2016-ban az is modell lehetett, aki nem akart

Benecz Judit | 2016. December 29.
Az idei év bővelkedett a rendhagyó divateseményekben. A demokratizálódás jegyében egy sor olyan divatbemutatónak lehettünk tanúi, amelyeken nem csak szupermodellek szerepeltek.

Extra méretek

Plus size modelleket látni a kifutón lassan már nem lesz nagy meglepetés, hiszen az elmúlt pár évben a divatházak egyre inkább odafigyelnek rá, hogy a kiválasztott modellek között legalább egy-kettő teltebb testalkatú legyen – bár botrányok még idén is adódtak, gondoljunk csak Victoria Beckham őszi divatbemutatójára, ahol a 2017-es tavaszi/nyári kollekció ruháit a sajtó szerint csupa csont és bőr kislány viselte a kifutón.

Az olyan kerekded modellek, mint Ashley Graham, akit többek között az H&M, a Marks&Spencer és a Dolce&Gabbana is foglalkoztatott idén, vagy Precious Lee, aki az év egyik nagy felfedezettje, egyre gyakrabban és egyre több kifutón jelennek meg. Christian Siriano divattervező döntése volt ebből a szempontból a legjelentősebb idén, miszerint 2017-es tavaszi/nyári kollekciója bemutatására öt plus size modellt is beválogatott. A show ennek köszönhetően óriási sajtó visszhangot kapott. Nála nem csak Precious, de Marquita Pring és Georgia Pratt is feltűnt, Ashley Graham pedig a VIP vendégek számára fenntartott első sorban kapott helyet.

A teltebb modellek szerepeltetése persze nem csak karitatív célokat szolgál, kemény üzletpolitikai döntés áll mögötte. Egyre több divatház vezeti ugyanis be a nézd-meg-vedd-meg rendszert, vagyis azt, hogy a divatbemutatókkal egy időben elérhetővé is teszi vásárlói számára az új kollekció darabjait. Fontos hát, hogy azokat a vásárlóközönség valóban el tudja képzelni magán, amit jobban segít az is, ha nem csupa nádszálvékony tizenévesre adnak rá. Ezért is szerepeltek plus size modellek a fentieken kívül Sophie Theallet, Eckhaus Latta vagy a Chromat kifutóján is. 

Esélyegyenlőség divatosan

A divat demokratizálódása lassan, de biztosan az élet minden területére kiterjed, ide értve a valamilyen testi vagy szellemi fogyatékkal élőket is. Carrie Hammer divattervező például évek óta ügyel rá, hogy modelljei ne a tipikus tökéletes alkatú lányok közül kerüljenek ki. Az ő kifutóján szerepelt a New York-i divathét alatt először kerekesszékes modell, de felkért már Down-szindrómás lányt is kollekciója bemutatására. Mindez azonban elsősorban az FTL Moda olasz rendezvényszervező cégnek köszönhető, ami a NYFW divatbemutatóinak egy jelentős részéért felelős. Idén is az ő közreműködésükkel léptek fel amputált végtagú modellek Josefa Da Silva kifutóján, köztük egy hatéves kislány is, de Madeline Stuart, a Down-szindrómás lány is újra a modellek között szerepelt.

Valódi nők

A nem modell modellek szerepeltetése idén igazi újdonságnak számított, amit imádott a közönség. A jelek szerint legalább akkora sajtóvisszhangot kaptak azok a divatbemutatók, ahol nem csak hivatásos modelleket kértek fel, mint ahová Gigi Hadid és barátnői voltak hivatalosak. A Hood By Air bemutatóján például Susanne Oberbeck, a No Bra együttes énekesnője és Wolfgang Tillmans fotós szerepelt, a Vetements pedig a felkapott DJ-t, Clara 3000-t kérte fel nem csak a zenei háttér biztosítására, de arra is, hogy kollekciójának egy darabját bemutassa.

Ennél is meglepőbb volt a J. Crew 2017 tavaszi kollekciójának modellválogatása, amit mondhatni, házon belül megoldott. A márka barátai, munkatársai, PR szakemberei, fotósai vagy épp rendezvényszervezői is tagjai voltak a lelkes csapatnak, akiket a fotósok kereszttüzébe állítottak. Az amatőr fellépőknek köszönhetően, akik nem voltak restek néha elnevetni magukat, az egész bemutató inkább hatott egy össznépi bulinak, mint a megszokott karót nyelt modell pózolásnak. Az elképzelés pedig működött: 13 és 70 év között volt ott mindenki. Fehér és színes bőrű, rövid és hosszú hajú, szakállas macsó és raszta hajú bácsi. Hétköznapi emberek, akik valóban lehetnénk mi magunk is, és lám, milyen jól néztek ki azokban a ruhákban. Et voilá, már működik is az értékesítésösztönzés.

Ennyi változatosságot látva csak remélni lehet, hogy a divatbemutatók valós törekvéseket fejeznek ki, és a divatházak célja nem merül ki abban, hogy élnek minden lehetőséggel, amivel egy picit több PR, több figyelem jut nekik a sajtó részéről. Mert bár tény, minden kereskedelmi márka elsődleges célja, hogy sikeres, profitábilis vállalkozás legyen, ha elköteleződésük egy ügy érdekében nem őszinte, az nagyon hamar kiderül, szenzációhajhász módon szerzett vásárlóik pedig rögvest lelépnek, amint ezt kiszimatolják.

Mentés

Exit mobile version