Sikeres modell lett a feltűnő bőrbetegséggel élő lány

nlc | 2016. Július 03.
Újabb eleven bizonyíték arra, hogy a nem szokványos is lehet szép.

A 22 éves Chantelle Brown-Young 4 éves kora óta a vitiligo nevű betegséggel él, melynek következtében foltokban kifehéredik a bőre. A lánynak rengeteg megaláztatást kellett elviselnie a foltjai miatt, többek között zebrának, tehénnek csúfolták. Voltak idők, amikor annyira elkeseredett az állapota miatt, hogy az öngyilkosság gondolatával foglalkozott.

Az évek során azonban nem csupán elfogadta és megszerette önmagát, de elhatározta, hogy valóra váltja az álmát és profi modell lesz. 2014-ben szerepelt a Tyra Banks nevével fémjelzett Topmodell leszek című műsor amerikai szériájában, ahol a negyedik adásban kiesett ugyan, de közönségszavazattal később visszatért. Bár a versenyt nem nyerte meg, ám a modellkarrierje beindult.

 

Forrás: BuzzFeed

Exit mobile version