Ennek a blokknak a felhasználásával igazán szép mintakombinációkat készíthetsz. Jó alap lehet sok szép mûhöz, amikre aztán igazán büszke lehetsz majd.
Az “Iszákosok útja” blokk valójában egy olyan négyzet alakú anyagdarab, aminek a tetejére egy negyed körcikk alakú anyagot varrnak (1. ábra).
Ha négy ilyen egységet egymás mellé helyezünk, egy nagyobb négyzetet kapunk, aminek a tetején egy kör található (2. ábra). De miért illesszünk össze négy darabot, ha megoldhatjuk a problémát úgy is, hogy egy darabot készítünk el, majd azt vágjuk négy részre?
Pontosan ezt tettem, mert nem akartam körben behajtani az anyag széleit, azután levasalgatni, hogy majd fel lehessen varrni a négyzetre. Tehát az anyag visszájára rajzoltam egy kört, majd színével lefelé egy közbélésre helyeztem, körbevarrtam a jelölés mentén. A közbélést egy kicsit megcsippentettem, éppen csak annyira, hogy a kör színe kifelé forduljon, lesimítottam a széleket egy tompa végű eszközzel (pl. fakanálnyél), kifordítottam a sarkait, levasaltam a kört és végül levágtam a közbélésanyag feleslegét, amíg a szegély engedte. íme!
Egy tökéletes kör, aminek szélei gondosan aláhajtogatottak, készen arra, hogy rávarrjuk a nagyobb négyzet alakú anyagra. A felvarráshoz átlátszó nylon fonalat használjunk és kis cikk-cakk öltéssel varrjunk. Négy egységből áll össze az “Iszákosok útja” nevű blokk. Általában 7,6 cm-es a kész egység, a blokk mérete pedig 15,2 cm. Az egyszerűsített módszert használva egy 17,8 cm oldalú négyzettel kell kezdeni, mert ezt 4 db 8,9 cm oldalú egységre kell szétvágni (ami végül majd ugyanúgy 7,6 cm-es lesz!).
Tehát a recept a következő:
a negyedrész végső mérete szorozva kettővel, plusz 2,5 cm = annak a négyzetnek az oldalhosszúsága, amire a kört felvarrjuk.
A kivágott kör mérete 2/3-a a négyzetének, amire felvarrjuk.
Liberális szemléletű quilt készítőként nem találok kivetnivalót abban, hogy bármilyen kör alakú tárgyat használjak sablonként: csavaros üvegtetőt, poháralátétet, sőt, ha megfelel a méret, akár az elemlámpa kerek vége is kapóra jöhet. Kétféleképpen lehet a kört felvarrni a négyzetre úgy, hogy pontosan fedésben legyen a két alakzat közepe. Óvatosan hajtsuk félbe hosszában és keresztben is a négyzetet és a kört, az éleket picit megnyomva. Hozzuk fedésbe a megfelelő élek mentén a kört és a négyzetet. Vagy másképpen kartonpapírból kivághatunk egy 17,8 cm oldalhosszúságú négyzetet. A kör mintáját helyezzük a négyzetre, rajzoljuk körbe, majd vágjuk ki a belső részt. Így egy 12,7 cm átmérőjű körablak keletkezik a négyzetben. Ezt a mintát kell a 17,8 cm-es négyzet alakú anyagra fektetni, majd az elkészített kört pontosan ebbe az ablakba kell beilleszteni, majd letűzni. Nem szükséges tehát a szélek behajtása és nagyon gyorsan elkészülnek így az egyes darabok.
A kör felvarrásához is színtelen nylon cérnát használjunk, kis cikk-cakk öltéssel varrjunk (3. ábra). A következő lépésben a felvarrt kör alatti anyag levágása lesz. Ehhez éles hegyű, hímzéshez használt kisollót használjunk, nagyon óvatosan vágjuk 0,5 cm-es ráhagyással.
Elkészült az első 17,8 cm-es blokk, melyet 4 egyenlő részre lehet vágni (4. ábra).
Természetesen az átlók mentén is szét lehet vágni a blokkot, így az “Iszákosok útja” nevű blokk egy másik változatát kapjuk (5. ábra).
Azt hiszem igazán nagyon meglepő, milyen gyorsan el lehet készülni egy ilyen blokkal. Ezután lehet próbálgatni a blokkok összeállítását. S még azt gondoltuk, hogy túl idősek vagyunk ahhoz, hogy saját játékaink legyenek!