Köszönjük, Cindy Crawford!

nlc | 2016. Február 20.
Ötvenedik születésnapját ünnepli ma az ikonikus szupermodell, Cindy Crawford, aki ezen a napon vonul vissza a profi modellkedéstől. Galériával idézzük fel elképesztő pályafutását.
Cindy Crawford 50 éves

Cindy Crawford barna szépségként vonult be a divattörténelembe, gyerekkorában azonban szőke volt a haja.

“Emlékszem, mennyire izgatott voltam, amikor az első Vogue címlapom az újságosokhoz került. Amikor Chicagóba utaztam vissza, három példányt vásároltam belőle a reptéren, hogy megmutassam anyukámnak, és izgatottan mentem a pénztárhoz, titkon abban reménykedtem, hogy felismer. Ő azonban fel sem pillantott miközben a vásárolt árut számolta össze, csak annyit mondott: Ugye tudod, drágám, hogy ugyanabból a magazinból vásároltál három egyformát?” – írta önéletrajzi könyvében.

1988-ban Herb Ritts készített róla fotókat a Playboy magazinnak.

1989-től hat éven át vezette az MTV House of Style című műsorát.

Chanel, Versace, Christian Dior, Calvin Klein, Ralph Lauren, Michael Kors, Todd Oldham, DKNY, Valentino – csak néhány azok közül a jelentős divatházak közül, melyeknek divatbemutatóin kifutóra lépett.

A szupermodell “nagy generáció”, Cindy Crawford, Christy Turlington, Linda Evangelista, Tatjana Patitz és Naomi Campbell a brit Vogue 1990 januári címlapján.

A kilencvenes éveben gyakorlatilag mindenütt ott volt, ahol csak ott lehetett. Persze, hogy a reklámokban is.

“Amikor először láttam a kész (Freedom! ’90) videót, emlékszem, kissé csalódott voltam, mert úgy éreztem, hogy én vagyok benne a legkevésbé elbűvölő. Az összes többi nő lenyűgöző volt,  Naomi büszkén lépdelt egy szűk leopárdmintás ruhában, Tatjana nagyon vagány volt a cigarettával, én viszont egy fürdőkádba szorultam egy törölközővel a fejemen. Akkoriban nem láttam, amit mindenki más látott. Az emberek szerették, a videó hatalmas sikert aratott, megállás nélkül játszotta az MTV.”

A vörös Versace ruha, melyben akkori barátja, későbbi férje, Richard Gere oldalán megjelent az 1991-es Oscar-gálán, minden idők egyik legemlékezetesebb vörös szőnyeges ruhája lett.

1992-ben megjelent első aerobik-videója, a Shape Your Body hatalmas sikert aratott.

1995-ben, a George magazin címlapján George Washingtonként pózolt. Az Amerikai Magazinszerkesztők Társasága az elmúlt 40 év 22. legjobb magazincímlapja közé választotta a képet.

A modellmunkák kedvéért akár drasztikus átváltozásokat is bevállalt. Ezen az 1997-es Christian Dior by John Galliano bemutatón például jóformán csak az anyajegyéről lehet felismerni.

1998. május 29-én ment hozzá Rande Gerberhez, akivel két közös gyermekük született: Presley Walker és Kaia Jordan.

1998-ban újra bevállalta a Playboy-címlapot. A képeket – mint 10 évvel korábban – ismét Herb Ritts készítette el róla.

1999-ben 7 hónapos terhesen pózolt a W magazin címlapján.

2000-ben hagyott fel a “teljes munkaidős” modellkedéssel.

Megszámlálhatatlanul sok magazincímlapot tudhat maga mögött. Ő és az anyajegye.

Fotózásokat igen, kifutói megjelenéseket azonban már csak ritkán vállalt az elmúlt évtizedben. Saját bevallása szerint nem akarta, hogy a tizen-huszonéves modellekkel hasonlítgassák össze.

2011-ben a mexikói Vogue címlapján.

“A divat örök körforgás, Marilyn Monroe-tól Twiggyig, a szupermodellektől a heroin chicig. A tervezők, fotósok és szerkesztők így merítenek ihletet. A fogyasztóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a hatalom (vagy inkább a pénztárca) az ő kezükben van. Ha nem tetszenek nekik a képek, amiket látnak, megtehetik, hogy nem vásárolják többé a magazint vagy a tervező ruháit. A divat mindenekelőtt üzlet, és a változás néha csak akkor történhet meg, ha az alsó rétegeket is eléri. Izgalmas látni, hogy az aktuális divatban egyre kiszélesedik a szépség fogalmának értelmezése. Számomra a legfontosabb üzenet, amit támogathatok, és amiben példát mutathatok, a sokszínűség és az egészség.”

Férje, Rende Gerber tavaly februárban fotózta le Cindy retusálatlan testét.

Gyermekei örökölték Cindy Crawford szépségét és kisugárzását. A lánya, a 14 éves Kaia már a modellkarrierjét építgeti, és minden esélye megvan rá, hogy olyan sikeres legyen a szakmában, mint az édesanyja.

“Biztos vagyok benne, hogy még vagy tíz évig készülnek rólam fotók, de többé már nem modellként. És ez rendben van. Megcsináltam. Az összes elképesztő fotóssal együtt dolgoztam. Mi mást kéne még tennem?! Nem akarom újra kitalálni magam. Nem akarok már bizonyítani magamnak” – jelentette be visszavonulását Cindy Crawford.

Exit mobile version