A „pornósztárnak” öltözött turistanőkre panaszkodnak az Oktoberfesten

nlc | 2018. Szeptember 11.
Nemzetiségtől függetlenül több ezer nő bajor népviseletben keresi fel a müncheni Oktoberfestet – csakhogy a helyiek szerint ezek a jelmezek már inkább hajaznak a pornószínésznők ruháira, mint a hagyományos öltözékekre.

A müncheni Oktoberfestről a legtöbb embernek (a sör után) az első kép, ami beugrik, az tuti, hogy rövid szoknyás, fűzős csajok, akik sörrel koccintanak. Ez elég szexistán hangzik, de így van: és a helyiek szerint a nők – főleg a turisták – még rá is játszanak erre.

Idén szeptember 22-én kezdődik a sörfesztivál, amelyre kb. 6 millió látogatót várnak. A britek az 1800-as évek óta rajongói a rendezvénynek, a lányok pedig már hetekkel a mulatság előtt bevásárolnak jelmezekből.

Egy londoni jelmezkölcsönző, a Carnival Store dolgozói elmondták, a brit nők tényleg a szexiségre hajtanak: a térd alá érő jelmezek egyáltalán nem fogynak, és sokan kifejezetten azzal a kéréssel érkeznek, hogy mutassanak nekik valami szexit.

Franz Thalhammer, egy müncheni író szerint a pornófilmbe illő kosztümökkel a külföldiek nem megtisztelik, hanem megsértik a bajor kultúrát.

A panaszok ellenére azonban aligha fog változni a helyzet, hiszen még mindig több az olyan férfi, aki örül, amiért pajkos bajor menyecskének öltöznek a nők.

ladible

Exit mobile version