Ebben az esetben az anyanövény – mely a szaporítóanyagot szolgáltatja – és az utód minden tekintetben megegyező tulajdonságúak lesznek, hisz génállományuk 100%-ig azonos.
| mahónia |
Ilyen ivartalan szaporítási módok az alábbiak:
Tőosztás
Ezt a terjedő tövű fajoknál lehet alkalmazni – törpemandula, mahónia, orgona, hóbogyó. Gyakorlatilag a földben elágazó és ott gyökeret eresztő oldalhajtásokat kell levágni és elültetni.
| klemátiszok |
Bujtással úgy gyökereztetünk, hogy a szaporítandó növény hajtásai a gyökereztetés közben az anyanövénnyel kapcsolatban maradnak. A gyökereztetni kívánt hajtást a földre, vagy az erre a célra ásott kis árokba hajtjuk, és termőfölddel leterheljük, betemetjük. Miután a hajtások legyökeresedtek az anyanövényről leválaszthatók és külön növényként elültethetők. Ezzel a módszerrel elvileg bármely növény meggyökereztethető, csak kellő idő és türelem szükséges hozzá. Az ilyen módon legjobban szaporítható fajok a következők: törpemandula, klemátiszok, füge, orgona.
| gyöngyvirágcserje |
Dugványozás
Ez az ivartalan szaporítási mód gyakorlatilag levágott növényi részek hajtatását jelenti. Aszerint, hogy milyen hajtásdarabbal kísérletezünk az alábbi dugványozásokat különböztetjük meg:
| fagyal |
Mint a neve is mutatja a levágott növényi rész már fásodott, fiatal hajtás. A lombhullás után – ősszel, tél elején – megszedett kb. 20 cm-es dugvány 10-ed részét a földbe ásva a legtöbb esetben következő tavaszra kis gyökeres növénykét kapunk. Fontos, hogy az eldugdosott hajtásokon egészséges rügyek legyenek, és ezekből a föld fölé is kerüljön egy-két darab. Ez a legegyszerűbb és legkevesebb szakértelmet igénylő ivartalan szaporítási mód. A legnagyobb sikerrel az alábbi fajoknál alkalmazható:
somok, gyöngyvirágcserje, aranyvessző, fagyal, jezsámen, spírea, hóbogyó.
Zöld- és félfás dugványozás:
A zöld- és félfás dugványozás kivitelezésében gyakorlatilag nincs különbség, csupán a hajtásállapot, s ennek megfelelően a dugványozás időpontja változik. Mindkét esetben leveles hajtásrészeket gyökereztetünk meg mesterséges körülmények között. Sokszor egyszerűbb ezért közös kifejezéssel leveles dugványozásról beszélni.
A zölddugványok általában a növekedésüket épp befejezni készülő hajtásokból készülnek az intenzív növekedés vége felé, általában május és július között. Ilyenkor a hajtás 10-15 cm-es csúcsából vágjuk le a még el nem fásodott részt.
A félfás dugványokat a növekedésüket befejezett, leveles hajtásokból lehet vágni július-augusztusban.
Általános esetben pl: a júniusban szedett dugvány szeptember tájékán már cserépbe, vagy szabadföldbe ültethető, ha telelteni kell, akkor erre csak a következő év kora tavaszán kerülhet sor.
A jobb gyökeresedés érdekében beszerezhetők gyökeresedést serkentő szerek is.
Leveles dugványról csaknem minden cserje termetű faj szaporítható, az örökzöldek is. Általában a fiatalkori hajtások jobban gyökeresednek az időskori alaknál. A legegyszerűbben ilyen fiatal hajtásokat a rendszeres metszésekkel kapunk.