A legnagyobb szandálbakik

nlc | 2012. Július 23.
Bütykök, lelógó lábujjak és még néhány szandis hiba, ami elronthatja a legszexibb szettet is.

A nyári melltartóbakik után úgy éreztük teljesnek az okítást, ha a szandálhibákat is végignézzük.

Lelóg

Ne vegyünk meg olyan szandit, amiből lelóg a lábujjunk. Nem kényelmes és nem is csinos. Sokszor nem a mérettel van gond, hanem azzal, hogy szandi lábfeje vagy túl nagy, vagy pedig a hordás során kitágul. Ez különösen a pántos és a vászonból készült szandikra igaz. Ezért ezeket csak addig hordjuk, ameddig a lábujjunk nem lóg ki belőle. Ha már az első próbánál előrecsúszik a lábunk, akkor meg se vegyük, mert 1-2 napnyi hordás után tuti, hogy a földet fogja karistolni a lábujjunk, ami a Balatonon még elmegy, de egyébként kimondottan ciki.

Kicsi

Bár a szandik és papucsok nem szorítanak, ha fél számmal kisebbek, még nem szabad megvenni a 38-as méretet a 40-es lábunkra csak azért, mert az volt az utolsó darab, és olyan szép meg olcsó, meg „egyébkéntis”. Ha a sarkunk lelóg, annak hosszú távon bőrkeményedés lesz az eredménye, mivel a talprész vége vágja a sarkunkat.

Vastag boka

A vastag boka nem baki, hanem adottság, slankítani képtelenség, maximum a megfelelő cipőfazonnal segíthetünk magunkon. Ezért aki a bokaosztáson nem a szupervékony sorban állt, az mindig gondolja végig, hogy milyen fazont választ, még akkor is, a galdiártorszandálok például még akkor sem lesznek előnyösek, ha a csapból is az folynak. Vastag bokához mindig olyan fazon válasszunk, aminek a pántja a boka felett 5-10 centivel van, és mindig magassarkú fazonban gondolkozzunk.

Zokni szandál

Nem lehet elégszer elmondani, hogy a zokni és a szandál ciki együtt. Persze vannak olyan divatházak, akik már megpróbálkoztak a bizarra kombinációval, de ez még nem jelenti azt, hogy utcára is hordható lenne. Léteznek ugyan olyan szandik, amelyek mellett nem mutat rosszul egy vékony csipkezokni, de ezzel csak haladó divatfüggők próbálkozzanak. Addig pedig mindenkit szeretnénk megérni arra, hogy a pasiját is beszélje le a hírhedt kombinációról, ami 14 éves kor felett az egyik legnagyobb divatbaki.

Bütykök

A bütykükkel nem lehet mit kezdeni, valakinek már egész fiatal korában megjelennek a lábán, pedig sose hordott szoros cipőket, más éveken keresztül sanyargatja a lábfejét és ezért lesz bütykös. Egy biztos, ha megjelentek akkor a pántos szandikat jobb lesz elkerülni, lehetőleg olyan fazont válasszunk, ami kitakarja a szépséghibát. Tudja ezt Victora Beckham is, ha valaki már látta a lábát csupaszon, az tudja, hogy miért nem hord papucsot…

Exit mobile version