2013 a smaragdzöld és a hasvillantás éve

Megyeri Nikolett | 2013. Január 02.
Modern gésának vagy smaragdvárosi lakosnak is öltözhetünk az idén, de akiknek hiányoztak a divatból a bermudanadrágok, azok is örülhetnek. Trendelőrejelzés.

Smaragdzöld

A 2013-as év abszolút trendszíne a smaragdzöld lesz, gyakorlatilag mindenféle ruhadarabon felbukkan majd. A szín legdivatosabb kiegészítő árnyalatai a szodalitkék, a fakó rózsaszín, a középszürke, valamint a sötét kékesszürke lesznek.

Vastag csíkok

A vastag csíkozás futhat majd széltében vagy hosszában is a ruhákon, sőt menet közben akár kanyarodhat is. Idén leginkább ezekkel trükközhetünk majd, ha optikailag javítani szeretnénk az alakunkon.

Vízminta

Az év természetet idéző mintája ezúttal nem egy állatminta, hanem a vizet imitáló minták lesznek. A medence víztükrétől a hullámzó tengerig bármi belefér.

Derékfodor

A 2012-es év slágere, a derékfodor idén is velünk marad. Sőt ebben az évben a tavaly megszokottnál hangsúlyosabb, terebélyesebb derékfodrok lesznek a legmenőbbek.

Áttetsző

Az áttetsző anyagok szintén nem számítanak teljesen új trendnek, viszont míg tavaly elsősorban fekete színben mentek, idén fehér, illetve világos, pasztell árnyalatokban lesznek divatosak a felsők mellett a szoknyákon, szoknyarészeken is.

Bermudanadrág

Az idei nagy visszatérő a bermudanadrág lesz, mégpedig nem csupán laza, nyári, hanem irodai, illetve alkalmi viseletként is. A combközépig érőtől a térd alá érőig mindenféle hosszban trendi lesz.

Japán stílus

A kimonókat idéző ruhafazonok, valamint a japán minták – sárkányok, virágok – egyaránt mennek majd. Az irányzat a nőies, látványos, mégis kényelmes darabok híveinek lehet a kedvence.

Hasvillantás

Az év legkockázatosabb trendje a hasvillantás lesz, mely számos divatháznál megjelent a laza, hétköznapi viseletre szánt szettektől kezdve az elegáns ruhákig mindenféle öltözéken. Épp csak az a gond vele, hogy a tinilányokon és a modellalkatú nőkön kívül gyakorlatilag senkinek sem áll jól, de még az előbbiek számára is ritka az olyan alkalom, amikor ízlésesen viselhetik.

 

Mindenhol veled leszünk: megjelent a Nők Lapja Café mobilalkalmazása

Mit ígér a horoszkópod aznapra, ki villantotta a legtrendibb ruhát a vörös szőnyegen, jól jönne egy klassz recept ebédre? Ezentúl nem kell gép elé ülnöd, hogy mindezt elolvashasd itt nálunk, mert az új Nők Lapja Café alkalmazással akár a buszon ülve vagy sorban állva, de a reggeli kávéd mellett is átböngészheted híreinket!

– Itt töltheted le az alkalmazást iPhone-ra!
– Itt töltheted le az alkalmazást Android mobilra!

  – Itt töltheted le az alkalmazást Windows Phone-ra!

További részleteket és letöltési segítséget itt találsz!

Exit mobile version