A kakas az új bagoly! – bazári kakashordák szabadultak a divatra

Benecz Judit | 2017. Január 27.
A kínai újév kapcsán teljesen rápörögtek a kakas témára a divattervezők, miközben épp a kínaiakat nem hatják meg a bazárivá dekorált cuccok.

A Calvin Klein, a Gucci és a Longchamp is azok között a felső kategóriás márkák között van, amelyek az elmúlt hetekben mutatták be a kínai újévet köszöntő kollekciójukat. Az egyedinek és különlegesnek szánt méregdrága holmik azonban, amelyek az ajándékozott fél jó szerencséjét hivatottak meghozni, ízléstelen vackoknak tűnnek, és hatalmas fantáziátlanságról tanúskodnak. 

Felszínes ismeretek

A tavaszünnep a legnagyobb és legfontosabb kínai ünnepnek számít, ebben az időszakban ajándékoznak egymásnak a legtöbben és legnagyobb értékben számos kelet-ázsiai országban. Hasonlóan a dicső Nyugat karácsony előtti vásárlási dömpingjéhez, Kínában ekkor lendül milliárdnyi ember a kasszákhoz, hogy szeretteit megajándékozza valamivel. Természetesen a divatmárkák sem mennek el szenvtelenül az óriási és egyre fizetőképesebb piac mellett, legtöbbjük külön kollekciókat, egyedi dizájnerdarabokat készített az ünnep alkalmából.

A visszajelzések alapján azonban nem ártott volna némi kutatást végezniük a fogyasztói igényekről, mielőtt a több ezer dollárt kóstáló holmikat legyártják. A tehetős, fiatal vásárlóközönség ugyanis határozottan cikinek tartja a kollekciókat. Nem értik, miért kell felszínes módon megállni az olyan szimbólumoknál, mint az aranysárkány, a főnixmadár vagy most épp a kakas, és miért nem tudnak elszakadni a piros-sárga színkombinációtól, amikor az már a kínai olimpiai válogatott formaruhájánál is kiverte a biztosítékot.

Ami nekünk a puli, az nekik a kakas

Kínában a luxusmárkák fogyasztói egyre fiatalabbak, magasabban képzettek, tájékozottabbak, ízlésük pedig határozottan sokat változott, finomodott az elmúlt években. Elvárják, hogy a márkák megértsék igényeiket, kultúrájukat, és valódi értéket kapjanak pénzükért. A kínai naptár és szimbólumai kétségtelenül meghatározó elemei kultúrájuknak, nincsenek jelen azonban a mindennapjaikban, és így igényük sincs rá, hogy az év 365 napján ezekkel díszített ruhában járjanak. A fiatalok határozott avíttnak tartják, olyannak, ami utoljára a nagymamájuknak jöhetett be copfos kislány korában.

Szó mi szó, még egy olyan ikonikus márka sem tudott nagyot álmodni, mint a Burberry, mindössze annyira telt tőle, hogy trencskóira és kasmírsáljaira a jó szerencse kínai írásjelét hímezte. De máshol sem jobb a helyzet: az MCM a luxustáskáira piros kiskakast applikált.

A Dolce & Gabbana szívfájdítóan ronda kakasokat rajzolt a ruhákra, amelyek közül talán még a kisgyermekbodykra mondható, hogy aranyosak – amíg meg nem látjuk a 155 eurós árcédulát.

A Dior a tavalyi majmos karkötő ötletét vitte tovább, amin szinte csak az állatfigura változott, és míg a cicás balerináiról ismert Charlotte Olympia rikítósárga kakasos slipper cipője csak megmosolyogtat, addig a Michael Kors faékegyszerűsége elszomorít. Ők ugyanis annyival oldották meg a dolgot, hogy aranyszínnel kakasmintát nyomtak pár bordó bőrkiegészítőjükbe.

 

Persze találunk kakasrátétes pénztárcákat a Marc Jacobsnál is, a Gucci pedig bedobott némi virágmotívumot is a “változatosság kedvéért”. Mintha nálunk azzal akarnák kiszúrni a szemünket, hogy pulikutyát varrnak mindenre – ami, tudjuk, nem asztrológiai állat, de a párhuzam talán érthető. Az unalomig ismert minták pedig nemcsak az adott termék értékét, de a márka presztízsét is rontják. Az európai és amerikai luxusmárkák épp nyugatias stílusuk miatt oly kedveltek az ázsiai országokban, a közhelyes mintákkal teleaggatott változatok azonban épp ezt veszítik el.

Pozitív példaként érdemes kiemelni a Fendit, ahol volt annyi lélek a tervezőkben, hogy nem kínozták tovább szegény állatot, és a táskakollekciójuk mindössze a piros alapszínnel utal a kínai ünnepre.

Matyóhímzést Kínának?!

Az utcai és fast fashion márkák esetén már némileg javul a helyzet. A H&M kínai újévi kollekciójában például csak nyomokban lehet felfedezni a hagyományos kliséket, az aranyszínű tornacipő például egy határozottan ártatlan darabnak tűnik, de a férfiak esetén a bomberdzsekik itt sem úszhatták meg a jókora hímzést.  Az Adidas, a Nike a Vans és a Converse ruháin, sportcipőin is kisebb-nagyobb méretű tarajosok jelentek meg, igaz, a Vans videója okozott némi sokkot távol-keleti reklámokhoz nem edződött szemeimnek. 

A Zarának viszont még minket, magyarokat is sikerült belekevernie a kínai újév megünneplésébe, Ha akartuk, ha nem. A kínai piacra szánt kapszulakollekciójuk ruháit ugyanis nem kakassal díszítették, hanem a matyóhímzéshez megszólalásig hasonlító virágmintákkal.

Kabát, szoknya, pulcsi is van a kollekcióban, ami ezen a ponton elszomorítóbb, mint ha a kis haszonállatot varrták volna ki full színben. A kollekció többi darabja azonban valóban nélkülöz minden népi és asztrológiai motívumot – legyen az bármely nemzeté –, és egyszerű fekete, fehér vagy épp piros színű ruhákat tartalmaz, amelyeknél a színek használata nem az erőltetett kínai hatást hivatott megjeleníteni. 

Exit mobile version