Magvetés

Páll Attila | 2002. Szeptember 03.
Természet adta szaporítási mód, annak összes elõnyével és hátrányával. Elõnyös, mivel ha rendelkezünk ’szülõ’ növénnyel, akkor nagyon egyszerûen szaporítóanyaghoz juthatunk.




És a természetes élőhely körülményeinek reprodukálásával könnyen elültethetjük a magvakat. Abból a szempontból viszont hátrányos, hogy a genetikai sokféleség szabálya szerint nem kapunk 100%-ig azonos növényt. Lehet, hogy kicsit tömöttebb, karcsúbb, korábban, vagy későbben virágzó, vagy más apró részletben változó új növényünk nő majd (ezt használják ki a növénynemesítők is).
A mérsékelt égövi fajokat lehetőség szerint még az ősz folyamán el kell vetni. Ha ez nem lehetséges, akkor tavaszig nyirkos, hűvös körülmények között kell tartani a magokat – tulajdonképpen a téli időjárást kell szimulálni. A déli (mediterrán) származású növények magvait tavasszal kell elvetni (április- májusban). Fontos, hogy ezeknek a növényeknek a magvait száraz helyen kell tárolni!







nyír
Röviden csoportba szedtem a legismertebb fajokat:


A nyár elején érő magvak, – pl.: nyír, nyár, szil – lehullás után rögtön elevethetők.

A húsos termésűeket – pl.: borbolya, som, fagyal, lonc – lehetőleg a termés színeződése előtt kell begyűjteni.

Az ősszel érő ’repülő’ magvakat – pl.: juhar, kőris, gyertyán, hárs – vagy lerázzuk, vagy a földről összegyűjtjük. Ezután a magvakat először szárazon, majd az újévben nedves helyen tárolva kora tavasszal lehet kiültetni.







bükk
A nagymagvú fajok – pl.: bükk, dió, vadgesztenye magvait a földről lehet begyűjteni, és nedves, hűvös helyen tárolva következő évben lehet elültetni.

A nagytobozú fenyők – pl.: feketefenyő, jegenyefenyő – magvait még a tobozok felnyílása előtt kell begyűjteni és száraz, hűvös tárolás után február-márciusban lehet elvetni.







tuja
Az apró tobozúakat – pl.: tuja, hamisciprus, vörösfenyő – szintén teljes érés előtt kell begyűjteni, és a maguktól kinyíló tobozokból kiszedett magokat a fentiek alapján kell elültetni.

Külön említendő a tiszafa, melynek piros ’köpenyétől’ megtisztított magjai csak másfél év tárolás után kezdenek csírázni.
Exit mobile version