogatásaiból. Mi alapján dőlt el, hogy mi kerül a lemezre?

L. A.: – Demokratikusan megszavaztuk, hogy ki melyik számot szeretné, és a legtöbb voksot kapott dalokat hallhatja a közönség az új CD-n. Így felkerültek olyan számok is, amiket én nem feltétlenül választottam volna, mert így utólag visszahallgatva többnyire csak azt hallom ki belőlük, hogy mennyivel jobban meg tudnánk ma csinálni őket. De persze nem változtattunk. Olyan volt akkor a zenekar, azt is meg kell mutatni. A másik CD egy újabb koncertfelvétel, a mai Kispál és a Borz zenél rajta. Sokat változtunk az évek során, ez a kettő összehasonlításából tisztán kitűnik.

Kispál és a Borz: 20 év – Universal Music

NLC: – Koncertturné szerepel a közeli tervekben?

L. A.: – Igen, erről a napokban fogunk beszélni a többiekkel. Körülbelül nyolc-tíz koncertet tervezünk, ebből szándékaink szerint legalább három-négy a Felvidéken és Erdélyben lenne. Ami biztos, az a december 28-i születésnapi koncert Pécsett, a sportcsarnokban. Eddig minden alkalommal nagyon jó közönség előtt játszottunk, ennek köszönhetően sikerültek remekül a koncertek. Bízunk benne, hogy ez idén is így lesz, bár ekkora befogadóképességű helyen még nem adtunk koncertet Pécsen.

NLC: – Koncertek, bulik, szórakozás. Mennyire veszed szemügyre a látókörödbe kerülő nőket?

L. A.: – A feleségem szokta mondani, hogy ne essen ki a szemem, amikor esetleg egy-egy dekoratív nőt megnézek. Állítólag úgy tudok bambulni, mint a gyerekek a buszon, amikor rajta felejtik a szemüket valami érdekes látnivalón. És hát ugye az tény, hogy a nők sokkal érdekesebbek, mint a férfiak. Legalábbis szerintem. Néha elgondolkodom azon, hogy vajon ki honnan jött, próbálom kitalálni a történetét a külseje alapján, hogy milyen az első benyomásom róla, de ez csak egy játék.

NLC: – Van kimondott nőideálod?

L. A.: – Nincs olyan, hogy én most a barna, derékig érő hajú, pulóveres lányokat vagy az estélyi ruhás szőkéket kedvelem. Nem tetszenek a nagyon babaarcú nők, kicsit olyan egyformák, nem tudom a vonásaikat megjegyezni és felismerni. Az érdekesebb arcokat kedvelem, de erre sem lehet mondani, hogy akkor ilyen lenne az ideálom. Amitől egyértelműen iszonyodom, az a rajzolt szemöldök a teljesen kitépett eredeti felett egy centivel, meg az agyonszoláriumozott, felturbózott nőszerűség. Azoktól inkább félek. Inkább a természetes, kedves, jó humorú nőket szeretem. Vagy mondjuk embereket. Szerencsére nagyon kevés olyan ember van, akiben ne találhatnánk valami figyelemre méltót, vagy aki igazán taszítana. Talán egyféle nővel nem fogok találkozni életemben. Aki szereti a free jazzt.

Itt megnézheted koncertidőpontokat a Kispál és a Borz honlapján!