Velünk együtt híznak a próbafülkék?

nlc | 2011. Október 13.
Extra méretű fülkék, spéci tükrök, kanapék, privát kasszák – ilyen kényelmi eszközökkel szerelik fel egy nagyméretű ruhákra szakosodó márka üzleteit. Cél, hogy a szégyenlős vevők is jól érezzék magukat.

Egy kifejezetten nagyméretű ruhákat forgalmazó brit ruhamárka, a Simply Be óriás méretű próbafülkékkel szerelte fel nemrég nyílt üzleteit. Sőt, a cég a próbafülkék megszokott kis ülőkéi helyett kanapékat is elhelyezett a  boltokban, hogy a vevők kényelmesebben érezzék magukat. Még a kirakati babák is molettebbek, hogy ne lógjanak rajtuk a nagyméretű ruhák.

Elégedett vevők a varázstükör előtt
Fotó: bodyconfidential.co.uk

Az öltözőrészlegbe ráadásul olyan tükröket is beszereltek, amelyek segítségével a vásárlók fotókat küldhetnek magukról a barátaiknak, hogy megkérdezhessék a véleményüket. Sőt, a kasszát is úgy helyezték el, hogy teljes diszkrécióban fizethessenek a vevők.

A márka tulajdonosának, az N Brownnak a vezérigazgatója, Alan White elmondta, hogy ezekkel a komfortos körülményekkel igyekeznek bátorítani a vevőiket, hogy ne csak interneten vásároljanak. A vásárlók nagy része ugyanis ódzkodott attól, hogy bemenjen egy üzletbe, ezért inkább online csatornákon szerezte be a ruháit.

White azt is elmondta, hogy az egyik vevő, aki eddig szintén kizárólag interneten vásárolt, örömében még sírva is fakadt, miután ellátogatott az egyik üzletbe, mert végre azt érezte, hogy mindenféle kínos érzés nélkül próbálgathatja a ruhákat.

Az extra méretű ruhákat forgalmazó cég eddig Liverpoolban és Buryben nyitott üzletet, de az internetes vásárlások alapján a tulajdonosok úgy látják, az igény egyre nagyobb, ezért a jövő évben további öt üzlet nyitását tervezik. Az üzletvezetők mindenesetre előrelátóak, hiszen a szakemberek előrejelzései szerint húsz éven belül a brit férfiak majdnem 50, a nőknek pedig 40 százaléka lesz túlsúlyos. A tendenciához képest pedig viszonylag kevés a kifejezetten rájuk szakosodott ruházati üzlet.

Exit mobile version