4 Valentin-napi koszorú, 4 stílus – Melyik illik hozzád?

Myreille | 2009. Február 06.
Az ajtóra, az ágy fölé, a nappaliba vagy a szekrénykulcsra akasztott koszorú remek bevezetője a Valentin-napnak. Készíts otthon Valentin-napi koszorút!

Masnival – pofátlanul egyszerű

Nevezhetnénk Valentin-napi minimalizmusnak, vagy mondhatnánk, hogy a kevesebb néha több – ilyen szellemben készült ugyanis az első koszorúnk. Az üzletben jó ötletnek tűnt a piros ágas-bogas szív, könnyű lesz belőle koszorút készíteni, gondoltam, de itthon bármit próbáltam vele, nem lett az igazi. Először giccses volt, majd esetlen, végül félretettem. Aztán kezembe került egy kis szalagmaradék, és eszembe jutott, hogy egyszer szívesen kapnék egy nagy, szív alakú desszertet masnival átkötve, és mivel éppen volt egy kallódó szívem és egy darabka szalagom, rákötöttem. Tetszett.

Az eredmény elegáns, szép, és sokféle stílushoz passzol. Nem hivalkodó, de egyértelműen Valentin-napi. Ha a legközelebbi virágboltban nem árulnak drótból és ágakból készült, pirosra festett szívecskét, semmi gond. Egy erősebb drótból meg kell hajlítani a szív formát, majd ágakat és vékonyabb drótokat tekerni rá. Mivel télen (és városban) ritka a vékony, hajlékony ág, ezért madzaggal is behálózhatjuk a szív forma közepét. Ezután csak annyit kell tenni, hogy akrilfestékkel pirosra festjük (de maradhat natúrszínű is). Száradás után átkötjük egy szalaggal. Érdemes olyan szalagot használni, amelynek a két széle dróttal erősített, mert az abból kötött masni szebben tartja formáját.

 

 

Verhetetlen country style

Nem tipikus Valentin-napi koszorú. Nincs benne semmi nagyon piros, szívecskés vagy műanyag, viszont bármelyik vidéki stílusú házban vagy lakásban jól mutat. A szerelem örök voltát nemcsak a kerek koszorúalap, hanem a négy évszak is szimbolizálja. A szalmaalap a nyár, a megszáradt csipkebogyók az ősz és a cseppnyi piros, az örökzöld a tél, a bimbós mandulafaágak pedig a tavasz. A koszorú egyetlen költsége a szalma koszorúalap. Szinte bármelyik virágboltban kapható, de még akkor is érdemes rákérdezni, ha nincs kitéve, mert advent után általában a raktárban tárolják a (megmaradt) koszorúkat. Nemcsak a szalma-, hanem a faágakból készített alap is jó, csak akkor oda a nyári szalma évszakelmélet. Csipkebogyós ágakhoz most nehéz hozzájutni, ősszel kellett gyűjteni a februári ünnepre, de ki lehet váltani bármilyen piros bogyós ággal, például magyallal.

A koszorúalapra először az örökzöld ágakat rögzítettem (éppen hamiscipruságakat találtam), és az órajárással megegyezően egymást fedve tettem fel őket. Virágkötő drótból 3-4 cm-es darabokat vágtam, meghajlítottam U alakba, és az ágak köré nyomtam. A szalmába könnyű volt belenyomni a tartódrótot, ugyanakkor stabil tartást is biztosított. Hasonló technikával rögzítettem először a rügyes mandulafaágakat és a csipkebogyóágakat is. Külön koszorúakasztót nem tettem a koszorúra. Egy nagyobb csavar 5-6 cm-re lógott ki a falból, a koszorú pedig stabilan megállt rajta.

Mire jók a gombok?

Nincs másra szükség, csak egy erős drótra, sok piros, fehér, bordó, rózsaszín gombra, és egy kúpos fogóra a pasid szerszámkészletéből. Ha nincs, akkor bármilyen fogó megteszi, csak kicsit nehezebb dolgod lesz.

A drótot középen meg kell hajlítani, ez lesz a szív csücske, majd a gombokat felfűzni. Teljesen véletlenszerűen, de a két száron párhuzamosan is lehet fűzni, ízlés dolga. Miközben szaporodnak a gombok, a drótból formázni kell a szív alakot. Hogy könnyebben felvegye a szív formát, lehet játszani a kisebb-nagyobb és vastagabb-vékonyabb gombok váltogatásával.

A gombkoszorú lezárása a legbonyolultabb. A drót túl erős, hogy össze lehessen tekerni, ezért célszerűbb az egyik végére egy hurkot, a másikra pedig egy kampót hajlítani, a kettőt összeakasztani, majd összeszorítani. A kampót piros szalaggal tudjuk eltakarni, elég csak áttekerni, de egyáltalán nem tűnik kényszerintézkedésnek, tervezni sem lehetett volna jobban.


Virágok szalagból

Budoárok hangulatát idézi a szalagvirágokkal díszített koszorú. A koszorú alapja egy kisméretű szalmakoszorú, amelyre első lépésben bordó szalagot kell tekerni.

Két dologra kell figyelni: az első, hogy a szalag szépen felfeküdjön, a lehető legkevésbé ráncolódjon, a második pedig, hogy a szalagrétegek fedjék egymást. A szalag végét a koszorú hátoldalán visszahajtás után (a visszahajtás célja a foszlás megakadályozása) színes fejű gombostűvel feszesre kell rögzíteni. Természetesen elegánsabb hatás érhető el, ha a színes gombostűcsomagból az egyformákat, esetleg a pirosakat használjuk. A maradék szalagból, illetve a színben hozzá illő, ám eltérő anyagú másik szalagból virágokat készítettünk. A hagyományos szalag mellé jól illik az organzaszalag. A szalagvirágokhoz 30-40 cm-es szalagdarabokat kell levágni, és egy színes fejű gombostűre, varrómozdulatokkal, harmonikamódszerrel felfűzni. Nem kell egyenletességre törekedni, a végeredményben a kisebb és nagyobb szakaszok csak a fodrok sűrűségét befolyásolják.

A gombostűt a koszorúba kell szúrni, a virágszirmokat kicsit elrendezni, és addig ismételni ezt a műveletet, amíg elegendő szalagvirágot nem készítettünk. A kétféle szalagból készült virágokat érdemes váltogatni. Akár az egész koszorút be lehet borítani szalagvirágokkal, vagy úgy ügyeskedni, hogy a virágok végül szív formát adjanak, de ugyancsak extravagáns, ha a koszorúnak csak egy részét díszítjük fel.

Valentinnap.lap.hu »
Szerelem.lap.hu »

 

Exit mobile version