A víz elem a lakásban

Csokonai Lili | 2003. Június 27.
Mindenki szeretné hangulatossá, kellemessé tenni azt a helyet, ahol a családjával él, ám nem biztos, hogy sikerül is igazi otthonná varázsolnia a lakását. Nem a drága bútorok, szõnyegek, lakásdíszek a meghatározók, hanem azok milyensége, elhelyezése, összhangja.

A térrendezés művészetében oly jártas kínaiak azt tartják, hogy a házban a víz elem alapvető fontosságú. Az alábbiakban röviden áttekintjük a víz elem szerepét a lakberendezésben.

A víz passzív, nőies princípium: mindent körülölelő, befogadó és szétáradó jellege miatt összefügg érzelmi-lelki életünkkel, kedélyvilágunkkal, az adni tudás képességével, s mindazzal, amit egy biztonságos, érzelmileg telített otthon eleve nyújtani képes. A víz elem tradicionális bolygója a Hold, hiszen az “vízként folyik át az éjszakán”. A kínaiak a vízben élő halat termékenység-jelképként értelmezték, és gyakran társították a gazdagsággal és az anyával, hiszen a nőnek van a legnagyobb kreatív ereje a természetben: életet ad. A zsidó-keresztény kultúrkörben a víz az élet, a lelkiség, a feltétel nélküli szeretet szimbóluma. Gondoljunk arra, hogy a víz, mint a keresztségi szimbólum előképe már az Ószövetségben is szerepel, illetve a hal motívum a korai kereszténység kedvelt önábrázolása.

A víz az öt elem egyikeként az égtájak közül az északkal, az évszakok közül a téllel van kapcsolatban. Ez logikus is, hiszen a víz yin, női princípiumú elem, ellentétpárja a yang princípiumú, tűz, amely a délhez kapcsolódó elem. A víz igen fontos szerepet játszik a kínai történelemben és gondolkodásban. Az életadó folyók megfékezése, kordában tartása örök feladatot jelentett Kínában. De a víz utalhat még a forrásra, a tóra és a tengerre is, tehát valamennyi vízelemű természeti képződményre. Erre utal, pl. maga a feng-shui “szelek és vizek” kifejezés is, de lehetne említeni a tájkép kínai elnevezését, a shan-shui-t, amely “hegyeket és vizeket” jelent. Az egymás mellett úszkáló halpár a házaspárok közti harmónia, a házastársi boldogság jelképe. A hagyomány szerint, melyet több, elbeszélés formájában feldolgozott történet is megörökített az iszákos ember hallá változik.

A víz elem színe a fekete, tengerkék, barnák, az ezüstszürke és ezek színkombinációja. A lakásban a víz elem fontosságát hangsúlyozza az összes tükröződő felület, mint például a metszett kristályok, üvegtárgyak, tükrök, vagy általában a lendületes, szabad formák és aszimmetrikus alakzatok.





A tükör növeli a teret, megsokszorozza és felerősíti a fényt. Minél nagyobb, annál jobb, az egész falat beborító tükör rendszerint jótékony hatású. A tükröt úgy akasszuk fel, hogy lehetőleg az egész alakunkat lássuk benne, ne kelljen ágaskodnunk vagy lehajolnunk hozzá. Számos hely akad a lakásban, ahová nem szabad tükröt tenni. Az ágy melletti tükrök idegesítőek, félálomban félelmet ébresztenek. Az előszobában a bejárati ajtóval szembeni tükrök viszont mindenkit jobb kedvre derítenek. A vendégek, mielőtt belépnek a nappaliba, még egy utolsó pillantással megigazíthatják ruhájukat, testileg-lelkileg felkészülve a látogatásra.
Exit mobile version