Bőrben és derékfodorban feszítünk ősszel – trendelőrejelzés

Pácsonyi Daniella | 2012. Szeptember 01.
Visszatérnek a fekete ruhák, főszerepet kap a derék, és Bíró Icából végre stílusikon lehet. Mutatjuk az őszi és téli szezon követendő irányzatait.

Visszatér a lila

Az elmúlt két évben valahogy megúsztuk lila nélkül, az idei szezonra azonban feltámasztották poraiból az egyik legnehezebben kombinálható színt, a lilát. Elsősorban az élénkebb változatok lesznek szem előtt, amelyeket feketével, barnával és szürkével ér keverni. Az orgonalila és egyébb pasztelles árnyalatokat jó lesz messziről elkerülni. 

Kinek áll jól? Mindenkinek, aki nem utálja zsigerből a lilát, ez a szín ugyanis nem azért utálatos, mert keveseknek áll jól, hanem azért, mert nehéz más árnyalatokkal kombinálni. 

 

Fekete sikk

Mi lenne kényelmesebb szín télre, mint a fekete? Mindenkinek jól áll, praktikus, mert nem látszódik meg rajta a kosz, és slankít. Hát kell ennél több? Arra persze azért nem árt vigyázni, hogy ne nézzük ki úgy, mint a gyászmadarak, ezért egy-két kiegészítő erejéig muszáj lesz más színeket is becsempészni a szettünkbe. Idén nagy slágernek fog számítani a fekete–szürke örök párosa, amely nemcsak elegáns, de végtelenül praktikus is. 

Kinek áll jól? Mindenkinek, aki elfogadja, hogy a fekete mellé kötelező sminkelni.

 

Főszerepben a derék

Az elmúlt évek zsákruhái után igazán jó hír, hogy végre nem kötelező úgy kinézni, mint egy 13 éves bakfis. Mivel a derék újra divatba jön, így ismét elővehetjük a szűkebb fazonokat, derékhangsúlyos fazonokat és az öveket. Arra viszont érdemes figyelni, hogy idén ősszel és télen már nem a vastag bokszövek lesznek a legdivatosabbak, hanem a vékony, többször áttekerhető fazonok. 

Kinek áll jól? Elsősorban azoknak, akiknek vékony a derekuk és érdemes kihangsúlyozniuk. 42-es méret felett érdemes továbbra is inkább a csípőre kell tenni az övet. 

 

Peplum, avagy a derékfodor

A derékvonal főszerepét mi más is hangsúlyozhatná jobban, mint a derékfodor, ami a szezon unásig hordott sztárja lesz. Elsőre talán furcsa viselet, de aki először ráérzett az ízére, az imádni fogja. Végtelenül nőies szabásvonal, amelynek legnagyobb előnye, hogy eltakarja a hasunkat, ezért nem kell napi 12 órában behúznunk. Már ezért megéri. 

Kinek áll jól? Elsősorban azoknak, akik nem riadnak vissza a nőies fazonoktól. Körte csajoknak kimondottan előnyös.

 

Bőrszerkó

Nehéz a bőrcuccokról beszélni, mert egyszerűen a hideg kiráz minket tőlük, a bőrdzseki még oké, azokat sikerült megszoknunk az elmúlt évek alatt. De valahogy a bőrnadrág és bőrszoknya olyan távoli, hogy még másokon is nehezen tudjuk elképzelni, nemhogy a saját szekrényünkben. Az idei szezonban mindenesetre visszatérnek a nyolcvanas évekből ismert fazonok, amelyeket mindenféle csicsa nélkül lesz érdemes viselni. 

Kinek áll jól? Egyértelmű, hogy Axl Rose-on és Bíró Icán kívül mindenki máson stíllusidegen…

 

Dögös vörös

Valahogy mi, magyar nők nem szeretjük a vöröset, pedig idén nem árt megbarátkozni vele. Ha valaki kicsit félős, akkor kombinálja feketével, de ősztől a tiszta piros szettek lesznek a legmenőbbek. Egyetlen szabályt kötelező betartani: csak azonos árnyalatú pirosakat kombináljunk össze, különben az összhatás nagyon szemet bántó lesz.

Kinek áll jól? Vagány csajoknak, akik nem ijednek meg attól, ha mindenki őket nézi.

 

Két számmal nagyobb

Most lehet pfujolni, hogy ez a trend hordhatatlan, nem lehet vele mit kezdeni, mert nem nőies, nem szép. De aki egyszer próbálta már, hogy milyen egy bővebb szabású kabátban elveszni, az tudja, hogy igenis van létjogosultsága ennek a trendnek. Praktikus és kényelmes ruhák ezek, amelyeket meg kell tanulni viselni, de utána viszont nagyon szerethetőek.

Kinek áll jól? Sportos csajoknak, akik szeretnek „csak úgy” beleugrani valamibe. 

 

Exit mobile version