Kiderült: egy erdélyi gyárban készülnek a Louis Vuitton olasz cipői

nlc | 2017. Június 17.
Hiába szerepel a 'Made in Italy' felirat a luxusdivatmárka cipőin, ezek közül számos darabot Erdélyben, Romániában gyártanak. A gyár dolgozói a román ruhaipari bért kapják, azaz 133 eurót.

A gyár Nagydisznód (románul Cisnădie) közelében fekszik Szeben megyében, itt gyártják az akár több ezer eurót is érő Louis Vuitton cipőket. A gyár létét meglehetősen titokban tartották, semmiféle árulkodó feliratot nem látni a környéken, az épületet pedig erősen őrzik. A gyár a Louis Vuitton Moet Hennessy (LVMH) egy kevéssé ismert leányvállalatának, a Somarestnek a nevén van.

Korábban is jelentek már meg névtelen beszámolókra építve hírek arról, hogy a LV cipőit Romániában gyártják, és onnan szállítják őket Olaszországba, de az LVMH igazgatója, Bernard Arnault visszautasította akkor a vádakat. A Guardian viszont most bejutott a gyárba, és megerősítették, hogy heti több ezer, szinte teljesen kész Louis Vuitton cipőt visznek el onnan.

A trükk az, hogy a cipők talpa kerül fel mindig Franciaországban vagy Olaszországban, ez pedig a jelenleg hatályos törvények alapján lehetővé teszi, hogy az egész cipőt olasz vagy francia termékként lehessen eladni.

 

A gyár összesen 734 helyi lakost foglalkoztat, és az átlagos román ruhaipari bért kapják, azaz 133 eurót.

(via)

Exit mobile version