Mesekönyvre cserélte a kifutót

Szűcs Péter | 2011. Június 19.
Van valami, amit még nem tudunk Görög Zitáról? – kérdezte az egyik barátom, amikor elfecsegtem neki, hogy címlapot fotózunk vele. A beszélgetések, a kávézások, a közös programok alatt szerzett élmények után biztosan állíthatom: eddig nem tudtunk róla semmit.
Kattints a legfrissebb divathírekért!

Zita az egyik legérzékenyebb ember, akivel valaha találkoztam. Korábban vagy nem ezt az arcát mutatta, vagy nem erre voltak kíváncsiak vele kapcsolatban, vagy profin játssza a tőle elvárt szerepeket. Hisszük vagy sem, Zita verseket és mesekönyvet ír, sőt írói álneve van, és az interneten publikál, emellett fafaragással (!) foglalkozik, a férje és a két gyereke mellé még a 14 éves öccsét is magához vette az óbudai családi házba, „Budapesten mégiscsak több a lehetőség, többet tanulhat, jobban érvényesülhet a fiú”.

Zita egyik első külföldi útján, 17 évesen Letitia Castával együtt vonult a párizsi kifutókon úgy, hogy az egész világ rá figyelt. Nem gondoltam volna róla, hogy nyolc év szigorú modelléletforma után nincs alkalom, hogy ne késne legalább negyedórát a találkozóinkról, de akár egy egész napot is. „A gyerekek, tudod” – és egy szavam se lehet, erre csak egy mosoly lehet a válasz. Zita bohémabb a vártnál, csélcsap, „szélvészhercegnőnek” is becézték barátai egy pár évvel ezelőtt. A szélvészséget már maga mögött hagyta-hagyná: „javítani mindig tud magán az ember”. A családi házban tett első látogatásom majdnem meghiúsul, Zita nem találja a lakáskulcsot, amellyel beengedne, ugyanakkor az interjú közben, anélkül hogy az órájára nézett volna, pontosan tudja, hogy mikor kell felállni, mert lefőtt a kávé, és mikor kell még egyszer felállni, mert kifőtt a tészta az öccse ebédjéhez. A gyerekekért is mindig pontosan érkezik az óvodába, és pontosan érkezik a munkákra is.

Arról a divatbemutatóról, ahol egymás mellett ültünk, szintén késett, mögöttem össze is súgtak: „tudja, mikor kell megérkezni”, lehet, hogy nekik is igazuk van valahol, volt, aki inkább őt figyelte, mint a kifutón végigsikló modelleket. A divatbemutató után Zita bemutat az anyósának, az apósának – „ők is hozzám tartoznak” –, elmondja, hogy a színpadon látottak közül a virágos-romantikus ruhákat viselné, mert neki ilyen a lelke is. Azt is elmeséli, hogy amit egyszer elkezd, azt szereti be is fejezni. Jogosítványt például már hat éve szeretne, de a KRESZ-vizsgán mindig elhasal. „Addig csinálom, amíg meglesz, nem volt rá időm soha, a gyerekek miatt most először indul ugyanúgy minden napom, reggel hatkor, és ebbe bőven belefér egy tanfolyam is.”

Amikor újra nála járok, a családi házban, még közelebb enged magához, megmutatja a verseit, és azt is elmondja, ki vette el a szüzességét még kamaszkorában, 15 évesen, Pásztón: „de ezt ne írd le, nem akarom, hogy mindenki ezzel ugrassa”.

Azt kérted az interjú előtt, hogy semmiképpen ne készüljek belőled, pláne ne olvassak utánad a neten. Miért?

Frászt kapok attól, ha valaki úgy kezd egy beszélgetést, hogy a neten azt olvastam rólad, hogy… Szerintem az interneten rólam olvasható infók alig 5–10 százaléka igaz, nagyon alaposan kell szűrni az ott olvasottakat, hogy az ember valamennyire hiteles képet kaphasson. A Megasztár alatt hoztam egy döntést, hogy nem figyelek oda a rólam összehordott cikkekre, mert rájöttem, hogy nem érdemes. A TV2-vel kötött szerződésemben így is benne volt, hogy hetente egy interjút kell adnom.

Werkfilm a fotózásról

 

Fotó: Emmer László

A teljes interjút a Marie Claire júliusi számában olvashatod, ahol Zita olyan titkokba avat be, hogy mostanában mi foglalkoztatja leginkább, és hogy mi a titka a házasságának.


A Marie Claire-t most táskával is megvásárolhatod!

A Marie Claire júliusi lapszámát most táskával is megvásárolhatod! Keresd a Marie Claire magazint a nyár vibráló színeiben kapható táskákkal és szavazz a marieclaire.hu oldalon a kedvencedre!

 

Exit mobile version