Őszi kabátkörkép

Pácsonyi Daniella | 2010. Szeptember 05.
Fázunk, és ez még néhány hónapig így lesz: a télikabáthoz még enyhe az idő, a kardigán már kevés. Így aztán körbenéztünk, mi a helyzet idén ősszel kabátfronton.

Az augusztus végi zimankóban a BKV-n dideregve bármit megadtunk volna azért, hogy a nyár elején kiselejtezett „régi vacak” újra a birtokunkban legyen. Nagy volt a szánk, kidobáltunk mindent, elvégre már abban a korban vagyunk, hogy a kopott kabátujj főbenjáró bűnnek számít. Szóval a kabát ment, mi meg álltunk, fáztunk, és azért imádkoztunk, hogy találjunk a boltok polcain valami igazán jó darabot, mert ugye, legyen csinos meg meleg, persze csak közepesen, ja, és ne legyen drága, mert a ruhák kidobálásához van eszünk, de a spóroláshoz már nem annyira. Mi nagy nehezen, de találtunk magunknak kabátot, úgyhogy arra az elhatározásra jutottunk, hogy most nektek segítünk választani.

Ballonkabát

A híres trencskabátokat egy nagyszerű britnek, Thomas Burberrynek köszönhetjük, aki az angol hadsereg számára tervezett vízhatlan, de tökéletesen elegáns kabátokat. A fazon olyan jól sikerült, hogy túljutott a bakák ruhatárán, és a civil lakosság körében is egyre népszerűbb lett. A fazonnak nem ártott a háború, nem tudta kikezdeni a feminizmus, sőt még Lady Gaga sem, karrierje töretlen.

New Yorker
Springfield

 

TopShop

A mostani szezonban a hagyományos fazonok mellett megjelentek a bővebb aljú, körszoknyára emlékeztető fazonok is. Vékony lányok válasszanak ilyen darabot, akin azonban van felesleg, az maradjon a hagyományos ballonkabátoknál.

NLC-tipp
Akinek nincs pénze egy szezonban több kabátra, az mindenképpen ballont válasszon, ugyanis ezek a kabátok kényelmesek, elegánsak, és viszonylag jól tűrik a koszt. Ami pedig a legjobb bennük, hogy mindenhez passzolnak.

Dzsekik

A dzsekihez nem tartozik olyan romantikus történet, mint a ballonkabáthoz, de mindenesetre legalább annyira hálásak vagyunk értük, mint a ballonokért. Az idei szezon sztárja a bőrdzseki lesz, de ettől függetlenül divatban marad a farmerkabát is. A dzsekik egyetlen hibája, hogy nem melegítik a derekat, ezért hűvös, szeles időben nem a legpraktikusabbak.

Benetton
H&M
Levi’s

 

Mindképpen akkor érdemes ilyen rövid fazonban gondolkodni, ha a hűvösebb napokra lóg egy másik kabát a szekrényben. Aki nem a derékbarát fazonokat részesíti előnyben, az jobb, ha betáraz hosszú felsőrészekből és a derékmelegítőkből.

NLC-tipp
Műbőr kabátot csak akkor vegyél, ha nem nyikorog, kevés annál rosszabb hangot tudunk elképzelni, mint a fájdalmasan síró kabátujjé.
A rövid szabású kabátok alá nem illik zakót venni, főleg akkor nem, ha kilóg a kabát alól, az ilyesmiért tíz év letöltendő jár minden elkövetőnek.

Különleges szabás

A szokatlan szabású kabátok nagyon szépek, de mielőtt megveszed őket, érdemes végiggondolnod, hogy jól ki tudod-e használni. Keress olyat, ami elegáns és sportosabb darabokhoz is jól áll.

TopShop
Pull & Bear
TopShop

 

Arra is figyeljetek, hogy ezeket a kabátokat tudni kell viselni, egy szerény nebáncsvirág lány nehezen tudná fesztelenül érezni magát egy ocelotmintás kabátban, mint ahogy egy aszimmetrikus darabot sem tud mindenki viselni. A mostani szezonban elsősorban a military stílusra hajazó darabok lesznek közkedveltek, de a poncsók és az azokra emlékeztető kabátok (keppek) is visszatértek az élők közé.

NLC-tipp
Olyan helyen vegyél extrém kabátot, ahol visszaadják az árát, ha esetleg nem tetszik, vagy nem passzol a ruhatárad többi darabjához az új szerzemény, és ez csak a hazatérés után derül ki.

Luxuskabátok

Csak azért, mert nincsen platina Amex-kártya a zsebünkben, még álmodozhatunk, ráadásul, ha valakinek van egy jó varrónője, akkor ezek a darabok is elérhetővé válnak.

Balmain
Burberry
Givenchy

Dizájnercuccot birtokolni minden divatbolond számára különleges érzés, a diszkrét, kabát belsejében elrejtett logó pedig minden egyes le- és felvételnél azt suttogja a közönség fülébe, hogy nem vagyok akárki, és azért ez nem rossz érzés. Ameddig azonban a lakáshitelen tipródunk, és már most karácsonyi ajándékra kuporgatunk, addig csak a nézelődés marad.

FIGYELEM, JÁTÉK!!!
Minden kedves olvasót szeretnénk megkérni arra, hogy fotózza le magát a kedvenc, a legújabb, a legszebb őszi kabátjában, és töltse fel az NLC Facebook-oldalára. Mindenki maximum egy kabátot tehet fel, és legkésőbb csütörtökig (szeptember 9.) fel kell kerülnie. A következő 4 napban a lájkolásé lesz a főszerep, akinek a képe a legtöbb „like”-ot kapja, az nyereményt kap. Még nem tudjuk, hogy mit, de Adriánnal összedugjuk a fejünket, és valamit kitalálunk. Szóval játékra fel!
 

Exit mobile version