Ezek a kesztyűk párban mutatnak igazán

nlc | 2017. Január 24.
Érdemes rá odafigyelni, hogy ezeknek a kesztyűknek ne hagyjuk el egyik darabját is, ugyanis a két kesztyű együttesen adja ki a jópofa mintákat!

Sajnos még bőven benne vagyunk a kesztyűs időszakban, szóval talán akkor sem lehet késő beszerezni egy párral, ha eddig nem tettük volna meg. Ha pedig így van, mindenképpen nézzünk szét a Talking Gloves Etsy-oldalán, hiszen tényleg ritka az ennyire ötletes, kreatív kesztyű, mint amit ők csinálnak.

 

A kapható minták többféle csoportra oszthatóak: van, hogy a függőlegesen “elvágott” minta csak a két kesztyű összetételével teljesedik ki (mint például a tüneményes tacskó, ami olyan hosszú, hogy két kesztyűn is átnyúlik), de olyan párok is vannak, ahol a kesztyűk kiegészítik egymást, és így adnak ki új “jelentést” (mint a rakéta és az űrben fénylő csillagok kombinációja).

A márka mögött álló isztambuli alkotók amúgy is hisznek benne, hogy kesztyűik történeteket mondanak el, és ha ez talán túlzásnak is tűnik, annyi biztos, hogy mókás és mutatós, ráadásul elég egyedi darabokról van szó! 

 

My Modern Met

Exit mobile version