Bikiniláz

Mengyán Eszter | 2008. Június 02.
Lehet, hogy a tavalyi darabnak még semmi baja, de az újabb és újabb falatnyi csodáknak mégis lehetetlen ellenállni. Kár tagadni: tökéletesen csak a tökéletes testű nőkön mutat. Azért bennünket, földi halandókat sem kell félteni: az "optikai csalásban" otthon vagyunk.

A modern bikini elsöprő karrierje 1946-ban indult. Louis Reard francia mérnök ekkor mutatta be a „világ legkisebb fürdőruháját”. A bikini név a Bikini-atollszigetről kapta a nevét, ahol kísérleti atomrobbantásokat végeztek. Reard elmélete szerint a férfiakra ugyanilyen hatással lesz a parányi ruhadarabba bújtatott hölgyek látványa. A nők viszont a bikini láttán inkább visszahőköltek; Reard modelljét végül egy sztriptíztáncosnő mutatta be. A siker csak jóval később, a 60-as években érte utol a bikinit, köszönhetően az olyan bevállalós színésznőknek, mint Brigitte Bardot vagy Ursula Andress. A siker azóta is töretlen, a nagy világcégek kötelező jelleggel minden évben piacra dobják a kollekciójukat, nekünk pedig csak azt kell eldönteni, hogy bikini, tankini (hosszabb top + bugyi), egyrészes vagy monokini mellett döntünk. Mert bár egészen pici ruhadarabról van szó, a jól megválasztott bikini hatása óriási lehet.

– Az egyrészes mintás fürdőruha és a fehér bikini kiemeli az alakot, míg ugyanez a fazon sötétebb színben slankít.

Etam
Mango

– A tankini ápol és eltakar, arra viszont vigyázz, hogy az úszógumik ne türemkedjenek ki belőle előnytelenül.

Marks & Spencer
Victoria’s Secret

– A pánt, kosár és merevítő nélküli bikinifelsőt kizárólag arra az esetre találták ki, ha amúgy sem hordasz A kosarasnál nagyobb melltartót.

– A vastag pántos, nyakban megkötős felsőt akkor válaszd, ha szexi, kerek dekoltázst szeretnél.

– A nagymamáink magas derekú fazonjai újra divatosak, ráadásul szépen leszorítják a hasad is.

– Ha optikailag nyújtanád az amúgy persze formás lábaidat, véletlenül se kacsingass a rövidnaci fazonú bikinialsók felé.

– Kerüld a vékony pántos vagy madzaggal megköthető fazonokat, ha széles a csípőd.

– Ha nem szeretnél egy szál bikiniben elsétálni a napozótól a lángosért vagy a főtt kukoricáért, tekerj magad köré strandkendőt vagy húzz magadra egy most szuperdivatos, laza tunikát!

– Alapjáraton mindenki tudja magáról, hogy milyen színek állnak jól neki. Mielőtt azonban lemondanál álmaid fürdőruhájáról, képzeld el magad benne kicsit barnábban. A nyár folyamán úgyis szedsz még magadra egy kis színt. Na, ugye jobb így?

Marks & Spencer
Mistral

– Bizonyára elégszer olvastad már, hogy a fehér a nyár egyik trendszíne, a hófehér bikini csak az aranybarna bőrön mutat, ott viszont veszélyesen jól. Veszélyes lehet azonban más értelemben is, hiszen ebben a színben minden nagyobbnak látszik – a csalás ebben az esetben kizárt.

– Ugyanígy nagyítanak az idén trendi metálszínű, fényes anyagból készült fürdőruhák. Pont ezért a fiúsabb lányok számára kifejezetten ideálisak ezek a darabok.

Etam
H&M

– A minták tekintetében bőséges a választék: lehetsz dzsungelharcos vagy tengerész, virágárus vagy Pöttyös Panni: a nőiesség garantált. Figyelem! A minták vonzzák a tekintetet, így érdemes az előnyösebb, illetve megmutatni kívánt testrészeidet takarni vele.

– A fémkarikák, csatok és tollak ugyan szuperül néznek ki, de kevésbé praktikusak. A fém átmelegszik a napon, és megégeti a bőröd. Semmi garancia arra, hogy a tollak többszöri megmártózás után is ugyanolyan szépek lesznek, mint amikor megvetted a fürdőruhád. A gyöngyök pedig biztos akkor nyomnak majd a legjobban, amikor kényelmesen elhelyezkedtél. Érdemes tehát annak függvényében választani, hogy sellőlány vagy napkirálynő vagy a strandon.

Mango
Mistral

– Ha ezek után sem tudsz dönteni, akkor marad a kevésbé gazdaságos, köztes megoldás: szerezz be egy úszós és egy napozós darabot is!

– A strandtáska és a strandpapucs kötelező és hasznos darabok – ma már a legtöbb fürdőruhához, bikinihez kaphatsz színben passzoló kiegészítőket is.

O’Neill
Marks & Spencer

– Mindenképp fehérneműben próbáld fel a bikinit, és vásárlás után öblítsd ki, így kisebb a valószínűsége annak, hogy összeszedsz valami fertőzést.

Ajánló:
Fürdőruha.lap.hu »
Nyár.lap.hu »
Strand.lap.hu »
További cikkek a témában:
Trükkös bikini, ha túl nagy a melled »
Trükkös bikini, ha nagy a feneked »
Partizz fürdőruciban »

 

Exit mobile version