Spanyolos dallamok

Medgyessy Éva | 2005. Február 01.
Nagyvonalúság és helytakarékos ötletek, elegancia és korszerûség, családias otthonosság és fiatalos báj – mindez együtt érvényesül harminckilenc négyzetméteren.





A hangulatos kis lakást, fiatal tulajdonosa Jánosi Andrea lakberendező segítségével alakította ki magának.

Minden a falbontással kezdődött. Ahogyan ez már lenni szokott, azokban az immár meglett korúnak számító társasházi lakásokban, melyeknek aprócska szobáiba, szűkre szabott tereibe – amelyek méretét, beosztását egy másfajta életforma kívánalmai szerint alakították ki egykoron – fiatal, újító kedvű tulajdonos költözik. Különösen így van ez, ha a lakás maga is kicsi, mondjuk – mint ahogy ez esetben is – mindössze harminckilenc négyzetméter… Vendéglátónk, az ifjú hölgy jól lakható, kényelmesen használható, kétszemélyes otthont akart teremteni itt, ebben a kellemes zöldövezeti környezetben, a szépen ápolt park közepén álló épületben. Ezzel a kéréssel fordult hát Jánosi Andrea lakberendezőhöz, akinek segítségével megvalósította álmait első saját otthonában.







Legelőször is a szűk előszobát és a miniatűr konyhát elválasztó falat tüntették gyorsan el, majd sor került a lakószobát elkülönítő fal egy részére is. Így alakult ki az előtér-konyha-étkező funkcióit ellátó lakrész, és ettől némiképpen elválasztva a nappali és háló egysége. Utóbbit fal helyett két oldalról használható, térben álló, egyedi tervezésű szekrény különíti el a társalgótól úgy, hogy közben a térérzet, a levegősség hatása megmarad.
Ezután kezdődött a harc a négyzetcentiméterekkel a konyhában és a fürdőszobában, ahol, mint tudjuk, adott eszközöknek, berendezési tárgyaknak mindenképpen helyet kellett szorítani ahhoz, hogy kényelmes, komfortos és jól használható legyen a lakás. A fürdőkádat, mely a kétszer kétméteres fürdőszobában fölösleges luxusnak tűnt, remek kis zuhanyfülkére cserélték, így még a mosógép is kényelmesen befért ide – s a háziaknak sem kell kihátrálniuk az ajtón ahhoz, hogy megfordulhassanak…






A konyhába természetesen méretre tervezett és asztalosmester által kivitelezett, beépített bútor került, melynek egyik apácarácsos ajtaja mögé a kazánt rejtették el. Mivel sütő már nem fért be, grillezős mikrót vásároltak, s a helytakarékos, keskeny főzőlap is elegendőnek bizonyul a fiatalok modern háztartásában. A sarokba épített konyhabútor meleg színű égerfából készült, a lakberendező tervei alapján. Megjelenése már meg is üti az egész lakás alaphangját: természetes anyagok, barátságos színek, modern, ám mégis klasszikus vonalakat idéző formák. A kerámiaburkolatok bézs színe, a falak sárgája, zöldje és a bútorok sötét tónusa egyszerre áraszt fiatalos derűt és természetes otthonosságot. A formák, a minták ugyanannyira elegánsak, mint amennyire modernek, sőt kicsit romantikusak is…

Exit mobile version