Esőben és hidegben: sportruhákat teszteltünk

Kádár Móni | 2014. Február 17.
A technológiai újításoknak köszönhetően ma már sem a hideg, sem az eső nem jelent problémát, ha a szabadban szeretnénk sportolni. A gyártók mindegyike különös technikai anyagokból készült és csodásnak látszó termékekkel várja a mozgás szerelmeseit, de nem könnyű eligazodni, melyik mire jó. Ezért aztán körülnéztünk a piacon, kipróbáltunk néhány holmit, most pedig elmondjuk, mit tapasztaltunk.

Helly Hansen: érzékeny, de különben csak szupererő nem jár hozzá

Talán nincs is olyan síelő és vitorlázó, aki nem ismeri a norvég márkát, élen járnak a fejlesztésben, minden évben új ötletekkel jelentkeznek. Termékeik azonban egyáltalán nem csak a sípályán jönnek jól, városi használatra is kiválóak. Tesztünk során két aláöltözetet, egy alsót és egy felsőt és egy midlayert, azaz egy vékonyabb dzsekit próbáltunk ki.

W HH®DRY REVOLUTION felső és nadrág

A W HH®DRY REVOLUTION nevezetű nadrág és felső már külsőre is igen látványos, leginkább szuperhősjelmezhez hasonlít. Szupererő ugyan nem jár velük, de majdnem varázslatos tulajdonságokat mutatnak. Végtelenül puha és könnyű anyagból készültek, mintha csak pókhálóból szőtték volna őket, tökéletesen követik a test vonalát. Varrás sincs rajtuk, így csodásan kényelmesek, egész nap szívesen viseltük őket.

Mozgás közben remekül tartják a meleget, nulla fok felett aktív sport közben akár felső réteg nélkül is viselhetők, de persze síruha alá is kiválóak. Mivel a felső magas nyakú, a sál sem létszükséglet. Mosás után félelmetesen rövid idő alatt megszáradnak, viszont az anyag sajnos tépőzárra elég érzékeny, vigyázni kell vele. Ahogy a képeken is látszik, elég hamar sikerült egy kis sérülést létrehoznunk, pedig igyekeztünk odafigyelni.

W H2 FLOW dzseki

A W H2 FLOW dzseki, azaz a midlayer melegebb időben az aláöltözet felett hordva is elegendő lehet, nagy hidegben, jelentős csapadék mellett egy külső réteggel erősíthetjük a védelmet, de szinte bármilyen kabát alá befér, annyira könnyű és vékony. Ettől függetlenül azonban meglepően meleg, ezt a test melegét cirkuláltató, több díjat is elnyert egyedi fejlesztésű belső “csatornarendszernek” köszönheti.

A pöttyös bélés ráadásul cuki is, bár persze nem ez volt a feladat. A mozgás során keletkező hőt tehát pompásan megtartja, de mi van, ha megállunk? Nincs gond, mert a mellkasi részen lévő három hosszú cipzár (az egyikkel záródik) segítségével pillanatok alatt ki tudjuk szellőztetni a felesleges hőt, így a megfázást is könnyebb elkerülni. Ha pedig újra nekiindulunk, pillanatok alatt ismét meleg lesz a cipzárak felhúzása után. Külön szerettük a méretes zsebeket, a telefon, némi pénz és a zsebkendő mellé még a kesztyűket is begyömöszölhetjük.

Bár a Helly Hansen valóban nem az olcsóbb márkák közé tartozik, árai nem magasabbak a hasonló minőségű versenytársakénál. A két aláöltözet 16-19 ezer forint, a dzseki pedig 53 ezer forint, de szezon végén általában jóval olcsóbban is hozzá lehet jutni.

Nike: a soha ki nem kötődő fűző

Kevés sportmárka szereti és veszi olyan komolyan a nőket, mint a Nike. A törődést értékeljük is, szerte a világon heves szeretet övezi a céget és nem csak a gyönyörű design miatt. Ezúttal is három termék vett részt a tesztben, egy téli futócipő, egy futónadrág és egy pamut midlayer, azaz egy vékonyabb kapucnis dzseki.

Nike futószett

A Nike Free trainer 5.0 shield kipróbálásra több mint egy hónapot szántunk, beleraktunk bő 100 kilométert és remekül vizsgázott. Kezdjük a külsejével, ami ugye a szokásokhoz híven nagyon dögös: a feketét és a pinket némi állatmintával kombinálja, nehéz ellenállni.

Barefoot, azaz mezítlábas cipőről van szó, ami a természetes stílusú futás irányába mutat, bár nem annyira minimalista, mint a tavaszi futócipő tesztünkben már megírt inov8 például. Mivel mi már próbáltunk hasonló cipőket, nem volt szükség hozzászoktató időszakra, de a nyújtásra rendesen odafigyeltünk, így nem volt izomlázunk. Aki még nem futott ilyen cipőben, annak viszont szüksége lehet egy kis ismerkedésre először. A barefoot jellegből adódóan a megfelelő méret is eltérhet a hagyományos cipőkétől, ezért javasolt a próba vásárlás előtt.

Aszfalton, terepen és a Városligetben teszteltünk, mindenhol remekül ment a cipő, csak a Mátrában, a havas köveken volt egy kicsit bizonytalan, de mivel jó magasra fűződik, ott is eléggé tartotta a lábat. Soha nem kötődik ki a fűzője, ami egy áldás. A termékleírás szerint víztaszító, ami ebben a formában azért túlzás, ha sok a víz, bizony belemegy. Viszont nem marad ott, tökéletesen elvezetődik, így ha hozzáillő technikai anyagú zokniban futunk vagy túrázunk, nem kell vizes cipőben cuppognunk. Meglepően meleg, a teszt elején, amikor bőven nulla fok fölött jár a hőmérséklet, még melegünk is volt benne.

Nike dzseki és futónadrág

A Nike Hyperthem futónadrág is betartja, amit ígér, nem fáztunk benne, és még hihetetlenül jól is néztünk ki – tényleg nagyon látványos darab. Mínusz 4-5 fokig tudtuk tesztelni, addig nem volt szükség újabb rétegre. Az anyag rugalmas, puha, belül picit szőrös, kellemes viselet. A pamutból készült fekete kapucnis dzseki pedig tökéletes midlayer, hiszen önmagában is viselhető aláöltözet felett, de kabát alá is hordható. Igazán letisztult, kényelmes szabású, gyakorlatilag bármihez felvehető, nem csak sport közben.

A cipőt 30 ezer forint körüli áron vehetjük meg, a nadrág 15 ezer forintba kerül, míg a dzseki 20 ezer forint körül áron kapható.

Columbia – O’Neill: hővisszaverő pöttyök és kályhaként fűtő bélés

A márka Omni-Heat technológiája már a teszt előtt felkeltette érdeklődésünket, alig vártuk, hogy kipróbálhassuk. A különleges, ezüstszínű hővisszaverő pöttyök valódi technológiai újítást jelentenek, akármilyen vékony anyagon is használják őket. Ismét három terméket próbáltunk ki: egy aláöltözetet, egy sapkát, mindkettő Omni-Heat és egy vízlepergető, szélfogó kesztyűt.

Columbia Omni-Heat aláöltözet

A kis pöttyöknek köszönhetően a 8-10 fokban nem is volt szükségünk külső rétegre, egy szál pólóban futottunk. A közepes vastagságú (midweight) aláöltözet ősztől tavaszig hűséges társunk lehet, még mínusz 2-3 fokban is elég volt egy szélzáró réteget fölé venni aktív mozgás közben. A hosszított ujj melegebb időben pedig kesztyű helyett jöhet jól. A hivatalos álláspont szerint 70 mosást bír el, de a szakértők szerint növelhető az élettartama, ha kézzel öblítjük ki. Jelentjük, kipróbáltuk, de valahogy nem éreztük elég tisztának. Viszont antibakteriális hatása miatt egyetlen használattól nem feltétlenül lesz szagos, tehát nem muszáj minden felvétel után kimosni.

Columbia sapka és kesztyű

A sapkával kicsit később kezdtünk el ismerkedni, de az már első látásra nyilvánvaló volt, hogy szeretni fogjuk egymást. Egyrészt ugye trendi a fazonja, másrészt pedig csodásan meleg, nagyobb menetszéllel járó tevékenységek közben igen jól jön. A fejtetőn lévő Omni-Heat bélés annyira jól melegít, hogy fűtött helyiségbe lépve azonnal le kell kapni. A technikai részével nagyon elégedettek voltunk, viszont ennek a modellnek sérülékeny a külső része a minta és az anyag miatt is, vigyázni kell rá, mert könnyebben kihúzódhatnak belőle szálak. Jól mosható, aránylag lassan szárad a többszörös réteg miatt.

Bár a kesztyű is technikai anyagból készült,annyira elegánsra sikeredett, hogy mi bizony bármikor bárhová simán felvennénk. Kevésbé meleg, bringázáshoz tavasszal és ősszel is tökéletes.

O’Neill dzseki és Columbia sapka

Egy rövid randevú erejéig a Dockyardhoz nemrég átkerült O’Neill márka egyik kabátját is kipróbáltuk, direkt egy szívvidámító színes darabot választottunk. Bár elvileg sporthoz készültek, tele praktikus részletekkel, mint a csuklóra simuló hosszított kézelő, cipzáras külső és belső zsebek, szerintünk városba is kiválóan használhatóak. Bár egyelőre még nem volt igazán hideg, márciusban is lehet még mínusz 15 fok, és most ráadásul minden akciós is.

Az aláöltözet eredeti ára 18 ezer forint, a sapka és a kesztyű 10 ezer forint körül van, a kabát pedig 55 ezer forintba kerül.

A tesztelt termékekkel kapcsolatban bővebb információt a szerző blogján találhattok.

Exit mobile version