Újra divat kötni

nlc | 2012. Október 20.
Nagyanyáink kötöttek, anyáink is kötöttek, mi meg kötött holmikat veszünk a boltban, mert az a divat. Szerencsére most már kötni is újra menő, és az infrastruktúra is adott hozzá.

Azon kívül, hogy a kötött pulcsik és sapkák tényleg jó melegek, ad valami plusz jó érzést, ha tudjuk, direkt nekünk csinálták, esetleg mi bíbelődtünk vele. Ha más köti, az kétségkívül kényelmes megoldás, ha pedig a két kezünk munkáját dicséri a darab, akkor olyan felesleges köröket kerülhetünk el, mint az itt túl bő, ott túl hosszú, és egyébként is, tetszik, de szúr. „Szerencsére egyre többen kötnek – nyilatkozta lapunknak Kiss Luca a Barka fonal ügyvezetője. – A legtöbben nem anyagi megfontolásból döntenek a saját készítésű kötött holmik mellett, egyszerűen csak annyiról van szó, hogy természetes anyagból készült ruhákat szeretnének hordani, az pedig plusz örömforrás, ha mindez saját kézzel készült. A kötés az elmúlt időszakban annyira népszerű lett, hogy a tanfolyamaink januárig beteltek” – magyarázta Luca.

Kedv van, minta nincs…

Mivel a kötésimádat itthon még gyerekcipőben jár, ezért a piacon lévő néhány magazin a 70-es és 80-as évekből ismert mintákkal gazdálkodik, ami a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető korszerűnek. Cserébe viszont van számos külföldi oldal, ahol kimondottan divatos kötésmintákat tudunk letölteni vagy megvásárolni. Luca például a raverly.com-ra esküszik, ahol lelkes leginkább fiatalok osztják meg egymással tapasztalataikat és bevált mintáikat.

Megéri elkezdeni

Luca azt mondja, hogy már egy kétszer másfél órás tanfolyam is elég ahhoz, hogy valakinek legyen sikerélménye. A kötés ugyanis ezen áll vagy bukik, ha a pulcsi nem áll össze, a rénszarvas pedig inkább fókának tűnik, akkor nem fogunk belekezdeni a második remekműbe, megy a kötőtű gombolyagostul a sarokba. „A mi kezdő, 3 órás tanfolyamunk alatt egy sima kesztyűt kötnek meg a tanulók, a haladóban pedig a szaporításra és fogyasztásra tanítjuk meg őket, a többi pedig csak gyakorlás kérdése” – meséli a fonalbolt vezetője.

Szandra két éve köt, és eleinte az unaloműzés volt a cél. „Eltörtem a lábam és fekvőgipszet kaptam, hat hétig feküdtem, ültem otthon. Azt hittem, megőrülök, épp a nagymamámnak panaszkodtam, hogy olvasni nincs kedvem, a szappanoperákat unom, mit csináljak, mire ő azt mondta, kössél, csillagom, azzal elbíbelődsz – emlékszik vissza. – Eleinte béna voltam, de most már akár egy kapucnis kardigánt is megkötök, bár mintával még sosem próbálkoztam.”

Bárki megtanulhatja

Akinek nincs ideje tanfolyamra, és nincs lelkes nagymamája sem a közelben, az internetes oktatóvideókból is megtanulhat kötni. Az alábbi például egy elég jól követhető angol verzió.

Tippek kezdőknek

– Ne vegyél drága fonalat, bénázni az olcsó is megteszi!
– Ne akarj rögtön estélyit kötni, kezdd sállal, vagy bármivel, ami egyszerű!
– Ne próbálkozz mintákkal! Nem kell a kudarc!
– Vegyél közepesen nagy kötőtűt, amivel látod, hogy mit csinálsz!
– Bonts egy üveg bort, kell ami lenyugtasson…

Exit mobile version