A hónap tervezője a WAMP-on: Sarkadi Fanni és márkája, az Ooh my deer

WAMP | 2014. November 26.
Első pillantásra nem is gondolnánk, hogy Sarkadi Fanni csupán néhány éve tervez, és igencsak kacskaringós úton jutott el idáig. Bár a kreativitás mindig jelen volt az életében, sokáig nem is gondolt aktív alkotói pályára.

Gyerekkorában zenésznek készült, majd 2 évig a Budai Rajziskola padjait koptatta, ahol ötvös-fémműves szakon végzett, ezután évekig idegenvezetőként dolgozott, később pedig múzeumok számára tervezett ajándéktárgyakat kivitelező cégnél tevékenykedett. 2009-ben nagy levegőt vett, és úgy döntött, hogy saját márkát indít. Először ezüst és plexi ékszereket készített, később fokozatosan állt át a textilalapú tárgyakra, végül 2011-ben piacra dobta első ruhakollekcióját. Azóta minden évben két szelekcióval jelentkezik.

Legújabb, immár férfiaknak is szánt kollekcióját a már megszokott geometrikus formák, a szürkés, pasztell- és fémes árnyalatok keverése, a rétegezett felületek és a sok-sok zseb jellemzi. A testet puhán körülölelő anyagok kényelmesek, jól kezelhetők, karakterükkel a tervező az őszi–téli esték begubózós teaszürcsölős hangulatát szeretné megjeleníteni. A vasárnapi WAMP-ra újdonsággal is készül, hiszen most debütál az új kollekció átmeneti kabátkájának téliesített verziója – a már megszokott alapárnyalatoktól eltérő – élénk és izgalmas színekben. 

 

 

Jelenleg min dolgozol? 

Nagyon készülök az ünnepi időszakra, hiszen több hazai és külföldi dizájnvásáron veszek majd részt. Emellett természetesen folyamatosan építgetem a márkát, szeretnék divatbemutatókon, divateseményeken részt venni, és tervezem a külföldi bemutatkozást is.

Kik a példaképeid?

Azok a kreatív, életigenlő és elhivatott emberek, akik elég bátrak a saját útjukat járni. Nagyon szeretem például a Je Suis Belle hozzállását, azt a természetességet és spontaneitást, ahogyan a divathoz, a tervezéshez közelítenek.

Milyen sikereket értél el eddig? Mire vagy a legbüszkébb?

A legnagyobb boldogság számomra az, hogy olyan “munkám” van, ami kiteljesíti az életemet, visszatérő és csillogó szemű új Ooh my deer-vásárlóim vannak. Azt is sikerként könyvelem el, hogy a baráti körömben egyre több fiú ismerős kérte, hogy tervezzek neki a női vonalhoz hasonló, jól variálható darabokat, s tulajdonképpen az ő unszolásukra készültek az őszi–téli szezonban bemutatkozó, egyelőre kísérleti jelleggel elkészült férfiruhák is.

Mi inspirál?

A külvilágra érzékeny alkotóként a környezetem, az emberi kapcsolataim és az utazásaim hatnak leginkább az új kollekciók tervezéséhez szükséges inspirációs időszakokra.  A mostani kollekcióban a zsebek használata például egy nagyon személyes élményből táplálkozik. Fontos számomra maga az anyag is, amelyből dolgozom. Sokat kísérletezem azzal, hogy az adott matéria hogyan viselkedik, milyen az esése, hogyan hajtogatható, alakítható. Nagyon fontos, hogy hogyan mutat majd az emberi testen. A szabásminták jellemzően a kísérleti fázis után alakulnak ki, és a mintadarabok is a véglegesített anyagokból készülnek.

Hogyan jellemeznéd magad tervezőként?

Olyan ember vagyok, aki nagyon megéli az élet derűs és kevésbé derűs oldalát is, ez a tervezői énemre is maximálisan igaz. Minden munkámat áthatja egyfajta érzelmi töltet, olyan energia, ami engem is hajt, amivel én is működök. Ez pedig leginkább vidám, felszabadult, egyben érzékeny és átgondolt darabokat eredményez.

Kiknek készülnek a ruháid?

Azoknak a szabad lelkű, nyitott és érzékeny nőknek, akik szeretik és igénylik a lényegre törő, örökzöld ruhadarabokat, akik hisznek abban a filozófiában, miszerint a divat nem kiváltság, hanem a hordhatóság, a kényelem és az egyediség alkotta harmónia.

Ha kifognád az aranyhalat, milyen munkát kérnél tőle?

Azt az aranyhalat “homlokon” csókolnám, és átadnám a lehetőséget másnak! Én megtaláltam az utamat, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy sokan vannak, akiknek kell még egy kis ösztönzés, hogy ne csak szövögessék de meg is valósíthassák az álmaikat.

Hogyan látod a márkád öt év múlva?

Hiszem, hogy az Ooh my deer egy átgondolt üzleti modellel, szépen lassan építkezve, stabil európai disztribúcióval fog rendelkezni 2019-re. Sokat dolgozom az előkészületi, gyártási folyamatok racionalizálásán, és szeretnék olyan terjesztői pontokat találni, amelyek segítenek abban, hogy a márka idővel magabiztos szereplő lehessen a friss, nemzetközi tervezők között.

Hol találkozhatunk a munkáiddal?

Állandó székhelyem és háttérországom a budapesti, wonderLAB, de időről időre megjelenek a WAMP-on is, és még karácsony előtt Berlinben és Hamburgban is bemutatom majd a márkát.

 

 A WAMP és az NLC közös programjának részleteiért kattints!

Exit mobile version