Madarat tolláról, lakást bejáratáról – talán kicsit döcögős így a mondás, ám esetünkben a nagyon is igaz. A ház vagy a lakás (fő)bejárata sokat elárul mind lakóiról, mind pedig az ajtó mögött elénk táruló látványról. Lehet hivalkodó vagy szerény, tiszta és barátságos vagy rendezetlen, esetleg elhanyagolt és komor. Az utóbbi esetben nyilván kevésbé csalogató, ha vendégként először járunk a házban – és balsejtelmünk legtöbbször igaznak is bizonyul.
A kínaiak szerint egy csinos, a feng shuinak megfelelően megépített bejárat nemcsak a vendégeket, de a jószerencsét és a segítő energiákat is a házhoz vonzza. Ez ugyanis az a kapu, amin (nemcsak mi, a ház lakói, hanem) a levegő, a jó és a rossz “szellemek” keresztüláramlanak. És – ami első hallásra talán egy kicsit szokatlan – nem csupán az ajtó, hanem az előtte és mögötte lévő tér is nagyon fontos.
Most vessünk egy pillantást a már gyakran említett bágua-iránytűnkre. Látjuk, hogy a “bejárati cikkely” (az emberi kapcsolatok lakhelye) a legtöbb esetben, s így példánkon is jelentősen túllóg a házon, azaz bőven jut belőle a falon kívül is. Hogy értsük, ez miért fontos: az iránytű által befoglalt terület nem más, mint házunk “kisugárzása”, vagy divatos szóval élve aurája, a kör középpontja pedig lakhelyünk “szíve” (régen mindig ide építették a tűzhelyet, ez ugyanis a legmelegebb pont az egész házban).
A távol-keleten ezért épp olyan hangsúlyt fektetnek a házat körülvevő térre, a kertre, mint magára a házra. Meggyőződésük, hogy az nem ér véget a falaknál! Természetesen ez akkor is igaz, ha egy társasházban lakunk. Ezért érezzük a mai modern lakótelepeket nyomasztónak: mert “belelógunk” egymás életterébe. Hogy ilyen esetben mi a megoldás? Próbáljuk meg a lehető legtöbb teret a sajátunkból birtokba venni: használjuk a lakás részeként az erkélyt (persze nem lomtárnak!), a lépcsőházból az ajtónk előtti részt, tárjuk ki gyakran az ablakokat, erősítsünk eléjük ládákat, s azokba kis bokrot, virágot, mintha a kertünk ott folytatódna.
Azok, akiknek abban a szerencsében van részük, hogy saját házban laknak, előre megtervezhetik vagy átalakíthatják a falakat körülvevő teret. Hogy visszatérjünk cikkünk, s egyben a ház kiindulópontjához: lényeges szempont, hogy mindig az épület arányaihoz igazodva építsük és hangsúlyozzuk a bejáratot: egy apró, földszintes házra nem illik egy kétszárnyas kapu, egy többszintes villán pedig igen furán mutat egy lakótelepi ajtóhoz hasonló bejárat.
Az építkezést követő tereprendezésnél először mindig a bejáratot és az ahhoz vezető utat rakjuk rendbe. Nincs kiábrándítóbb, mint mikor a házavató ünnepségre sitthalmokon keresztülbukdácsolva tudunk csak bejutni. Az út és a bejárati ajtó legyen jól megvilágítva, vegyük körül virágokkal és zölddel, vagy ha erre nincs mód (már kiépített, lekövezett út esetén), tegyünk sok cserepes virágot, dézsában nevelt örökzöldet a küszöb köré. A bejáratot védnünk kell a széltől, az erős naptól és főleg az esőtől – akár a vendégekre is gondolva, akik ott ácsorognak, amíg ajtót nyitunk –, ezért építsünk föléje legalább egy méternyire kilógó esővetőt.
Mindez akkor is igaz, ha többlakásos házban, esetleg lakótelepen lakunk. A bejárati ajtót, ha nagyon csúnya, lecserélhetjük vagy átfesthetjük, tehetünk egy szép búrát az ajtót megvilágító lámpára, és ha a lépcsőház elég világos, feltétlenül vegyük körül cserepes virágokkal kis portánkat. Csináltathatunk díszes névtáblát vagy csengőt, felszerelhetünk réz kopogtatót, díszíthetjük az ajtófélfát – és még számtalan ötlet kínálkozik arra, hogyan tehetjük egyénivé és barátságosabbá a lakásunkról (és rólunk!) alkotott első benyomást: a bejáratot.
Az elkövetkezendőkben bekukkantunk az ajtó mögé: megnézzük, milyen szempontok szerint kell berendeznünk a fogadóhelyiséget ahhoz, hogy az “odacsalogatott” vendégek (no meg persze a jó szellemek!) szívesen beljebb jöjjenek otthonunkba.