Egy spanyol otthonban tehát ugyanúgy találkozhatunk hagyományos, észak-afrikai berendezéssel, ahogyan cifra, barokk tárgyakkal is, miközben az összkép jellegzetesen mediterrán marad.
A vaskos, hőségtől óvó falak mögött tágas tereket, árnyékos patiokat*, spalettás ablakokat, szárnyas ajtókat, kanyargó lépcsőket, finoman kidolgozott, kovácsoltvas rácsokat és korlátokat láthat az, akinek van szerencséje egy spanyol grand házába bejutni. A falak színe viszszafogott, gyakran csak egyszerű fehér, ám a földet színes kerámiacsempék és mozaikok borítják. Még a kevésbé tehetősek is csempével borítják a padlót, a gazdagoknál azonban különféle mintákba rendezik, és üveggel, értékes kövekkel is díszítik a burkolatot.
Az egymással szomszédos helyiségeket, melyeket nem szükséges ajtóval elkülöníteni, boltív köti össze. Kézzel festenek köré stilizált növényt ábrázoló bordűrt, vagy faragásokkal, gipszstukkókkal díszítik. Majdnem minden szobában van kisebb-nagyobb falfülke, amely ugyancsak boltíves. Virágállványt, szobrot, de akár egy szekrényt is beállítanak ide.
Az otthonok középpontja a nappalival egybenyitott ebédlő. Innen nem hiányozhat a szépen megmunkált, tömörfa tálalószekrény és a nagyméretű, több generációt kiszolgáló ebédlőasztal a hozzá illő székekkel. A fabútorokat szinte kivétel nélkül faragott növénymotívumok díszítik, vagy különleges rézfogantyúk, kézzel festett fajanszgombok, esetleg mindez együtt, ami bizonyítja, hogy hiába tűnt le a barokk sok száz éve, a hatása nem múlt el nyomtalanul. A hagyománytisztelő spanyolok szemében a dísztelen bútor legalább annyira elképzelhetetlen, mint az, hogy műanyagokkal vagy rossz minőségű tárgyakkal rendezzék be házaikat.