Helyük a lakásban

Páll Attila | 2001. Október 18.
Otthonunkban a szobanövények testesítik meg a kertet, különösen a téli hónapokban, amikor a szabadban a növények téli álmukat alusszák.




Azok számára pedig, akik nem rendelkeznek kerttel, egész év folyamán felüdülést okoz a lakásban tartott szobanövények látványa. Nem mindegy azonban, hogy milyen módon helyezzük el őket. Találomra összeválogatva rendetlen hatást kelthetnek, esetleg a lakás hangulatához nem illenek, ezért nagyon fontos a formák, színek és illatok ismerete. Ha nem a fényigénynek megfelelően rendezzük el, csúnya, egészségtelen képet mutatnak, így szintén nem válnak lakásunk díszévé.






Legelőször is meg kell vizsgálni ilyen szempontból otthonunkat, hogy eldönthessük, hova, milyen növényt helyezhetünk el. Azon is el kell gondolkozzunk, hogy inkább egy növényt választunk, de abból nagyobbat, vagy pedig több kisebbet helyezünk egy csoportba. Az is lehet, hogy csak növénykosár felfüggesztésére, vagy palackkert kialakítására van lehetőségünk.





A lakás különböző helyiségeibe különböző növényeket helyezhetünk el. A nappali tágas, világos terében jól mutat egy-egy reprezentatív növényegyed, de ez az a hely a lakásban, ahol elfér egy nagyobb tálban összeültetett növénykompozíció. Itt tartózkodunk a legtöbbet, ezért érdemes gondot fordítani a megtervezésére. A hálószoba általában szűk terű, de ide is felfüggeszthetünk a falra, vagy a plafonra csüngő habitusú növényt.






A fürdőszoba optimális hely lehetne, de a lakások többségében nincs ablaka, pedig a meleg és páradús levegő ideális fejlődési feltételeket biztosít a növények számára.





Ott, ahol van ablak, a legtöbb közkedvelt szobai növény mellett az úgynevezett epifiták is remekül érzik magukat. Ezek a trópusokon élő növények természetes élőhelyükön a sziklákra, fákra tapadva élnek, gyökereik kizárólag a kapaszkodást szolgálják, a nedvességet a levegőből nyerik. Mesterséges helyen ezért párásítani kell a környezetüket gyakori permetezéssel, amit legjobb, ha desztillált-, vagy esővízzel végzünk. Konyhánkat is díszíthetjük az ablakban elhelyezett, cserépbe beültetett fűszernövényekkel.
Exit mobile version